kommunizmus
Latorcai Csaba: a kommunizmus generációk tragédiája volt a XX. században
A kommunizmus generációk tragédiája volt a XX. században; kettétört emberi sorsok, befejezetlen életek, egyéni és közösségi tragédiák álltak a rendszer embertelenségei mögött – mondta a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára hétfőn, Budapesten, egy könyvbemutatón.Mózes sorsa – A jövőt nem piszkálva a múltban maradni
Igaz, hogy régebben ÁVH-s volt, de később úgy kedveltük a tévében. Igaz, hogy fegyveresen védte '56-ban a pártházat, de jószándékú, emberarcú kommunista volt. Igaz, hogy pályafutásokat, életeket tört ketté, de hát olyan jó humora volt. Nagy Imre valóban kommunista volt, de a mártírsága így meg úgy meg amúgy. Hány meg hány ilyen mentegetéssel találkozhattunk már a jobboldalon! Amikor fejben nem sikerül kilépni a kommunisták által megalkotott keretrendszerből, akkor születnek meg az ilyen mentegetések. A kommunisták, vagyis a több, mint négy évtizeden át fenntartott rezsimjük által alapjaiban befolyásolt szocializáció sokakat tart fogva, önhibájukon kívül persze. Ám aki – főleg aktív közéleti emberként – nem tud ezen érzelmileg túllépni, az nem tud rendesen megérkezni abba a világba, amelyet a poshadt posztkommunizmus helyébe akarunk tenni.Karácsonyék forradalmárokat gyalázva, kommunistáknak öltözött aktivistákkal emlékeztek meg '56-ról, a Mi Hazánk ágyúval üzent – Megemlékezett a forradalomról az ellenzék (Galériával!)
Nem vitték túlzásba az '56-os forradalomról való megemlékezést az ellenzéki pártok idén sem, egyedül a Mi Hazánk és Karácsony Gergely szervezett eseményt a forradalom 67. évfordulóján – természetesen nem közösen. Igaz, ezek sem egészen az '56-os hősökről való megemlékezést szolgálták, sokkal inkább az aktuálpolitikai tőkekovácsolást: a Mi Hazánk ágyúval üzent a Hunnia-perben eljáró bírónak, míg a dollárfőpolgármester demokratának öltözött kommunistákkal, illetve kommunistáknak öltözött aktivistákkal álforradalmárkodott. Amikor pedig mégis szóba került '56, azt Karácsonyék csak a forradalmárok meggyalázására használták fel. Eközben többi baloldali párt – ahogy Toroczkai László egyébként találóan megjegyezte – menekült a mai nap elől. Para-Kovács Imre pedig stábunk románságára vonatkozó kérdései elől futott el.Kikényszeríthet-e olyasmit az EU, ami egy tagállam számára kirívóan káros?
A közép-európai tagállamok számára az Európai Unióban való létezés az első perctől kezdve az előnyök és a hátrányok közötti lavírozást jelenti. Az EU előnyeit fölül-, a hátrányait alulbecsülték mind gazdasági, mind politikai tekintetben a csatlakozás előtt, a szakértők és a politikusok egyaránt.Addig vicces a kommunista, amíg kicsipkézik, és bohóccá festik – Lenin és Sztálin eddig ismeretlen arca a Terror Házában
A Terror Háza sokat megélt, sok ocsmányságot látott falai közt nemcsak borzongani szabad a kegyetlenségeken, hanem adott esetben ki is lehet nevetni azokat a kisszerű bűnöző bohócokat, akik mindezt elkövették. A kommunizmus megvalósítása és az üldözések persze egyáltalán nem voltak viccesek az elszenvedők számára, az elkövetőket viszont csak az emelte ki a röhejes kategóriából, hogy hatalomra jutottak. Ahogy a torz kommunista ideológia mai hívei is nevetségesen erőlködnek az újbóli bevezetésén, de csak addig őszinte a mosolyunk, amíg ne adj' Isten hatalomra jutnak. A kommunizmus fő bűnözőiből csinált viccet Havadtőy Sámuel – külföldön ismert nevén Sam Havadtoy – magyar–brit–amerikai kortárs művész a Terror Háza Múzeum időszaki tárlatán, amelyet szerdán nyitottak meg Nagy bűntetthez nagy eszme kell címmel.Orbán Viktor vállrándítással és két mondattal reagált Martin Schulz interjújára, amelyben a magyar kormányfőt ekézte
A magyar miniszterelnök az X (korábbi nevén Twitter) alkalmazáson üzent az Európai Parlament egykori elnökének, aki markáns véleményének adott hangot Orbán Viktor politikájáról a Frankfurter Rundschau német lapnak adott interjúban.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Teljes a kudarc? A kommunisták akkor sokkal nagyobb méretekben megcsinálják újra! – A gyapottermesztés magyarországi története (II. rész)
1948-ban megérkezett az ukáz: Magyarországból gyapottermelő „nagyhatalmat” kell varázsolni. Az első egy-két évben a déli, napos területeken próbálkoztak a termesztéssel, de 1951 tavaszán olyan határozat született, amely minden képzeletet felülmúlt. A minisztérium négy északi megyében – Komárom, Nógrád, Borsod-Abaúj és Szabolcs-Szatmár – is beállította a tervbe a gyapottermelést. Nógrádban 10 holdon próbálkoztak a melegigényes növény termesztésével, de – nem fogok meglepetést okozni – egyetlen grammot sem sikerült betakarítani.Még a rendszerváltás ellopását is lehazudta a Hálózat – Honi felderítés (Videó)
Nincs közös katarzis, nincs nemzeti sikerélmény a rendszerváltásban, és ez nem ok nélküli. Csak sok-sok egyéni kiábrándulás története van, a csalódásé. Amit elsikkasztottak a magyaroktól a kommunizmus évtizedei alatt, abból szerezték meg a maradékot a kommunizmus bukásakor ugyanazok a tolvajok. A kommunista diktatúra gazdasági, véleményformáló és titkosszolgálati hálózatát szinte teljes egészében átmentették a rendszer/módszerváltáson, így értelemszerűen a tényleges hatalmat is. Ez a polip mindent átfont a karjaival, mindenhol a régi elvtársak szekerét tolta és szennyesét mosta, minden nemzeti szellemiségű igyekezetet lefojtott, nevetségessé tett. A kommunizmus véget ért 1989–90-ben, de az atlantistává átöltözött kommunista hálózat befolyása nem – az még ma is jelen van az életünkben. Kikből áll ez a hálózat? Hogyan lettek az ÁVH-s terroristákból a színfalak mögött impexes üzletemberek, kultúraszervezők meg humoristák, a kínvallatók burokban született gyerekeiből pedig a színfalak előtt nyugatos mintademokraták? Mező Gáborral, a Hálózat kutatójával jártunk utána Magyarország 1945 utáni többszöri megnyomorításának.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A „haladás” már a kommunista időkben is együtt járt az elmebajjal és a végtelen agresszív butasággal – A gyapottermesztés magyarországi története (I. rész)
A bolsevik ideológia meghirdette a természet leigázásának programját. Már a múlt héten olvashattak Liszenko ámokfutásáról, de érdemes arról is pár szót ejteni, hogy ennek az áltudományos maszlagnak milyen konkrét következményei lettek idehaza. 1948-ra a Szovjetunió újra súlyos élelmiszerhiánnyal küzdött: a második világháborús veszteségek után gyors megoldásra volt szükség.Ajánljuk még

















