kásler miklós
Aggályosnak találta a Magyar Orvosi Kamara ajánlását a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága
A Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága és több szaktekintély is elhatárolódott a Magyar Orvosi Kamara etikai ajánlásával kapcsolatban, miszerint bizonyos esetekben sorsolással kellene dönteni a betegek életéről. A javaslatról és Kásler Miklós válaszáról korábban mi is írtunk.Kásler Miklós a PestiTV-nek: „ismernek, hajlamos vagyok mindig a tényeket ismertetni és sosem beszélek bizonytalan dolgokról”
Egyesek úgy beszélnek a tesztelésről és a koronavírus elleni vakcinákról, hogy fogalmuk sincs a tényekről – mondta Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a PestiTV-nek és a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív interjúban, kiemelve, hogy a baloldalnak csak egyetlen célja van, megbuktatni a kormányt, a többi számukra érdektelen. „Felelős ember a védőoltásokról akkor alkothat majd véleményt, ha azok bevizsgálása és törzskönyvezése megtörtént. Ezek után én is szívesen beadatom magamnak bármelyiket” – mondta a miniszter, akit arról is kérdeztünk: szerinte meddig teszi még tönkre az életünket a járvány? A professzort megkérdeztük arról is, mi a véleménye az új országos kórházfőigazgatóról, Jenei Zoltánról, aki a pécsi egyetemi karrierje előtt a Gyurcsány-kormány rendészeti államtitkára volt – 2006 őszén is? Az interjú második felében a nagy európai eszmei-ideológiai háborúskodás apropóján Kásler Miklós a fiatal generációnak is üzent: „olvassanak minél többet, hogy lássák, ezek a viták évezredek óta ugyanazok. Ha megtaláljuk önmagunk és közösségünk értékeit, ha megértjük, hogy a keresztény hit az egyenlőség biztosítéka, akkor újra mi lehetünk a győztesek!”Hónapokat késhet az egyik nyugati vakcina engedélyezése
Az orosz fejlesztésű, koronavírus elleni vakcinából már egy kisebb mennyiség érkezett Magyarországra, kivizsgálás céljából, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy valóban hatékony-e a szer; mindezek ellenére az elmúlt hetekben a baloldali ellenzék mégis egy összehangolt támadást indított az oltóanyagminta ellen. Az orosz kormány emellett azt is lehetővé tette, hogy magyar orvosok és szakemberek a helyszínen tanulmányozhassák az oltóanyag előállítását.Ezzel szemben az európai, illetve európai és amerikai együttműködésben fejlesztett három védőoltás magyar piacra kerülésével kapcsolatban egyre több a kérdőjel – írja a Magyar Nemzet.Kásler könnyítést jelentett be a védekezésben résztvevő hallgatóknak
Könnyítéseket jelentett be a járványügyi védekezésben résztvevő hallgatók számára Kásler Miklós, közösségi oldalán megjelent bejegyzésében.Kásler Miklós: Módosult a koronavírus-fertőzés terápiájának kézikönyve
Ismét módosult a koronavírus-fertőzések megelőzésének és terápiájának kézikönyve – mondta el az emberi erőforrások minisztere keddi, online sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós kiemelte, szinte a járvány magyarországi megjelenéskor összegyűjtötték a szakemberek a szakirodalomban megjelent ismereteket, és javaslatot tettek a betegek kezelésére.A magyar szakemberek akár már jövő héten elkezdhetik az orosz oltóanyag vizsgálatát
Kásler Miklós hivatalában fogadta Mihail Muraskót, Oroszország egészségügyi miniszterét. A találkozó alkalmából Kásler Miklós megköszönte az orosz politikusnak, hogy elsőként Magyarországra szállítottak a koronavírus ellen létrehozott Szputnyik V vakcinából, amelynek vizsgálata már zajlik. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy csak garantáltan hatásos és biztonságos ellenszert fognak forgalomba hozni Magyarországon.Kásler Miklós higgadtságra és mértéktartásra szólította fel a véleményformálókat
Az emberi erőforrások minisztere közösségi oldalán megjelent írásában adott egy rövid tájékoztatást a járványügyi védekezéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. Kásler Miklós hangsúlyozta: a rendelkezések legfőbb célja most a járvány terjedésének lassítása addig, amíg a hatékony vakcina széles körben elérhetővé nem válik. A miniszter arról is beszélt, hogy bár nem tudhatjuk, pontosan mi vár még ránk, abban biztos, hogy a végén közös erővel győzni fogunk.Kásler: a jövő év elején lehet vakcina itthon
A jövő év elejére valószínűsítette a koronavírus-vakcinát Magyarországon a parlament népjóléti bizottságában kedden tartott éves meghallgatásán az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós leszögezte: olyan vakcina, amely nem hatásos és szövődményeket okoz, nem fog forgalomba kerülni itthon.Magyarország első a kultúra támogatásában az európai országok közül
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés kulturális bizottságának keddi ülésén összegezte az hazai kulturális támogatási rendszert. A miniszter szerint az európai országok közül GDP-arányosan Magyarország támogatja a kultúrát a legnagyobb mértékben.Ajánljuk még