karácsony gergely
Tarlós István: Összevissza beszél a városvezetés
Azt hiszem, talán nem érdemes hangsúlyosan a főpolgármester személyére koncentrálni. Úgy néz ki, hogy a valóságban ő nem főszereplő. Bennem mára meggyőződéssé érlelődött az a korábbi gyanú, hogy Karácsony Gergely lényegében azt csinálja, amit mondanak neki, hogy csinálni kell – nyilatkozta a Magyar Nemzet érdeklődésére Tarlós István korábbi főpolgármester.Vizsgálóbizottság felállítását követeli a Városháza-ügyben a fővárosi Fidesz
A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója fontosnak tartja, hogy vizsgálat induljon a Városháza-ügyben, ezért továbbra is arra kéri Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy még erre a hétre hívja össze a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését.Karácsony mindent tagadott a Városháza eladása kapcsán, majd megsértődött és hazament (Videó!)
Karácsony Gergely tényleg nagyon unhatja a városvezetést, hiszen már a sajtótájékoztatók közepén hazamegy. Miközben ugyanis a Márki-Zay- Hadházy Ákos balliberális média szellemi tandem, mint a három bölcs majom abszurd, kül-kárpáti kiadása fület bedugva, szájat befogva, szemet letakarva követik a városháza körül körvonalazódó egyre súlyosabb botrányt, az „ember, aki ott sem volt” kiállt a sajtó elé elmondani, hogy ő természetesen a közelében sem volt a Városháza eladásának, de ha mégis, akkor meg nem is történt semmi ilyesmi. Ezt követően aztán mégis beismerte, hogy valóban ismeri – sőt, alkalmazza – a feltételezett bűnhálózat egyik tagját, végül pedig hazament, mikor megkérdezték tőle, hogy ezen részleges beismerés után lemond-e Budapest vezetéséről.Városháza-gate: Karácsony megfutamodott, nem lesz rendkívüli közgyűlés
Portálunk már beszámolt róla, hogy egyre nagyobbra dagad a Városháza eladása körül kialakult botrány, azonban Karácsony Gergely továbbra is lapít és mást hibáztat az ügyben. Hétfőn Láng Zsolt a Fidesz-KDNP frakció nevében rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte, hogy tisztázhassák végre, kik a felelősök az ügyben, ám Karácsony megfutamodott.Anonymus: Bajnai Gordon emberei üzemeltethetik a fővárosi korrupciós hálózat "jutalékos" rendszerét (Videóval és hangfelvétellel)
Újabb felvételt készített az Anonymus néven emlegetett maszkos ember, amelyet szerkesztőségünknek is eljuttatott. Ebben arról beszél, hogy a főváros vezetése is elismeri, volt szándék a városháza értékesítésére, állítása szerint erről a legmagasabb szinten is döntés születhetett, a fővárosi politikusok mindenről tudhattak. Anonymus ezt igazolandó egy hangfelvételt is nyilvánosságra hozott, amelyből kiderül, Bajnai Gordon emberei üzemeltethetik a fővárosi korrupciós hálózat "jutalékos" rendszerét.Te eszetlen hülye gyerek! - Így viselkedik és káromkodik Szabó Tímea, ha a Pesti TV kérdezi (Videó!)
A Városháza-gateről és a baloldal mindent is kiárusító politikájáról kérdezte Bokor Gábor, a Pesti TV riportere Szabó Tímeát, a Párbeszéd rikácsoló politikusát, akinek stábunk láttán ezúttal is messzire gurult a gyógyszere, miután egy silány fizetéses beszólás után a kultúrembert próbálta megtalálni magában Karácsony Gergely párttársa, ami olyan jól sikerült, hogy az „eszetlen hülyegyerek” jelzőt sikerült felböfögnie magából Szabó Tímeának, amit egy káromkodással is megfűszerezett.Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte a Városháza-gate ügyében a Fidesz – Frissítve: nem ül össze a közgyűlés (VIDEÓ)
A budapestiek megérdemlik a válaszokat, ezért Láng Zsolt a Fidesz-KDNP frakció nevében hétfőn rendkívüli közgyűlés összehívását javasolta a Városháza eladása kapcsán kirobbant botrány tisztázása érdekében. Nem lesz rendkívüli közgyűlés november 17-én, mert a Fidesz-frakció túl későn nyújtotta be a kezdeményezését, így erre a napra már szabályszerűen össze sem hívható az ülés. A Fővárosi Közgyűlés egyebekben a szabályoknak megfelelően jövő héten szerdán ülésezik – közölte hétfőn a Főpolgármesteri Hivatal. Hozzátették: A Fővárosi Közgyűlés soron következő ülésén a főpolgármester ismét és újra elmondja majd, hogy a Városháza épülete nem eladó.A szavahihetőség próbatétele – Mihez kezd a „Tiszták koalíciója” a Városháza eladásának ügyével?
„Nem csupán az Orbán-kormányhoz köthető korrupció ellen üzenünk hadat.” „A törvénytelenségek egyik oldalon sem fogadhatók el!”, „Egyik politikai oldal ügyei sem maradhatnak következmények nélkül”, „Győzelmünk esetén a 2010 előtti kormányok által elkövetett visszaéléseket is ki fogjuk vizsgálni!” Íme, néhány jól csengő mondat Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt és leendő korrupcióminisztere, Hadházy Ákos közelmúltbeli megnyilatkozásaiból. Hála a napokban kipattant Városháza-eladási ügynek, itt a ragyogó alkalom, hogy bizonyítsák: nem csupán hatalomra törekvő, szánni való hangemberek, hanem valóban a becsületesség és a „tiszta közélet” zászlóvivői.Lemondásra szólítja fel Karácsony Gergelyt a Volner Párt
A Volner Párt felszólítja Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy az össze-vissza hazudozás és a Budapestnek okozott károk miatt haladéktalanul mondjon le, adja át a hivatalát egy méltóbb embernek, és fejezze be Gyurcsány Ferenc kiszolgálását – közölte Volner János független országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten, a Városháza előtt tartott sajtótájékoztatón.Ajánljuk még

















