kritika
Till Attila az egyik a sok közül, akinek a kormány igen, az onnan jövő pénz azonban nem büdös
Bicskanyitogató látni, hogy miközben számos celebritás ujjal mutogat a kormányra, az már nem jelent számukra problémát, hogy a gázsijukat egy olyan csatornától vegyék fel, amelyre NER bélyeget nyomtak. Ilyen például Till Attila műsorvezető is, aki a TV2 tartalmával nem feltétlenül ért egyet, a pénz tőlük viszont szemrebbenés nélkül elfogadja. Kétségtelen, hogy dolgozik is érte, de ugyan ezt a munkát egy konkurens csatornánál is csinálhatná, amelynek híradós tartalmát is minden bizonnyal bevenné a gyomra. Ne csodálkozzunk, ha letörik azt az eltartott kisujjat!
Mivel egy bunkó, nagyképű, semmirekellő szemétláda vagyok, így feljogosítva érzem magam arra, hogy megkritizáljak mindent IS. Így többek között saját kollégáimat. Már csak amiatt is, mert büszkén elmondhatom, hogy állandó kapcsolatot ápolok az olvasóimmal. Nem egy fórumon szerepelek az inkognitót levetkőzve, hogy tudjam mit gondolnak, és meghallgassam, ha szerintük hülye vagyok, de főképpen azért, mert szeretem ha dicsérnek (mint említettem beképzelt vagyok). És ilyenkor meghallgatom azt is, hogy kikkel és mik alapján hasonlítanak össze engem és a PS csapatát, és azt, hogy miért szeretnek minket jobban, mint másokat. Orbán Viktor a Bildnek: a következő hónapokban a fronton rosszabbodni fognak a dolgok
Orbán Viktor a német Bild lapnak adott nagyinterjújában arról számolt be, hogy a következő hónapokban sokkal rosszabb lesz a helyzet a fronton, mint volt eddig. Ezért is kell áttérni a béke politikájára. Kitért arra is, hogy beszélt Vlagyimir Putyinnal, akinek olyan hadiipari felszerelése van, ami miatt Oroszországot nem lehet legyőzni. Angela Merkelre is kitért a miniszterelnök, aki szerinte, ha még mindig Németország vezetője lenne, nem tört volna ki a háború. A róla szóló kritikákkal kapcsolatban pedig elmondta, hogy régen is volt ilyen, de végül neki lett mindig igaza. Mindegy, hogy kit jelöl a kormányoldal alkotmánybírónak, mindegyikre mondtak volna valami rosszat a balosok
Egy dologban egyet kell értenem Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnökkel, nevezetesen, hogy a jelenlegi kormányfőnek egy tehetségtelen ellenzékkel kell szembenéznie. Ez igaz a szakértői háttérre és az újságíróikra is – írta Horváth Péter jogász a civilek.info oldalán azzal kapcsolatban, hogy kedden az Országgyűlés megválasztotta az alkotmánybírókat, de a baloldal és sajtója kritikával illette őket. Bár a Nyugat példakénti emlegetése mindig fontos számukra, most szögbe rúgnának, ha megtennék, mivel id. Lomnici Zoltánt a kora miatt vették elő, de arról hallgatnak, hogy az USA-ban még 86 évesen is szövetségi bíró lehet az, akit erre kineveznek, az elnökről már nem is beszélve.