kálmán olga
Czeglédy is felkerült Gyurcsányék előválasztási listájára
Nyolcvanfős listát tett közzé a Demokratikus Koalíció a jövő évi parlamenti választások előtt esedékes ellenzéki előválasztáson indítani kívánt jelöltjeivel. A DK által az "Orbán-rendszer legelszántabb ellenfeleinek” titulált névsorban olyan nevek szerepelnek, mint Czeglédy Csaba, Kálmán Olga és Gy. Németh Erzsébet.Menczer Tamás: "Engem lehet ócsárolni, de a különböző csoportokat nem" (videó!)
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebookon közzétett videoüzenetében üzent a gyurcsányista Kálmán Olgának, aki legutóbb az ATV műsorában gabalyodott bele saját gondolataiba és tett vitatható megjegyzéseket.Leleplezte az álhíreket terjesztő Kálmán Olgát Menczer Tamás
A kamuvideós Korózs Lajoshoz hasonlította Kálmán Olgát Menczer Tamás, aki rámutatott, hogy Kálmán Olga nem riad vissza a hírhamisítástól, sőt szemrebbenés nélkül hazudik a televízió kamerái előtt. Az egykor a függetlenség jelmezében díszelgő gyurcsányista újságíró ugyanis pénteken azért siránkozott a nyilvánosság előtt, hogy nem kap választ a tesztekkel kapcsolatos kérdéseire, miközben a külügyminisztérium már csütörtökön írásban reagált.Huszonötmillió darab van raktáron abból az FFP2 típusú maszkból, ami Kálmán Olga szerint hiánycikk a kórházakban
Kálmán Olga DK-s politikus pénteki sajtótájékoztatóján azt állította, nincs elegendő mennyiségű maszk a kórházakban, így az egészségügyi dolgozóknak többször is használniuk kell az FFP2 típusú egyszer használatos maszkot. A Koronavírus Sajtóközpont válaszában kifejtette: FFP2-FFP3 maszkból több, mint 25 millió darab van a raktárakban.A DK-s Kálmán Olga fenyegetőzve oktatott ki mindenkit a független médiáról
Kálmán Olga szerint a Médiatanács a Klubrádió elnémításával bűntárssá válik a pártállam támogatásában. A függetlenobjektív műsorvezetőből lett összellenzéki főpolgármester-jelölt-jelölt, DK-elnökségi tagtól pedig azt is megtudhatjuk, hogy a valahogy még mindig működő Index "megszüntetése" csak a kezdet volt; felkészülhet a sorsára minden hozzá hasonlóan független médiaszereplő.Kálmán Olga szerint Orbán Viktor és Gulyás Gergely a "csicskasajtóból" tájékozódik
Úgy tűnik, Kálmán Olga jófejkedni akart, és üzent a miniszterelnöknek és a Miniszterelnökséget vezető miniszternek. A ma már gyurcsányista Kálmán Olga a Facebook-oldalán osztott meg egy posztot egy kemény kritikával.Karácsonynak negyvenegy tanácsadója van, havonta harmincmilliót fizet nekik – Bemutatjuk őket!
Egy jó városvezetéshez fontosak a tanácsadók, zuglói ámokfutását követően pedig tudhatjuk, hogy Karácsony Gergely Budapest irányítását sem bízza saját magára. Miután a Városháza és a bizottságok megteltek a 2010 előtti SZDSZ-es és szocialista panoptikum reaktivált bajnokaival, a tanácsadók körét is fel kellett tölteni "hozzáértő" szakikkal. Ha Draskovics Tibor, Havas Szófia, Rusznák Imre, Szabó Zoltán és Gyurcsány Ferenc több régi barátja konchoz juthatott, akkor várható volt, hogy a baloldali slepp másodvonalának is adódik lehetőség. A PestiSrácok.hu által megszerzett adatok szerint a főpolgármester 41 tanácsadót alkalmaz jelenleg; ez alapján havonta bruttó 29 123 800 forint vándorol a zsebekbe. Korábban már mi is megszellőztettük a balliberális újságírás Demónájának, Kálmán Olgának havonta juttatott egymillió forint sorsát, de természetesen Jávor Benedeknek és az anarchista Misetics Bálintnak, valamint a fideszes politikusok halálán viccelődő Ámon Adának is osztottak lapot és közel egymillió forintot is egy egész hónapnyi munkáért. De nézzük, kik vannak még a listán? A névsor hosszú, ezért cikkünk első részét követően szemezgetünk még a rátermett tanácsadók között, először azonban nézzük a nagyágyúkat. Az összegek bruttóban értendők.Kálmán Olga a Gyurcsány-párt elnökségi tagja lett
Kálmán Olga valóban elnökségi tag lett új pártjában, a Demokratikus Koalícióban. Emlékezetes, hogy a tévés műsorvezető a nyáron elindult az ellenzéki főplgármester-jelölti előválasztáson, maga Dobrev Klára jelentette be.Baloldali belháborút okozhat, hogy Gyurcsány az MSZP felszámolásába kezdett
Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan hiába kelt ki amiatt, hogy két szocialista polgármester – Óbudáról Kiss László, és Pestszentlőrincről Szaniszló Sándor – is átigazolt a DK-hoz. Gyurcsány Ferencék, sőt, az MSZP egykori elnöke, Kovács László is arról beszélt: a folyamatnak várhatóan nincs vége. Kovács hozzátette, van aki szeretné, ha a két párt egyesülne, ami szerinte javítaná az esélyeiket – írta a Magyar Nemzet. A lapnak az MSZP elnöksége részéről egybehangzóan állították, hogy Varju László, a DK alelnöke, valamint Élő Norbert, a párt hegyvidéki önkormányzati képviselője keresi meg és próbálja átcsábítani a Gyurcsány-pártba a szocialista polgármestereket, önkormányzati politikusokat. Tóth Bertalan pártja szombaton kezdődő választmányi ülésen kezdeményezi az érintett kerületben az együttműködési keretek felülvizsgálatát, ami vélhetőleg nem erősíti a szivárványkoalíciókat. Tóth Bertalan Gyurcsány Ferencéknek is üzent, mondván, a közös ellenzéki politikát nem segíti, ha valaki az MSZP kifosztására építi személyzeti politikáját. Ez a közösség rendkívüli áldozatokat hozott az ellenzéki együttműködésért, de ennek most vége. Senki ne tekintse az MSZP-t a lábtörlőjének – hangsúlyozta Tóth.Ajánljuk még
















