igazságszolgáltatás
Egy republikánus szenátor eltávolíttatná a "Soros-ügyészeket" az amerikai városokból
Tom Cotton arkansasi republikánus szenátor eltávolíttatná az általa "Soros-ügyészeknek" nevezett vádhatósági képviselőket azokban az amerikai városokban, ahol drámaian megnőtt a bűnözés 2020-ban és 2021-ben – áll a szenátornak a RealClearPolitics honlapján megjelent véleménycikkében.Míg a baloldal sumákol, a Fidesz megszavazza Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését
A baloldalon a nyomát sem látjuk annak, hogy készek lennének tisztázni a Városháza-botrányt és egyéb korrupciós ügyeiket – fogalmaz a nagyobbik kormánypárt közleménye.Varga Judit: Magyarország élen jár az igazságszolgáltatás digitalizációjában
A digitalizáció és a mesterséges intelligencia korunk legnagyobb lehetősége, ugyanakkor legnagyobb kihívása is, amely érinti az igazságszolgáltatási rendszereket is – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden, Gödöllőn, az Európa Tanács (ET) magyar elnöksége keretében tartott igazságügy-miniszteri konferencián. A tanácskozást megelőzően újságírók előtt a miniszter arról beszélt, hogy az állampolgárok, vállalkozások jogosan várják el, hogy az igazságszolgáltatás, a hatóság minél gyorsabban, minél hatékonyabban intézze ügyeiket, éppen ezért az elektronikus szolgáltatások és lehetőségek tárházát itt is bővíteni kell.Videón a tálib "igazságszolgáltatás"
Mondd el az igazat, vagy megverünk – hangzott el a videofelvételen, amelyen a tálibok egy, a saría előírásainak megfelelő tárgyalást rögzítettek. A parancsnok a tárgyalás során arra a következtetésre jut, hogy a lehetséges büntetés vagy kézlevágás, vagy korbácsolás lesz a juhlopással vádolt férfi ügyében.Áder János és Polt Péter szerint Magyarország büszke lehet az igazságszolgáltatási rendszerére
Magyarország büszke lehet igazságszolgáltatási rendszerére – mondta a köztársasági elnök a magyar ügyészi szervezet fennállásának, az első ügyészi törvénynek a 150. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián, pénteken, Budapesten.Völner Pál: Hiába hisztériázott a baloldal, az EU bírósága szerint megfelelő a magyar szabályozás
Hiába hisztériázott a baloldal: az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka nem javasolta a Soros-szervezetek által is támadott, az igazságszolgáltatással kapcsolatos magyar szabályozás megváltoztatását – nyilatkozta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a bíróság főtanácsnokának indítványára reagálva csütörtökön az MTI-nek.Brutálisan megnőtt a gyilkosságok száma Amerikában, de Soros ügyészei tesznek rá
A 2020-as évben hatalmas robbanás következett be a gyilkosságok számában az Egyesült Államokban. A Büntető Igazságszolgáltatási Tanács (Council on Criminal Justice) szervezet megállapítása szerint ez az adat történelmi: az általuk a tanulmányukban vizsgált harmincnégy metropoliszból (a legkisebbtől, a 245 ezer lakosú virginiai Norfolktól az óriási, 8,4 milliós New Yorkig) 29-ben robbanásszerűen növekedtek a számok. 2019-hez viszonyítva legalább harminc százalékkal több gyilkosságot követtek el. Ugyanezen városokban a fegyveres rablások száma 2020-ban 2019-hez képest nyolc százalékos emelkedést mutat – részletezi a Tűzfalcsoport.Varga Judit: A magyar igazságszolgáltatási rendszer hatékonysága az európai elitbe tartozik
Magyarország komoly lépéseket tett az igazságszolgáltatás digitalizációja területén. Ma már a polgári és kereskedelmi ügyek, valamint a fizetésképtelenségi eljárások több mint felét online kezdeményezik. A magyar igazságszolgáltatási rendszer hatékonysága az európai elitbe tartozik – derül ki Varga Judit friss Facebook-bejegyzéséből.Hajókat, luxusautókat, százötven ingatlant halmozhatott fel egy befolyásos kapcsolatokkal rendelkező, törvények felett álló ügyvéd
Több, mint százötven ingatlannal, hajókkal, luxusautókkal rendelkezik a vallomások szerint az a szolnoki illetőségű, „Kövér” gúnynevű ügyvéd, akit még februárban tartóztatott le több társával együtt a bíróság. Az ellene vallók állítják: hatalmas vagyonát uzsorakölcsönökből, zsarolásból és különböző gazdasági bűncselekményekből szerezhette, csápjai pedig országosan is behálózhatták a magyar igazságszolgáltatást. Nem "Kövér" az egyetlen ügyvéd, aki a közelmúltban súlyos bűncselekménybe keveredett: az egyik jogásznő például a Gyurcsány-párt volt politikusával és bandájával akarhatta megöletni haragosát, míg egy másik ügyvéd a gyanú szerint saját ügyfelét fenyegette meg halálosan és zsarolt ki tőle százmilliókat.Ajánljuk még