juhász péter
Drogtesztjét lobogtatva barbározta és aljasozta a PestiSrácok.hu-t a dulakodó Juhász (PS-videó!)
Miért kellene lemondanom? - ezt ismételgette Juhász Péter, az Együtt elnöke a PestiSrácok.hu stábjának, amikor a volt élettársa által megfogalmazott súlyos vádakról és a bírósági periratokról kérdeztük a politikust, nevezetesen, hogy három gyermekének édesanyja szerint Juhász napokra bezárta őt, nyugtatókkal begyógyszerezte, sőt, meg is verte. Juhász ezzel kapcsolatban mindent tagad, állítja, egy szó sem igaz a nő állításaiból. A PestiSrácok.hu Juhász Pétert azzal is szembesítette, hogy elismerte és beismerte, hogy közte és a volt élettársa között valóban történt egy egy órás durva dulakodás. Ennek hallatán Juhász portálunkat kezdte el becsmérelni, véleménye szerint "erkölcstelen, barbár emberek" vagyunk. "Nincsenek tekintettel három kiskorú gyermek életére. Morálisan kifogásolható az az embertelen, aljas magatartás, amit önök ezzel elkövetnek" - pocskondiázott Juhász annak ellenére is, hogy felhívtuk a figyelmét, a súlyos vádakat nem mi állítjuk és nem mi fogalmaztuk meg. Megkérdeztük, ezek a jelzőket volt élettársára érti-e, de érdemben nem reagált az Együtt elnöke, tovább moralizált, majd "eleget beszélgettem önnel" felkiáltással elsétált. Új család, új kégli, új verda - Így dőzsöl az “igazmondó” Juhász
Miközben az Együtt párt elnöke, Juhász Péter válásának brutális körülményein hüledezik a sajtó, a PestiSrácok.hu egyik olvasója fotókat küldött szerkesztőségünkbe, amin az látszik, hogy nem csak az Igazmondó Alapítvány Saabját, hanem egy hétszemélyes, új rendszámú Lancia-t is használ a politikus. Olvasónk arról is tájékoztatott, hogy Juhász az I. kerületi Aladár utca egyik villaépületében bérel lakást, potom négyszázezer forintért. Körbejártuk, vajon megteheti-e ezt az az ember, akinek saját elmondása szerint alig van bevétele, könyöradományokból él, rezsijére, a telefonszámlájára, sőt, még borotvára sincs pénze. Az Együtt elnöke igazi hungarikum, mert talán az egyetlen hazai – saját meghatározása szerint – jogvédő, akiről jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy fokozottan veszélyes a társadalomra. Juhásznak – akinek ugyancsak hivatalos papírja van arról, hogy szolgálatokat tesz a gyilkosságokért elítélt hírhedt maffiózónak, Portik Tamásnak – csak a kormánypárti politikusokról jut eszébe a korrupció, miközben az általa gründolt, de alaposan lepapírozott alapítványának a létezése dokumentumain kívül semmi nyoma nincs, financiális helyzete azonban egyre jobb. Az átlátható, korrupciómentes közéletért harcoló társaságnak sem nyilvános telefonszáma, sem honlapja, de még elérhető e-mail címe sincs. Az alapítványhoz közel álló forrásaink a PestiSrácok.hu-nak azt mondták, nem véletlen, hogy sorra cserélődnek le a kuratóriumi elnökök. A néhány éves alapítvány már a harmadik kuratóriumi elnökét "fogyasztja". A volt élettárs állítja, Juhász verte és a gyerekek előtt drogozott – Az Együtt politikusa mindent tagad
Juhász Péter vasárnapi blogbejegyzésében tagadta, hogy begyógyszerezte vagy megverte volna egykori élettársát, akitől három gyermeke is született. Állítása szerint az asszony maga határozott úgy, hogy külföldre távozik, és a politikust is arra kérte, tartson velük. Arról is ír, hazugság, hogy gyermekeit elhanyagolta volna, mindig is jó kapcsolat volt közöttük. A politikus a kezdeti hallgatás után azt azonban az Index kérdésére elismerte, valóban dulakodtak volt élettársával 2016 karácsonyán, de éppen az asszony támadt rá ittasan, ő csak védekezett. Eközben a TV2 vasárnap este brutális részleteket hozott nyilvánosságra a volt élettárs bírósági vallomásából, amelyben az anya érzelmi zsarolással és fizikai bántalmazással vádolta a politikust, továbbá azzal, hogy gyermekei előtt fogyasztott kábítószert. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.