jogállamiság
Jogállamiság és forrásmegvonás – Az ellenzékkel szövetségben indított bosszúhadjáratot Magyarország ellen az EU
Készül az EU a magyar országgyűlési választásokra: "oligarchaellenesnek" címkézett határozati javaslatot állít össze a Bizottság, amelynek értelmében szigorúbban vizsgálnák az uniós források felhasználását – ezzel párhuzamosan a valamilyen okból kifolyólag még mindig meg nem határozott "jogállamisági elvek" érvényesülését –, a dokumentumban pedig Orbán Viktort is személy szerint említik. Ironikus módon a határozati javaslat egyik kiemelt előkészítője az a Cseh Katalin volt, aki ellen költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a hozzá köthető botránnyal összefüggésben a NAV. A határozat függetlenségéről és szakmaiságáról pedig más is gondoskodik: azt ugyanis az a Petri Sarvamaa jegyzi, aki 2020-ban konkrétan arról cikkezett a Politicóban, hogy "ideje kirúgni Orbánt a néppártból". Hogy a javaslatba a magyar miniszterelnök – bármiféle előzetes vizsgálat nélkül – már annak elfogadásakor bekerült, szinte fájóan nyilvánvalóvá teszi, hogy az EU oldalt választott az áprilisi választásokon, mégpedig azt, amelyik a nemzetállami helyett az eurokraták és gazdáik érdekeit szolgálja.Márki-Zay szerint sok ostobaság és tahóság olvasható az Alaptörvényben, ezért azt alkotmányellenesen is lehet módosítani
Joghallgató egyetemisták látták vendégül Márki-Zay Pétert a Mozaik Kör szervezésében szerdán este, ahol több más téma mellett a feles többséggel való alkotmányozás témaköre is felvetődött. Ilyen témák mellett nem csoda, hogy az eseményt teljes médiakarantén mellett tartották meg, hiszen a baloldal közös jelöltje mindig megörvendezteti egy-két csemegével hallgatóságát. Nem történt ez másképp a szerdai előadáson sem, ahol megtudhattuk MZP-től, hogy az Alaptörvénybe „sok ostobaság és tahóság” bekerült – értsd, férfi, nő, család a „jobboldali” miniszterelnök szerint –, ezért pedig az ellenzék esetleges győzelme esetén simán alkotmányozhatnának feles többséggel. Hogy ez – mint a jogászhallgató moderátor is felvetette – alkotmányellenes, így pedig a jogállamiságot is súlyosan sérti, az nem számít Márki-Zay szerint, mivel nincs demokrácia abban az országban, ahol ők terveznek kormányra kerülni.Macron szerint a jogállamiság elleni támadás mögött ideológiai harc áll
Párbeszédet kell folytatnunk a jogállamiság védelme érdekében, mivel az közös történelmünk gyümölcse, és meg kell győzni azokat, akik eltávolodtak tőle – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök szerdán, Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.Német lap: a Lengyelország és Magyarország elleni küzdelem mérgezően hatott az EU belső kohéziójára
Németországnak vissza kellene térnie a Nyugat és Kelet, valamint a nagy és kis tagállamok közti közvetítői szerephez, ahogy régen tette ezt Helmut Kohl, most pedig Emmanuel Macron – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A cikk szerint az elmúlt évek Lengyelország és Magyarország elleni küzdelem nem felelt meg az együttműködés szellemének, hanem mérgezően hatott az EU belső kohéziójára.Karácsonyt melegebb éghajlatra küldő autósok, Kádár-nosztalgiában égő MZP és a jogállamisági rögtönítélő bíróság látogatása – ez történt idén (Videóval)
