juhász péter
Már 111 milliót kuncsorgott össze az Együtt, akiket még Drotár Adrienn is legyőzött
Kedden indított gyűjtést az Együtt arra, hogy vissza tudják fizetni az államtól kapott kampánytámogatást. A pártnak 150 millió Forintot kell visszafizetnie. Juhász Péter, a párt elnöke korábban arról számolt be a Facebookon, hogy 1800 ember adakozásából egy nap alatt 24 millió forint gyűlt össze. Az összeg azóta tovább gyarapodott, Juhász Péter jelentette be egy Facebook-videóban, hogy már 111 millió Ft-nál tartanak. Közben Drotár Adrienn, a Magyar Gazdák és Polgárok Pártjának arca megosztott egy táblzatot, amelyen jól látszik, még ők is megelőzték az Együttet.Eddig 85 milliót kuncsorogtak össze Juhászék
Az Együtt nem érte el az 1 százalékot a parlamenti választáson, ezért vissza kell fizetniük a 150 + 44 milliós állami támogatásukat. Ezen kívül van még egy 19 millió forintos büntetésük is az Állami Számvevőszéktől. A párt hivatalosan még működik, az irodabérletüket azonban már felmondták, és elküldték az alkalmazottaikat, hogy ne legyen kiadásuk.Orbánt szidva kuncsorog kétszázmilliós mikroadományért Juhász Péter
Ismét könyöradományért kuncsorog a sértődött Juhász Péter a Facebookon. Az Együtt elnöke arra kéri a szimpatizánsokat, hogy segítsenek kifizetni neki és 4 elnökségi társának a 190 millió forintot, amit kampánytámogatásként kaptak, de az egy százalék alatti szereplés miatt azt vissza kell fizetni. Juhász Péter szerint Orbán Viktor meg akarja törni, de szerinte ez nem fog sikerülni. A bukott párt elnöke kijelentette, nem fogják abbahagyni, és továbbra is küzdenek majd Orbán Viktor ellen.Földönfutóvá válhat az Együtt elnöksége, vissza kell fizetni a kampánytámogatást
Az Együtt ötfős elnökségnek kellene visszafizetni azt az összesen mintegy 190 millió forintnyi kampánytámogatást, amit a költségvetésből kaptak, mivel a párt listás eredménye nem érte el az 1 százalékot. Ha ez nem lenne elég, akkor még ott van az a 25 milliós bankhitel, amit tavaly szeptemberben szintén a kampányra vettek fel. Hamarosan azt is vissza kell fizetni.Juhász Pétert nem érdekli az ország jövője, csak bukjon má' végre Orbán (PS-videó!)
Nem számít az ország sorsa, csakis Orbán Viktor leváltásában képes gondolkodni az Együtt nevű nanopárt. Mindez Juhász Péter pártelnök cinikus válaszából derült ki, amelyet portálunk kérdésére adott szombat reggel Csepelen, ahol ő és helyi jelöltjük, Szabó Szabolcs tartott sajtótájékoztatót. Az Együttnek egyébként a választás előtt egy nappal sincs ötlete arról, hogyan nézne ki egy ellenzéki kormány egy esetleges győzelem esetén. Juhásznak ezúttal is sikerült diktátorokhoz hasonlítania Orbán Viktort, miközben továbbra is a szokásos mantrákat ismételgette a félelemkeltésről és más olyan dolgokról, amiket egy scifi-írók is megirigyelnének.Élő tévéműsort akart megzavarni Juhász „Troll” Péter, de nem jött össze neki
Meg akarta zavarni a köztévé egyik reggeli műsorát Juhász Péter. Az Együtt elnöke videón jelentkezett be az MTVA székházából, és előadta, csak annyit kért, hogy felhívhassa a figyelmet a választás fontosságára, és ismertette volna pártja programját. Csakhogy erre a troll-politikus két héttel ezelőtt már kapott lehetőséget az egyik műsorban, akkor azonban sopánkodásra pazarolta az értékes műsoridőt. Ebből is látszik, hogy Juhász egy feltűnési viszketegségben szenvedő troll.Soros emberével üzletelt Karácsony és Fekete-Győr
Karácsony Gergely árnyékkormányának kihirdetésekor vált nyilvánvalóvá, hogy az MSZP-P miniszterelnök-jelöltjének környezetében hemzsegnek a Soros Györgyhöz, vagy az általa finanszírozott szervezetekhez kötődő miniszter-jelöltek - írja az Origo. A cégnyilvántartást áttekintve a portál újabb Soroshoz köthető embert talált Karácsony környezetében.Ajánljuk még

















