kvótanépszavazás
Mellár „migrációpárti” Tamás és a nem felejtő internet, 2. rész
Mellár Tamásnak mostanában valószínűleg nem a migráció a kedvenc témája, hiszen most már talán maga sem tudja, mit gondol róla, mellette van-e vagy ellene. Minap megírtuk, hogy hiába hazudta magát a Heti Válasz lelkes asszisztálásával a bevándorlás kérlelhetetlen ellenzőjének, az internet nem felejtette el a korábbi, bevándorláspárti Mellár Tamást sem. Sőt, újabb gyöngyszemek kerültek elő, amelyek nemcsak Mellár bevándorláspártiságára világítanak rá megint, hanem az is kiderül, hogy a Jobbikkal kokettáló „független” jelölt bizony az Európai Unió és Magyarország viszonyát is egyfajta főnök–beosztott kapcsolatban képzeli el. "Csak a magyar nemzet és a nemzeti politizálás számít, nem a sípolók" - Orbán helyretette a rombolókat
A '48-as mérce és iránytű megmondja ma is, ki mennyit ér a haza mérlegén. Ki a hű, a hazafi, az odaadó, ki a bátor és megmutatja azt is, mi a kisszerűség, az álnokság és az álomgyilkosság, mi az országépítés, és mi az országrombolás - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a március 15-e alkalmából a Magyar Nemzeti Múzeumnál rendezett díszünnepségen. A kormányfő beszédében párhuzamot vonva a múlttal azt mondta, lázadás állapotában vannak Európa népei, ismét '48-as szelek fújnak a kontinensen. Kijelentette: Brüsszelt meg kell állítanunk, határainkat meg kell védenünk. A kormányfő Juhász Péterék füttyögésére is reagált beszédében. Kovács Zoltán: Minden tény a baloldal ellen szól, de minket támadnak aljasul és ostobán (PS-Interjú)
Az Európai Unió baloldali, migránspárti politikusai intézményesíteni szeretnék a bevándorlást, éppen ezért egyre hajmeresztőbb dolgokat állítanak Magyarországról, Orbán Viktorról és a magyar kormányról, miközben ők még a a saját választóikat sem kérdezték meg az ügyről - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Kovács Zoltán kormányszóvivő. Nyomatékosította, a baloldal akkor is hajtogatja állításait, ostobaságait, amikor minden tény ellenük szól. Kérdésünkre leszögezte, a legaljasabb és legostobább politikai érv, amikor a magyar és uniós baloldal, a hazai és külföldi baloldali sajtó szisztematikusan összemossa az 1956-os menekülteket a mai migránsokkal, és amikor velünk szemben vasfüggönyöznek. "Az a kerítés, ami 1956-ban elválasztott minket, az a demokrácia nélküliség és a jogszerűtlenség fenntartását szolgálta, a mostani kerítés, amit építettünk pedig a demokrácia, a saját értékeink, jogszerűség fenntartását szolgálja" - mondta Kovács Zoltán. Az érvénytelen kvótanépszavazás uniós jelentőségéről leszögezte, elképzelhetetlen, hogy Brüsszel 35-30 millió német egységes döntését figyelmen kívül tudná hagyni, márpedig arányosítva pontosan 25-30 millió némettel ér fel a 3,3 millió magyar akarata. "A magyar miniszterelnök menekültpolitikája nem hogy nem bukott meg, hanem éppen erősödött október 2-án" - fogalmazott Kovács Zoltán. A kormányszóvivővel a Népszabadságról is beszélgettünk. "Még mindig nem gyógyult meg a 2004. december 5-én megbetegedett nemzet" - Interjú Kelemen Levente oklándi lelkésszel
Az október 2-i kvótanépszavazáson mulasztási bűnt követtek el azok, akik otthon maradtak - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Kelemen Levente oklándi unitárius lelkész, a Tiszteletbeli Székely cím adományozásának egyik elindítója. "A népszavazás eredményének az a tanulsága Székelyföldön és a határon túl, hogy még többet kell dolgozni, még többet kell tenni, és tovább kell gyógyítani a nemzetet. Mert a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazáson az tudatosult bennünk, hogy a nemzet beteg, amely azóta persze sokat gyógyult, de még mindig nem épült fel" - nyomatékosította Kelemen Levente. Kiemelte, 2004-ért meg lehet bocsátani és meg is kell, de nem szabad elfelejteni, hogy mi történt akkor december 5-én. "A határon túli magyaroknak olyan magyarországi kormányra van szükségük, amelyik a székely zászlót ott tartja a Parlament épületén. Mi azokért imádkozunk, akik azt a zászlót kitették és ott tartják, akik a székely zászlót felvállalták és hagyják, hogy ott lobogjon" - szögezte le Kelemen Levente.