Itt az év vége, így összegyűjtöttem azokat a riportjaimat, amelyek a legjobban leírják, hogy milyen év is volt 2021. Volt itt Kádár-nosztalgiában égő Márki-Zay Péter, aki megcsillogtatta, milyen remek továbbképzést kapott brüsszeli látogatása során, amikor arról értekezett a lelkes közönségnek, hogy a rezsicsökkentést „meg lehet ostoba módon csinálni, lehet néphülyíteni”, szerinte ugyanis a fogyasztói energiaárak mérséklése csak egy fideszes „népbutítás”, a valódi megoldás pedig a brüsszeli módi lenne. Azonban a hülyeségvonaton nincs fék, így tovább ment hősünk is és elmondta, Magyarország sokkal jobb hely volt a Kádár-rendszerben. Természetesen Karácsony dugói sem maradhattak ki, a változás helyett ugyanis legfeljebb váltózást hozott a kuplung-egyes fronton a főpolgármester idén is, akiről a budapestiek igencsak éles véleményt formáltak. És persze a gyötrő jogállamisági helyzetről sem feledkezhettünk meg, rövid összeállításunk emléket állít a LIBE-bizottság magyarországi kirándulásának – vizsgálatnak mégis erős lenne nevezni, hiszen az ítélet már jó előre megszületett, mint az a riportból is kiderül.Varga Judit: Brüsszel a kettős mérce és az álszentség fővárosa is
Brüsszel nemcsak az Európai Unió, hanem a kettős mérce és az álszentség fővárosa is – fogalmazott Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán megjelent bejegyzésében.Brüsszelből cáfolták Márki-Zayt: senki sem hagyta jóvá neki, hogy feles többséggel alkotmányozzon
Márki-Zay Péter és Fleck Zoltán az Európai Bizottság állásfoglalása alapján a magyar emberek arcába hazudtak, ugyanis állításukkal szemben senki nem adott engedélyt nekik arra Brüsszelben, hogy feles többséggel való alkotmányozáshoz készüljenek. A testület illetékese a PestiSrácok.hu-nak küldött rövid levelében több kérdésünket is megválaszolatlanul hagyta, ugyanakkor érdemben cáfolta azt, hogy a jogállamisági biztosok rábólintottak volna Márki-Zay az Alaptörvényen átlépő tervezetére. Ezek szerint tehát a baloldali miniszterelnök-jelölt mindenféle jogi érv és támogatás nélkül készül átlépni a magyar alkotmányos rend határait, vagyis Márki-Zay immáron nemcsak az alkotmány, de a büntető törvénykönyv határait is feszegeti. Igaz, utóbbi átírása vélhetően nem jelentene nagyobb akadályt, mint az Alaptörvény alkotmányellenes módosítása.Karácsony idegen érdekeket szolgáló ügynök módjára hergeli hazánk ellen az amerikaiakat
Valószínűleg előre megírt szöveget olvasott fel Karácsony Gergely azon az amerikai kongresszus által szervezett online konferencián, amelyen a hiperpasszív nyelvtudással rendelkező főpolgármester laza öt percen keresztül mocskolta hazánkat – angolul. Az amerikai kongresszus albizottsága a közép-európai jogállamisággal foglalkozott, Karácsony pedig idegen érdekeket szolgáló ügynököket megszégyenítő módon próbálta őket hazánk ellen hangolni. Bár a hvg.hu beszámolójából nem derül ki, mi mégis felhívnánk a figyelmet arra a videóra, ahol említett K. Gergely angolul magyarázza, miért is kellene az amerikaiaknak beavatkoznia ebbe az "elviselhetetlen diktatúrába".A Fidesz EP-képviselői továbbra is harcolni fognak a "jogállamiságinak" maszkírozott zsarolás ellen
Továbbra is mindent megteszünk a "jogállamiságinak" maszkírozott zsarolás ellen; az úgynevezett költségvetési kondicionalitási rendelet nyilvánvaló célja, hogy lehetőséget teremtsen az Európai Bizottság számára, hogy megvonja a költségvetési forrásokat azon tagállamoktól, amelyek nem felelnek meg az elfogult ideológiai elvárásaiknak – közölte az MTI-hez eljuttatott csütörtöki sajtóközleményében a Fidesz európai parlamenti delegációja.Ajánljuk még
















