heineken
A vártnál gyengébb eredménnyel zárta az év első felét a Heineken
A Heineken, a világ második legnagyobb sörgyártó cége a vártnál gyengébb eredménnyel zárta az év első hat hónapját. A holland cég hétfőn azt közölte, hogy adózott eredménye az év első hat hónapjában 11,6 százalékkal, 1,15 milliárd euróra csökkent. A konszern első féléves működési eredménye éves összevetésben 8,8 százalékkal, 1,94 milliárd euróra csökkent. Elemzők előzetesen jóval kisebb mértékű, 4,8 százalékos visszaesésre számítottak. A Heineken árbevétele az év első felében éves összehasonlításban 6,3 százalékkal, mintegy 17,4 milliárd euróra nőtt. A söreladások organikusan 5,6 százalékkal csökkentek az év első felében éves összevetésben. A Heinekent igen, a Csíki Sört viszont nem hajlandó árusítani a SPAR
Évek óta szeretne bekerülni a SPAR üzleteibe a Csíki Sör, de ez mostanáig nem sikerült. A székely sörmárka képviselői nem értik, hogy vajon mi állhat a háttérben, hiszen hosszú ideje változatlan a helyzet, ők jönnének, de a SPAR nem engedi be őket. Megpróbáltunk utánajárni, hogy mi állhat a háttérben. Az üzletlánctól mindössze annyit tudtunk meg, hogy állításaik szerint tárgyalásokat folytatnak a Csíki Sör gyártójával. A Csíki Sör Magyarország Kft. ugyanakkor arról tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t, tavaly elutasító volt a SPAR, míg idén termékeik minőségére mondták azt, hogy azok nem jók, viszont konkrétumot a miértekre állítólag nem adtak. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.