háttér társaság
Ezt nem hiszed el: milliókat kaptak a fővárostól, a drogosan szexelők "támogatásáért"
Több, mint 3.3 millió forintot nyert a melegek jogaiért küzdő Háttér Társaság a Fővárosi Szociális Közalapítványtól arra, hogy az úgynevezett chemszex használóknak pszichoszociális támogatást nyújtson - adta hírül a Magyar Nemzet, a Drogkutató Intézet jelentése alapján. A chemsex olyan szexuális tevékenységet jelent, amely során tudatosan pszichoaktív anyagokat használnak a résztvevők az élmény fokozása érdekében.A normalitás győzelme: felmentette a Székesfehérvári Törvényszék a HVIM elnökét
A Székesfehérvári Törvényszék bírói tanácsa másodfokú ítéletében felmentette Barcsa-Turner Gábort, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökét közösség tagja elleni erőszak és uszítás vádja alól, amelyet többszöri eljárás-megszüntetés, elutasítás után a Háttér Társaság erőltetett végig a vádemelésig és a bíróságig. Az egészen abszurd büntetőügy tárgya, amelyet a PestiSrácok.hu több éve követ, egy meg sem történt zászlóégetésből bontakozott ki, annak a Háttér Társaságnak a feljelentésére, akik egyébként a gyűlölet-bűncselekményekről úgynevezett előélet-indikátort dolgoztak ki ajánlásként az ügyészség számára.Álprobléma, ami nálunk soha nem jelenik meg – „Transzbankkártyát” dob piacra az Erste Bank
Gyakran hallhatjuk az LMBTQ-lobbi térhódítása kapcsán, ahogyan hallhattuk a illegális bevándorlás esetén is, hogy ez csak egy álprobléma, Magyarországon soha nem fog megjelenni, nem kell félnünk az érzékenyítéstől. Nos, ismét csak azt tudjuk mondani, hogy nekünk lett igazunk: annyira nem fenyegeti hazánkat a transzneműség érzékenyítése, hogy az Erste Bank már kifejezetten traszneműek számára állít ki bankkártyákat. Külön érdekesség, hogy ezt egy ránézésre kiskorú, de legalábbis nagyon fiatal személy képével reklámozzák.Nacsa Lőrinc: a magyar családok, pedagógusok és vállalkozások helyett Brüsszel a Soros-szervezeteknek fizet
Brüsszel továbbra is visszatartja a hazánknak járó uniós forrásokat, amelyek egyebek mellett részben a tanárok béremelését is fedeznék, a magyarországi balliberális NGO-k finanszírozására azonban folyamatosan biztosítanak forrásokat. Az Európai Bizottság – követve a Soros-hálózat gyakorlatát – LMBTQ-ügyben elég bőkezű. Jól jelzi ezt, hogy a hazai genderpropanadára uniós és Soros-féle pénzből az elmúlt években milliárdos összeget szántak. Nacsa Lőrinc közösségi oldalán reagált az unió enyhén szólva „egyedi” prioritásaira.A HVIM elnöke a PS-nek: „Ez már túlmegy a lobbin, egyenesen LMBTQ-terror”
A Soros-hálózathoz tartozó, jogvédőknek álcázott szervezetek lobbija túlmegy minden határon. Hatóságokat és az igazságszolgáltatást megtévesztő módon, a jogszabályokkal visszaélve érik el, hogy céltáblává tegyék, akár le is vegyék a sakktábláról azokat, akik a normalitáspárti álláspontot képviselik és fel mernek lépni az egyre erőszakosabb LMBTQ-propaganda ellen – reagált a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke a meg sem történt szivárványos zászlóégetés miatti elítélésére. Barcsa-Turner Gábor a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, itt az ideje felébredni és megálljt parancsolni, mert ez már nem LMBTQ-lobbi, hanem LMBTQ-terror. „Nem elég, hogy semmibe veszik, megkerülik a törvényeket és mind a mai napig gyermekeket és pedagógusokat céloznak meg érzékenyítő programjaikkal, hogy hadjáratot folytatnak a normális értékeket képviselőkkel szemben, hanem már a joggyakorlatba, törvények alkalmazásának rendjébe is beleszólnak, külföldi finanszírozásból, rendőrségnek, ügyészségnek írt ajánlásaikkal, útmutatásokkal” – fogalmazott a HVIM elnöke.Az LMBTQ-aktivisták nem trollkodhatják meg a Nők 40 programot – Törvénymódosítással reagálnak a kormánypártok a provokációra
Portálunk is beszámolt arról, hogy a Veszprémi Törvényszék döntésének értelmében a transznemű nők is igénybe vehetik a nőknek járó nyugdíj-korkedvezményt. A felháborító ítélet kapcsán Selmeczi Gabriella a kormánypártok nevében kijelentette, hogy nem hagyják annyiban az ügyet és mindent megtesznek, hogy bezárják az érzékenyített bírók által nyitott kiskaput.Munkában az érzékenyített bíróság: a transznő is hamarabb mehet nyugdíjba
Hogy is van ez az álproblémákkal? A migráció soha nem éri el a hazánkat, előbb csendesedik el, az LMBTQ-lobbi ide soha nem tör be. Nos, tekintve hogy a migránskvóta még mindig ott van a brüsszeli asztalokon, és hogy a veszprémi bíróság úgy döntött, hogy hazánkban a transzneműek is élhetnek a nők számára biztosítandó korkedvezményes nyugdíjjal feltennénk a kérdést, hogy valóban csak álproblémákról van szó?Rengeteg magyar NGO kapott milliós támogatást Soroséktól
Magyarországon is kiterjedt hálózatot működtet a nyílt társadalom megvalósítása érdekében az amerikai spekuláns, Soros György. A dollármilliárdos alapítványa és a hozzá közel álló nem kormányzati szervezetek, NGO-k csak az utóbbi néhány évben több mint 2 milliárd forinttal támogatták azokat a hazai szervezeteket, amelyek az Európai Uniótól és az amerikai kormányzattól is hasonló mértékű forrásokhoz jutottak. A Magyar Nemzet cikksorozatából kiderül, hogy Soros nagy kedvence a Társaság a Szabadságjogokért, de a Helsinki Bizottság, a Háttér Társaság, a K-monitor, a Menedék-Migránsokat Segítő Egyesület és az Átlátszó.hu is kapott a milliárdokból.Ingyenes képzéseken érzékenyíti az ügyvédeket a Háttér Társaság, a tréning elvégzéséért kreditpont is jár...
Annak azért van némi diszkrét bája, hogy a Magyar Ügyvédi Kamara még kreditpontot is ad azért, ha tagjai közül néhányan elvégzik a Háttér Társaság által szervezett képzést, amelynek célja az LMBTQ-embereket érintő vitás jogi helyzetekre való felkészítés. Mindezt természetesen "ingyenesen". Kapaszkodjanak meg, rázós téma következik.Ajánljuk még