győrvár
Szombaton lesz a Kárpát-medence legkülönlegesebb böllérversenye, a Vas Vármegyei Gasztrofesztivál Győrváron
Február 15-én, szombaton ismét Győrvár lesz a Kárpát-medence közepe, ahol évről-évre sok ezren kíváncsiak a Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválra. Közel harminc csapat vesz részt a fesztiválon a történelmi Magyarország minden szegletéből, hogy összemérjék tudásukat és részesei lehessenek egy igazi kulináris-kulturális találkozónak, s a legeléjétől a végéig bemutassák és megkóstoltassák, hogy melyik vidéken milyen módon dolgozzák fel a disznót. A PestiSrácok kollégái immár negyedik alkalommal vesznek részt a megmérettetésen Petőmihályfa csapatához társulva. A tavalyi böllérversenyen első lett Egyházashetye, a legjobb böllért pedig Vajdahunyad adta. A fesztivál erőssége tehát, hogy a magyarországi csoportok mellett minden külhoni magyar régió jelen van a rendezvényen, így Győrváron egy napig nemzetegyesítő erővel is bírt a gasztronómia. Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke, főszervező úgy véli: ez az esemény egy küldetés. Hangsúlyozza: sikerült elérni, hogy a fesztivál fontos találkozóhely legyen, nemcsak Vas vármegyének, hanem az egész magyarságnak. Az eseményen fővédnöke, V. Németh Zsolt államtitkár és Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke Nézzék vissza tavalyi videónkat, galériánkat és jöjjenek el! Találkozzunk Győrváron! Óriási tömeg és kiváló hangulat – Harmadszor járt Európa legnagyobb böllérversenyén a PestiSrácok csapata (Videó+Galéria)
Február 10-én Győrvár volt a világ közepe, több ezren voltak kíváncsiak a tizenegyedik alkalommal megrendezett Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválra. Huszonhét csapat vett részt a fesztiválon a Kárpát-medence minden szegletéből, hogy összemérjék tudásukat és részesei lehessenek egy igazi kulturális találkozónak. A PestiSrácok szerkesztősége immár harmadik alkalommal vett részt a megmérettetésen Petőmihályfa csapatával közösen. Az idei böllérversenyen első lett Egyházashetye, a legjobb böllért pedig Vajdahunyad adta. A fesztivál erőssége volt az is, hogy a magyarországi csoportok mellett szinte minden külhoni magyar régió jelen volt a rendezvényen, így Győrváron egy napig nemzetegyesítő erővel is bírt a gasztronómia. Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke elmondta, hogy ez az esemény egy kulturális küldetés. Hangsúlyozta: tizenegy év alatt sikerült elérni, hogy a fesztivál fontos találkozóhely legyen, nemcsak Vas vármegyének, hanem az egész Kárpát-medencének is. Az eseményen részt vett többek között a fesztivál fővédnöke, V. Németh Zsolt államtitkár, Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is. Részletek a videóban! Találkozzunk idén is Győrváron, a Vas vármegyei böllérversenyen és nagyszabású gasztrofesztiválon!
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg február 10-én a Kárpát-medence legnagyobb böllérversenyét, egyben gasztrofesztiválját a Vas vármegyei Győrváron, ahol a PestiSrácok.hu számos újságírója, műsorvezetője és egyes állandó szerzőink, köztük Borvendég Zsuzsanna történész is erősíti majd a mezőnyt. A fesztivál különlegességét az adja, hogy évről-évre a külhoni magyar csapatok is szép számmal vesznek részt a disznótoron, a nagyközönség pedig szombat hajnaltól estig ingyenesen kóstolhatja és értékelheti a versenyzők által készített falatokat, miközben koncertek és előadások teszik még emelkedettebbé a hangulatot. Nagy összetartó erővel is bír tehát az esemény, amit jól mutat, hogy 108 önkéntes segíti a nagyszabású program lebonyolítását. Az idei találkozóra Győrvár polgármestere, Kaczor Zsolt és Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztivál és Böllérverseny főszervezője, a közgyűlés alelnöke invitálja meg olvasóinkat és nézőinket cikkünkben. Mi tehát ott leszünk, JÖJJÖN EL ÖN IS! Európa legnagyobb böllérversenyén jártunk és helytálltunk, némi segítséggel (Videó és galéria!)
