kúria
Több ezer határon túli szavazatot tettek tönkre, de jogorvoslatra nincs lehetőség
Visszautasította az Alkotmánybíróság a Fidesz alkotmányjogi panaszát, amely szerint a Kúria jogellenesen érvénytelenített több mint négyezer levélszavazatot, és amely miatt a kormánypárt plusz egy mandátumtól esett el az április 8-i választáson. Az ügy előadó alkotmánybírója Varga Zs. András volt, a döntéshez Stumpf István pedig, egyetértve a végzés lényegével párhuzamos indokolást csatolt. A dokumentum alapján az Alkotmánybíróság is megállapította, hogy sérült a választói jog és több ezer levélszavazat érvénytelenítése jogszerűtlen lehetett, ugyanakkor a testület szerint nincs lehetőség utólagos jogorvoslatra, és a történtek alkotmányjogi panasszal nem támadhatók. A PestiSrácok.hu közben megtudta, hogy a panaszt elsőként, megfelelő indoklás nélkül, és a jogszabály téves értelmezése, önkényes kiegészítése által lesöprő Kúria-határozatot ugyanaz a bírói tanács hozta, amelyik Orbán Viktor miniszterelnök óriásplakátjait is jogsértőnek mondta ki, mert szerintük azon túl kicsik voltak a betűk és messzebbről nézve nem volt egyértelmű, hogy a Fidesz vagy a kormány a kiadója a hirdetéseknek. A levélszavazatok érvénytelenítése ügyében portálunk által megkérdezett ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász véleménye szerint a jövőben a jogalkotónak egyértelmű rendelkezést kell megfogalmaznia, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő. "Magyarország nem lehet a bűnözők paradicsoma!" - PS-interjú a Kúria elnökhelyettesével, Kónya Istvánnal
Szükségszerű, hogy az állam minden eddiginél jobban kifejezze, a sérelmet szenvedett fél mellé áll, annak pedig nyilvánvalóvá kell válnia, hogy a bűncselekmények elkövetése nem kifizetődő tevékenység, a bűnös úton elért gazdagodás nem tartható meg, Magyarország pedig nem lehet a bűnözők paradicsoma - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Kónya István. A Kúria elnökhelyettese portálunknak beszélt arról is, előfordul, hogy ártatlan emberek kerülnek a vádlottak padjára, ám az igazságszolgáltatás idővel saját maga korrigálja hibáit. A legfőbb bírói fórum helyettes vezetőjét emellett még az új büntetőeljárási törvényről, a Hajógyári-szigeten történt rejtélyes gyilkosságról, a "lúgos orvos" megismételt peréről, a motoros tolvajokat üldöző nő felmentéséről és a bíróságokat ért politikai támadásokról is kérdeztük.