közbeszerzési döntőbizottság
Fidesz: 118 milliós kárt okozott Terézvárosnak a kerület dollárbaloldali vezetése
Súlyos jogsértések történtek a VI. kerületi önkormányzat beruházásainál a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint – hívta fel a figyelmet Kovács Balázs, a Fidesz terézvárosi szervezetének elnöke szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.Rekordbírságot kapott Hódmezővásárhely Márki-Zay miatt, akinek sikerült jogtalanul mellőznie egy közbeszerzési eljárást - Igen, megcsinálta!
Újabb botránnyal robbant be Márki-Zay Péter a hazai médiafigyelem középpontjába, most éppen a Közbeszerzési Döntőbizottság megállapítása miatt. Történt ugyanis, hogy az említett grémium megállapította: Márki-Zay Péter jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárást 2019 és 2021 között, amikor a Jovány Busz Kft-t bízta meg a helyi autóbuszos közlekedés biztosításával. A határozatban a testület 32 millió forintos rekordbírságot is kiszabott az önkormányzatra – írja a Promenad24.hu. MZP hódmezővásárhelyi ámokfutásával a PestiSrácok.hu is többször foglalkozott: helyszíni riportban mutattuk meg Márki-Zay kampánysofőrjének autóbuszos telephelyét, amit már jóval azelőtt megvett az önkormányzattól, hogy pályázatot írtak ki a buszjáratokra. A feladattal ráadásul úgy bízták meg, hogy a helyi tömegközlekedési koncepciót is Jovány Gyula írta – állítólag azt legalább ingyen. A 100 milliós extraköltséget pedig úgy vette a nyakába a város a polgármester ötletére, hogy arra élő szerződése volt a Volánbusznak. És ezt is tudták fokozni, Joványnak ugyanis még a pályázati kiírásban szereplő buszok sem álltak rendelkezésére, amit azzal hidalt át, hogy külföldről hozott be buherált régi autóbuszokat, azokból legózták össze az elindított járatokat. Később pedig az is kiderült, hogy az autóbuszok tűzveszélyesek voltak, és ezekkel kezdett el mindezeken túl úgy szolgáltatást biztosítani Jovány Gyula, hogy még a közösségi közlekedési engedélyt ki sem kérte rájuk.Ötvenmilliós bírságot kap a BKV – Karácsonyéknak ez csak aprópénz
A Közbeszerzési Hatóság a nyáron kiírt, hajójárat-üzemeltetési közbeszerzési pályázatának szabálytalanságai miatt büntette meg a BKV-t. Persze, tekintve, hogy Karácsony Gergelynek és csapatának nem volt elég a Tarlósék által hátrahagyott kétszáz milliárdos megtakarítás, és jelenleg is csapkodnak a villámok a fővárosi ingatlanügyek körül, a főpolgármesternek ez valószínűleg csak aprópénz.Karácsony, ugrik 150 millió? – Megbüntették a BKV-t a jogsértésekkel teli használtvillamos-tender miatt
Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy a Fővárosi Törvényszék eljárást indított a budapesti BKV-mutyi ügyében. November ötödikén a rendőrség is nyomozást indított az ügyben, és a rendkívül gyanús használtvillamos-tender következményeként a közlekedési vállalat százötvenmilliós büntetésre számíthat.A Fővárosi Törvényszék szerint jogsértő a BKV Zrt. közbeszerzési gyakorlata
A BKV Zrt. a Fővárosi Törvényszéken támadta meg a Közbeszerzési Döntőbizottság egy korábbi döntését, amelyben jogsértőnek minősítette a közlekedési vállalat magatartását egy közbeszerzési eljárás bírálati határidejének be nem tartása miatt, és ezért bírságot szabott ki rá. A törvényszék szeptember végén elutasította a BKV Zrt. keresetét, azaz helybenhagyta a döntőbizottság határozatát – olvasható a Közbeszerzési Hatóság honlapján.Jogorvoslati eljárást kezdeményez a villamosbeszerzési ügyben a Közbeszerzési Hatóság
Amint arról lapunk is beszámolt, meglehetősen "mutyi-gyanús" körülmények között vásárolt használt villamosokat Karácsony Gergely Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes javaslatára. A villamosbeszerzési ügyben tovább gyűrűzött a botrány; a Közbeszerzési Hivatal is vizsgálatot indított annak kapcsán, hogy jogtalanul hozták-e előnybe a nyertes pályázót.Marad a bírság a Pikó-féle közétkeztetési ügyben
A Fővárosi Törvényszék határozatának értelmében a Józsefvárosi Önkormányzat mind a hat jogsértési ügyében jogosnak ítélték a közétkeztetéssel kapcsolatos perben kiszabott bírság mértékét. A Közbeszerzési Döntőbizottság a megismételt eljárásban is ötvenmillió forintos bírságot szabott ki, amit meg is kell fizetni.Botrány botrányt követ a fővárosban: milliós bírságot kapott közbeszerzési szabályszegés miatt a BKV
Újabb közbeszerzési hibát vétettek a fővárosban: ezúttal a BKV tehergépjármű-beszerzését nem sikerült a szabályoknak megfelelően lefolytatni, ezért 5 millió forint bírságot szabott ki a Közbeszerzési Döntőbizottság. Még novemberben jogerősen elbukták a Fővárosi Törvényszéken a reklámtender-pert ugyancsak a Közbeszerzési Döntőbizottság ellen, akik a budapesti tömegközlekedés reklámhelyeinek értékesítésére kiírt eljárásban észlelt törvénytelenségek miatt 115 millió forintos bírságot szabtak ki. Januárban – mivel azóta sem sikerült új döntéshozó eljárást lefolytatni – újabb 5 milliós bírság következett. Így ha mindent összeadunk, a mai napig 125 millió forint bírságnál járunk a fővárosi szabálytalan, törvénytelen közbeszerzések miatt. Ennyire nőtt az az összeg, amit kvázi az ablakon dobnak ki az adófizetők pénzéből Karácsonyék, miközben azon jajveszékelnek, hogy a gonosz kormány vérezteti ki a fővárost.Ötvenmillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKK-t a hőpapírok ügyében
Ötvenmillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság a Budapesti Közlekedési Központot a jegyértékesítő automatákban használt biztonsági hőpapír beszerzése miatt – adta hírül pénteki Facebook-bejegyzésében Wintermantel Zsolt. A BKK igazgatóságának tagja azt írta: több alkalommal felhívta a figyelmet a lehetséges problémákra és az eljárás során közreműködők szakmai felelősségére, de a Draskovics Tibor vezette testület lesöpörte észrevételeit, és a drágább árajánlatot benyújtó céget hozta ki győztesként.Ajánljuk még