karácsony gergely
Évek óta osztogatja a milliós jutalmakat, most megint pénzhiányra panaszkodik Karácsony a köztévében
Nem a főpolgármester-helyettesek hiánya a legnagyobb baj, hanem az, hogy nincs pénz - mondta Karácsony Gergely főpolgármester az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában csütörtökön.A metró leállt, a közterek mocskosak, a dugók hatalmasak, mindeközben Karácsony Gergelyék mikulásosat játszanak a közgyűlésben
Tegnap volt a Fővárosi Közgyűlés ülése, ahol továbbra sem választottak főpolgármester-helyetteseket, ami már törvénysértésnek számít. A fővárosban pedig látszólag vannak feladatok a tömegközlekedés, az autós közlekedés és a közterületek szebbétételének ügyében is, de nem ártana a BKK járatokat is téliesíteni, hogy a következő hóhullásnál ne álljon meg az élet és forduljanak keresztbe a buszok. A jófej főpolgármester viszont inkább olyan kellemes dolgokkal van elfoglalva, mint az ajándékozás a képviselők között.Lendületben a baloldal: a tiszás képviselők azt sem értik, hogy milyen rendezvényen vannak, közben megint nem választanak főpolgármester-helyettest – Fővárosi Közgyűlés
Elképesztő töketlenség és hozzá nem értés jellemzi a novemberi Fővárosi Közgyűlést is, úgy látszik, hogy továbbra sem változik semmi, pedig lassan észbe kellene kapni az elvtársaknak, különben fel kell oszlatni a testületet, amely éppen csak felállt. Láthatóan teljes a körbelövés, hiszen amellett, hogy a megroggyant baloldal tárgyalgat a Tiszával és próbálnak mutyizni a háttérben, olyan bizalmatlanság van egymás felé, hogy folyamatosan páros lábbal szállnak bele a másikba is a Fidesz ócsárlása mellett is. A szappanopera pedig tovább folytatódik, ugyanis közösen úgy szavaztak a képviselők, hogy ne válasszanak most sem főpolgármester-helyettest.Olyan súlyos a baloldal ámokfutása következtében Budapesten a drogkrízis, hogy már csak a hatósági megoldások segítenek
Az elmúlt évek városvezetési stratégiája a drogügy tekintetében megbukott- olvasható a Drogkutató Intézet (DKI) tanulmányában. Téglásy Kristóf, a DKI vezetője arról ír, a drogdílerek visszaszorításához, valamint a drogfogyasztásból adódó közbiztonsági helyzet megoldásához paradigmaváltásra van szükség. A nemzetközi példákból kiderül, csak a szigorú szabályozás és a rendészeti eszközökkel való betartatás segíthet.Karácsony Gergely egyszerre szólal fel a nők elleni erőszak ellen és haverkodik Magyar Péterrel
A főváros savanyú mosolyú főpolgármestere mindig is a gesztusok embere volt. Igaz, ezen túl mást nem is nagyon csinált Budapesten, ha csak nem számítjuk a gyorsan összerakott csődhelyzetet és a telerottyantott gatyát. Szeretett erős témákban megnyilvánulni, de rendkívül gyengén tette mindig. Emlékszünk, amikor a zsidó emberek mellett szólalt föl, történelmi háttértudás nélkül szidta Horthy Miklóst az ötvenes évek történelemkönyveire hivatkozva, majd a köztelevízióban szerinte nem volt nácizmus, amikor jobbikosok zsidó képviselőket listáztak, és a Duna melletti cipőkbe akartak köpködni. Az elvtelenség és az angolnapolitika továbbra se változott, most egyszerre szólal fel a nők elleni erőszak ellen és haverkodik Magyar Péterrel, az övcsatok mesterével.Karácsony Gergelynek sikerült magához édesgetnie Vitézy Dávidot, aki Kiss Ambrussal együtt segítheti majd a főpolgármestert
Karácsony Gergely már korábbi ciklusában is próbálkozott Vitézy Dávidnál olyan értelemben, hogy segítse az ő munkáját. Akkor a politikus ezt a szerepet nem vállalta, de most, hogy bejutott a Fővárosi Közgyűlésbe újra munkára hívja őt a főpolgármester, annak ellenére, hogy pár hónapja még ellenfelek voltak. Karácsony a régi katonájától, Kiss Ambrustól sem válna meg, ő lenne a másik főpolgármester-helyettes. Szentkirályi Alexandra gyomra mindeközben forog az ötlettől.Ha esetleg valakinek nem lenne ablaka: esett a hó, de miért is fontos ez? (galériával)
Viszonylag megszokott dolog, hogy télen esik a hó. Néha még november végén is. A modern technológia korában meglepődni sem tudunk igazán, mert az időjósok folyamatosan bombáznak bennünket a különböző előrejelzésekkel. Nincs élő ember a földön, aki ne számítana a hóra. Helyesebben de, van. Budapest első embere, aki valószínűleg még mindig gyermeki naivitással rohan az ablakhoz az sikongatva, hogy "leesett a hó! Leesett a hó!". Legalábbis nem látunk más magyarázatot arra, hogy Budapest és a BKK miért nem képes soha felkészülni arra, ami minden évben megtörténik, ráadásul majdhogynem azonos időpontban. Igaz, nemcsak náluk, de a MÁV-nál is nagy bajt okozott az 5-10 centis hóesés.Még le sem esett az első hó, Karácsony már magyarázkodik a fennakadások miatt
Karácsony Gergely arra kér mindenkit, hogy autó helyett menjenek tömegközlekedéssel. Mert havazni fog. Pedig a dugók is elég indokot szolgáltatnának arra, miért ne közlekedjen az ember a fővárosban autóval. Vagy egyáltalán.Sírt egyet a választókerületek miatt Karácsony Gergely, de Szentkirályi mellett még a haveri Telex is irányba állította a budapesti hőst
Szokásos módon csúsztat Karigeri, amikor azzal magyarázza a választási rendszer átalakítását, hogy "a Fidesz büntet, mert nem rá szavaztak" a budapestiek. De nemcsak Szentkirályi Alexandra tette helyre a főpolgármestert, hanem még kedvenc lapja, a Telex is.Ajánljuk még
















