kálmán olga
Kálmán Olga megtalálta a ruhásszekrénye kulcsát, és nagyon örül a vereségének
Nehezen értelmezhető okból hirdetett meg sajtótájékoztatót csütörtökre az ellenzéki előválasztást elbukó Kálmán Olga, aki immár nem a ruházkodási gondjaival magyarázta távolmaradását az esemény eredményhirdetéséről, hanem azzal, hogy nem kapott arra meghívót. Nem tudni, hogy melyik indoklás kellemetlenebb rá nézve, de a vesztes – legalábbis a kommunikáció szintjén – túltette magát sértettségén, és büszkén jelentette ki, hogy veresége valójában óriási siker, mert a tét nélküli versengéssel újra kitört Magyarországon a demokrácia. Kálmán szerint Karácsony a lehető legeslegeslegmegfelelőbb főpolgármester-jelölt, aki ősszel bucira veri Tarlóst, a boszorkánykonyha titkait azonban nem kötötte a sajtó orrára. A búcsúzó aspiráns nem számít arra, hogy eredménye miatt komolyan el kell beszélgetnie az őt erőltető Gyurcsánnyal, holott Ferencet nem úgy ismerjük, mint aki higgadtan szemléli, ha nem jön be egy-egy nagynak gondolt húzása. Gréczy Zsolttól megtudtuk azt is, hogy a DK egyértelműen és egyöntetűen kiáll Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltsége mellett, de a pártszóvivő nonverbális kommunikációjából arra lehetett következtetni, hogy csak egyelőre. Nem tudni ugyanakkor, hogy a Nagy Alkimista titkos üzenete jelent-e meg abban, hogy Kálmán Olgát egy olyan molinóval a háta mögött állították a sajtómunkások elé, amely még mindig őt követeli főpolgármesternek. Az érzés, mikor Gyurcsányék jelöltje megbukik, és hisztikézve elmenekül: megfizethetetlen
Gyurcsány Klára és Dobrev Ferenc azt akarta, hogy Kálmán Olga legyen Budapest következő főpolgármestere, ám az ellenzéki szavazók visszazavarták ezt a késpengemosolyú, agresszív nőszemélyt oda, ahonnan jött: az elfekvőbe. Olga, alias Egetverő Arrogancia még veszteni sem tud tisztességesen: az eredményhirdetés előtt elhúzta a csíkot. A hivatalos, DK-s magyarázat szerint túl laza öltözékben volt, ám az egyik szervező szerint valójában hisztigörcsöt kapott... A műsor tehát frenetikus, és még nincs vége: Gyurcsány kezében ugyanis ott a rozsdás bökő... Az utolsó pillanatban is egymást marják az ellenzéki pártok az előválasztás miatt
Karácsony Gergely tegnap azt nyilatkozta, hogy nem tudott arról az állítólagos szoci telefonos kampányról, amelynek során Gyurcsány hangján hívogatták a szavazókat. Hallgatja az ember Karácsony mondatait és megpróbálja elképzelni azt, ahogyan a zuglói polgármester irányítja a saját kampányát. Illetve nem, hiszen miként mehetne úgy egy szoci kampányelem, hogy ő, mint főpolgármester-jelölt nem tud róla? Azért minket érdekelne, hogy utánajárt-e a kérdésnek, miként az is, hogy lett-e valami következménye a történteknek? És ha igen, akkor mi?