józsef attila
Magyar írók, költők, művészek a háborúk ellen (II. rész)
A Nagy Háború után a következő háborúval, a II. világháborúval folytatom, mert az 1918 után is közöttünk maradt. Ezt Szabó Dezső már 1934-ben így fogalmazta meg, Az egész látóhatár című tanulmány gyűjteményében: „...A világháború, mely nem döglött meg 1918 összeomló lövészárkaiban. Hanem ott van mindenkiben, bennem és benned, ott van minden harapásra ránduló szájban, minden felcsapdázott gondolatban, a gazdasági élet gigászi gazságaiban s a politikai gengszterek éhes iramában.” Szerintem József Attila inkább csak boldog lett volna
Nyilván nagyon kedvelem Józsefa Tillát – apám kisgyermekként azt hitte egy ideig, így kell helyesen mondani –, ebben nincs meglepetés. Verset azért most nem posztolok tőle. Emlékszem, milyen sajátságosan tragikus volt, mikor róla tanulva megtudtam, rájöttem, rávezettek – nem annyira túlzottan emlékszem már a mikéntre –, szóval az, hogy mindig késve érkezett meg. Ha egy-egy korszakát megnézzük, amit köteteiből levezethetően láthatunk, általában szabályszerűen az, hogy amikor adott gyűjteménye megjelenik, hozzáférhető, akkor Józsefa Tilla már nem az, akinek gondolhatták a legfrissebbnek gondolt írásai alapján. A Gulágról az Aranycsapatba – A megtörhetetlen Raduly József felemelő története
1954. július 4-én rendezték meg a számunkra máig megemésztethetetlen berni döntőt, ahol a világ egyik valaha volt legjobb együttese, a verhetetlennek tartott Aranycsapat kikapott a németektől. Most egy olyan legendát mutatunk be, aki játszott a nemzeti csapatban Puskásékkal, és talán ott is lehetett volna Svájcban, ha a kommunista Sebes Gusztáv is úgy akarja. Nem akarta... Raduly József Balatonszárszón nőtt fel, ahol látott egyszer egy ablakban egy kedves, mosolygó bácsit: ő volt József Attila. Zseniális költőnk nem sokkal később eldobta az életét, míg Radulyból remek futballista lett, de miután még kamaszként, akarata ellenére besorozták a Hunyadi Páncélosokhoz, a frontra került, majd szovjet fogságba. Radulyt (ahogyan több százezer honfitársunkat) a Gulágra hurcolták, ahonnan csak hat évvel később, 1951-ben tért haza. A jobbszélső a szovjet lágerben is futballozhatott, klasszisának is köszönheti, hogy túlélte a kommunisták emberdarálóját. Később válogatott lett, de aztán Sebes a szemébe vágta, hogy "hunyadisként" nála nem kerül be többet a csapatba. Kilencvenhárom évesen ő a legidősebb magyar válogatott focista, állandó vendégszerzőnk, Kovács Attila felelevenítette vele megrázó, mégis csodálatos és felemelő történetét. Következzen az első rész.