Pesti Srácok

károlyi mihály

Százkét éve kaparintotta meg a hatalmat az országromboló Károlyi Mihály – alakulóban a francia kalifátus?

Magyar ugar 2020 október 31.
Rendkívül pörgős egy órát tölthet a Karanténvloggal az, aki a péntek esti műsort végignézni, hiszen Szabó Gergő és vendégei, Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő, Mengyán Albert, vajdasági orvostanhallgató, valamint Dezse Balázs a PestiTV műsorvezetője rengeteg témát dolgozott föl egy óra alatt. Természetesen szóba került a százkét éve kirobbant őszirózsás forradalom, amely megágyazott a Tanácsköztársaság vörös pribékjeinek, majd a trianoni békediktátumnak. Károlyi Mihályt valamiért mégis imádják a baloldaliak, talán pont ezért. A szélsőbalos gittegylet, a Párbeszéd igyekezett nagyot húzni, ám nagy felháborodás övezte ötletüket, miszerint az idősek ne használhassák a tömegközlekedést, valamint az országot is be akarták zárni két hétre. Ebből végül kihátráltak, de a srácok ezt természetesen nem hagyták szó nélkül. Georg Spöttle tökéletesen megrajzolta a mai Franciaország siralmas helyzetét, ahol a muzulmánok egyre agresszívabbak és dühöng a terror, ehhez képest Korózs Lajos szánalmas magyarázkodásra inkább mosolyra fakasztotta a Karantén legénységét. Végül szóba került Őrsi Gergely, a II. kerület Facebook-lovag polgármestere, aki a sok szívhez szóló akció mellett arról kevesebbet beszél, hogy 54 százalékkal megemelte a saját fizetését és a nézők tanúi lehetnek Varga Mihály pénzügyminiszter kiakadásának is, aki ugyancsak egy közösségi oldalon cáfolta tényszerűen a baloldal hazugságait. Tartsatok ma is velünk, izgalmas, szókimondó és pörgős egy óra vár rátok!

Százkét éve kaparintotta meg a hatalmat az országromboló Károlyi Mihály (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 október 30.
1918. október végén nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarság a vesztes oldalon fejezi be az I. világháborút. Nyitva volt az út Trianonig, azonban belülről is olyan sírásók segítették a nyugati bosszúállók munkáját, mint Károlyi Mihály, a baloldal ünnepelt hőse, akinek sem politikai érzéke nem volt, de esze sem sok. Az antant legyőzte a központi hatalmakat, Károlyi pedig amondó volt, hogy ha antantbarátnak mutatkozik, akkor nem lesz itt semmi baj. Lett. A rövid, ám dicstelen tündöklést a Tanácsköztársaság vérzivatara, majd a trianoni békediktátum követte, Károlyinak viszont később sem esett le, hogy utópikus és esztelen politikája mennyi segítséget nyújtott a magyarság megalázásában. A sírt megásták, az elítélt azonban nem dőlt bele a gödörbe; Magyarország életben maradt, a marxista tanokon felbuzdult Károlyi viszont sosem értette meg, hogy miben vett részt, és később is a kommunisták szekerét tolta. A Karantén az őszirózsás forradalmon kívül nem hagyta ki a Párbeszéd országbezáró hakniját, akik a nyugdíjasoktól meg akarták tagadni a tömegközlekedést, de a magyarázkodó Korózs Lajos is terítékre kerül műsorunkban. A saját fizetését 54 százalékkal emelni kívánó, de pénztelenség miatt sírdogáló Őrsi Gergely ugyancsak méltán kap néhány csípős gondolatot a Karanténtól, ahogy a soviniszta, magyargyűlölő ukrán politika is megihlette a vlogot. Tartsatok ma is velünk, nézzétek meg videónkat!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.