juhász péter
Kunfalvi Nóra és Lánczi Tamás a Polbeatben: Az ellenzéki sajtó alapján már kisgyerekek vérét is isszák a fideszesek
Az ellenzéki sajtó nyolc éve úgy működik, hogy a kormánytagokat, fideszeseket uszító jelleggel támadja, a baloldali, ellenzéki politikusokat pedig mentegeti, megmagyarázhatatlanul védi még a kínos ügyekben is - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című műsorában Lánczi Tamás, a Figyelő főszerkesztője, a Századvég vezető elemzője, a Politikai Elemzések Központjának igazgatója. Lánczi Tamás szerint Juhász Péter nagyon durva dulakodásos ügye is a baloldali sajtót leplezte le, felháborító, amit a haladó, progresszív médiumok művelnek. Kunfalvi Nóra, a Figyelő újságírója Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére nyomatékosította, nőként őt mélységesen felháborítja a Juhász-ügy és ha csak egy szelete is igaz a vádnak, akkor Juhász Péternek nincs helye a magyar közéletben. "Senkinek nincs helye, aki ilyet tesz" - tette hozzá.Újabb büntetőeljárás elé nézhet a nőveréssel vádolt Juhász Péter
Feljelentés-kiegészítést rendelt el a Fővárosi Főügyészség annak a beadványnak az ügyében, amely Juhász Péter, az Együtt elnöke ellen érkezett, miután kitudódott, hogy súlyosan bántalmazta korábbi élettársát. A Juhász által állítólag elkövetett erőszak vizsgálatában a Budapesti Rendőr-főkapitányság jár el.Kende Péter az ATV-ben: Juhász Péter távozzon a magyar közéletből! (Videó!)
Aki dulakodni szokott otthon, annak nincs keresni valója a közéletben. Juhász Péter tehát mondjon le minden posztjáról! - követelte az amúgy markáns ellenzéki véleményéről ismert Kende Péter ügyvéd, közíró az ATV keddi Csatt című műsorában.Szarvas Szilveszter: Az ellenzéki sajtó mosdatja Juhász Pétert (Videóval!)
Szarvas Szilveszter a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese volt a TV2 szerda reggeli műsorának, a Mokkának a vendége, amelyben az élettársát állítólag megverő, begyógyszerező, gyerekei jelenlétében drogozó Juhász Péter botrányáról beszélgetett Pachmann Péterrel.Közös listáért könyörgött a Spinozában a bírósági perekből élő Juhász Péter
Megint kicsit közelebb kerültünk Juhász Péter finoman cizellált lelkének és csak a Puffin adta erőhöz mérhető, mindent legyőző akaratának megértéséhez. Rangos Katalin kérlelhetetlen, Vona Gáboron edzett keresztkérdéseinek tüzében Juhász megnyílt, kitárulkozott a Spinoza ház közönségének, ennek köszönhetően megtudtuk, hogy noha szeretne, de mégse mesélhet viharos szerelmi életéről, új függősége a portálunk, amit minden második mondatában megemlített, valamint ő Magyarország első számú megélhetési sértettje.Juhász Péter már azt hitte, kimászott a családon belüli erőszak vádjából, de egyre mélyebben belesüllyed
Egészen tisztességtelen nyilatkozattal jelentkezett Juhász Péter az élettársa megverésének ügyében – szúrta ki az Origo. Az Együtt elnöke gyakorlatilag saját magától kér bocsánatot, miközben azt hazudja, hogy kényszerítették arra, hogy megpróbálja lejáratni volt élettársát. A megvert és megalázott nőtől tehát nem kért bocsánatot, az amúgy tényleg aljas blogbejegyzését viszont (nyilván ügyvédi tanácsra) törölte. Aztán visszarakta.Juhász vallomás: Havi legkevesebb ötmilliót kaszálhat mikroadományokból az amúgy szükölködő politikus
Tisztelt Olvasóink! Szeretnének Önök havonta legkevesebb ötmillió forintot keresni adómentesen? Legyenek mikroadományok kedvezményezettjei, ahogy Juhász Péter! Az Együtt elnöke kedden számolt be a Fővárosi Törvényszéken a titokzatos megélhetési rendszerének erről az eleméről. Az adómentességhez csupán egy kis szemfülesség kell: egy-egy meg nem nevezett jótevőtől egy évben legfeljebb százötvenezer forintot szabad elfogadni. A két, hasonló ügyben felperesként szereplő Juhász egyik tárgyalásán a bíróság osztotta a politikus álláspontját: az, hogy egy ellenzéki politikai párt vezetője bensőséges kapcsolatokat ápol Magyarország történetének egyik leginkább rettegett gengszterével, a több gyilkosságért jogerősen elítélt Portk Tamással, az „nem közéleti ügy”.Így írtok ti, avagy vak komondor kontra dulakodó Juhász - Kunfalvi Nóra és Lánczi Tamás a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Kunfalvi Nóra, a Figyelő újságírója, és Lánczi Tamás, a Figyelő főszerkesztője lesz Stefka István és Szarvas Szilveszter mai vendége a Polbeatben. A két újságírót a megújult Figyelő mellett az MSZP esetleges széteséséről, az egymás torkának eső ellenzékről, a választásról és arról is kérdezzük, szerintük van-e helye a magyar közéletben Juhász Péternek, az Együtt elnökének, aki bevallotta, hogy dulakodott volt élettársával. A Polbeatből kiderül, lakáj-propagandistáknak tartják-e magukat Lánczi Tamásék és mit üzennek a "függetlenobjektív" ellenzéki médiumok árokásóinak. Kérdések és válaszok a Polbeatben! Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Ajánljuk még

