Immár másodszor vendégeskedhetett a PestiSrácok.hu szerkesztősége Európa legnagyobb böllérversenyén Győrváron, a Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon, ahol némi hátszéllel, azaz Varga Ferenc böllér és csapata hathatós segítségével a hajnalban, frissen leölt disznóból a negyedik legjobb menüt készítettük el - ehhez persze az előírt mennyiségű pálinkát is el kellett fogyasztani. A nagyszabású rendezvényen reggel harminc disznót öltek le a versenyzők, akik a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek, Oklándtól Pusztináig, Óbecsétől Muravidékig. Videónkban Nagy István agrárminiszter arról beszélt: számos hagyományunk és kulturális örökségünk kapcsolódik a disznóöléshez, ezért is provokáció, amikor kukacokat és rovarokat próbálnak a tányérunkra erőltetni. A szervezők közül Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke elmondta: a grandiózus találkozó különlegessége, hogy nem kötelezik a csapatokat különféle szabályokra, mindenki a saját technikája és tradíciója szerint vágja le a disznót és a saját receptje szerint dolgozza fel. Magyarország legnagyobb böllérversenyén, a Vas megyei gasztrofesztiválon vendégeskedtünk (videó)
A múlt hétvégén rendezték meg Magyarország legnagyobb böllérversenyét a Vas megyei Győrváron, amelyen a harminc csapat közül az egyik a PestiSrácok.hu különítménye volt. Az esemény – ahogy az a disznóvágásokon szokás – kora reggel kezdődött, majd a sátrakban kóstolhatták meg az érdeklődök a kínálatot. A kreatívan tálalt ételek mellett pálinkakülönlegességek is a terítéken voltak, amelyeket külön díjaztak is, sőt, még egy pálinkaszökőkutat is felállítottak a helyszínen. Mindeközben a busók a tél elűzésén dolgoztak, de az érdeklődők egy bolondesküvőt is láthattak. Az eseményt megelőző napon díszvacsorát tartottak a csapatoknak a győrvári Makovecz Faluházban, ahol többek között Kaczor Zsolt Mihály polgármester és V. Németh Zsolt, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője is köszöntötte a versenyzőket. A Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, Marton Ferenc pedig elmondta, hogy sikerült azt a céljukat elérni, hogy majdnem minden határon túli közösség részt vegyen a rendezvényükön. Ezt mi sem mutatja jobban, hogy a verseny nyertese az erdélyi Vajdahunyad csapata lett. Vezetőjük így köszöntötte az egybegyűlteket: Tetszik, nem tetszik, hajrá Fidesz, éljenek a magyarok! Hatalmas élmény volt a Vas megyei böllérfesztivál – A PS és a Pesti TV csapata állta a sarat (Videó+Képgaléria!)
A hétvégén rendezték meg Magyarország legnagyobb böllérversenyét a Vas megyei Győrváron, amelyen a harminc csapat közül az egyik a PestiSrácok.hu különítménye volt. Az esemény – ahogy az a disznóvágásokon szokás – kora reggel kezdődött, majd a sátrakban kóstolhatták meg az érdeklődök a kínálatot. A kreatívan tálalt ételek mellett pálinkakülönlegességek is a terítéken voltak, amelyeket külön díjaztak is, sőt, még egy pálinkaszökőkutat is felállítottak a helyszínen. Mindeközben a busók a tél elűzésén dolgoztak, de az érdeklődők egy bolondesküvőt is láthattak. Az eseményt megelőző napon díszvacsorát tartottak a csapatoknak, a győrvári Makovecz Faluházban, ahol többek között Kaczor Zsolt polgármester és V. Németh Zsolt, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője is köszöntötte a versenyzőket. A Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, Marton Ferenc pedig elmondta, hogy sikerült azt a céljukat elérni, hogy majdnem minden határon túli közösség részt vegyen a rendezvényükön. Mi is ott leszünk Magyarország legnagyobb disznóvágásán, Győrváron! - Vendéglátóink jól beintettek Márki-Zaynak (VIDEÓ!)
Kaczor Zsolt Mihály, Győrvár község polgármestere, V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos és Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke a Pesti Riporternek mondták el, mit gondolnak arról, hogy Márki-Zay Péter korábban többször is felháborító kijelentéseket tett a vidékiekről. Az egyik legundorítóbb példaként hozták fel, amikor trágyán nevelt gombához hasonlította őket az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. A politikusok megcáfolták az ellenzék azon érveit is, miszerint a vidéki emberek el vannak zárva a hírektől, továbbá, hogy a baloldal szerint a kormánypártok elcsalnák a választást. Kaczor Zsolt Mihály elmondta: nevetséges a pánikkeltés a választás tisztaságával kapcsolatban, az valójában sosem kérdőjeleződött meg, az ellenzék csak a Fidesz-KDNP jól szervezett, népes és összetartó vidéki hálózatát irigyli. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.