lakatos csaba
Leszámolás az ügetőnél – A sértettel szállt vitába a felbujtással vádolt Portik
Továbbra is minden eszközzel igyekszik bizonyítani Portik Tamás azt, hogy nincs köze a budapesti ügetőnél huszonnégy éve elkövetett merényletkísérlethez, amelynek vádiratában felbujtóként szerepel. A Fővárosi Törvényszék csütörtökön az elkövetőt, Tanyi Györgyöt szándékozott meghallgatni az ügyben, de a zárt láncú eljárás a technikai gondok miatt végül meghiúsult. Portik a sértettel, Lakatos Csabával vitatkozva igyekezett bizonyítani igazát, de a bíróság több alkalommal rendre utasította a közbeszólásai miatt. A törvényszék novemberben személyesen hallgatja meg az ügy érintettjeit: abban a hónapban Portik Tamás a Fenyő-gyilkosság ügyében is a vádlottak padjára ül társával, Gyárfás Tamással.Maffiaháború: az ismert hajtó már évek óta tudja, hogy Portik akarta megöletni
Lakatos Csaba sértettet hallgatták meg a Prisztás-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás megrendelése miatt jogerősen elítélt, de Fenyő János médiavállalkozó megöletésével is vádolt Portik Tamást érintő újabb büntetőperben szerdán a Fővárosi Törvényszéken. Portikot ebben az ügyben azzal vádolja az ügyészség, hogy 1996. november 13-án az ő parancsára lőtt rá az alapügyben már jogerősen elítélt Tanyi György az ismert hajtóra. Lakatossal azért akarhattak végezni, mert az Energol-vezér a rendőri kapcsolatain keresztül megtudta, hogy Lakatos összefüggésbe hozta őt Prisztás József meggyilkolásával. Lakatos Csaba a mai meghallgatásán hangsúlyozta, Tanyi már évekkel ezelőtt elmondta neki, hogy Portik Tamás áll a merényletkísérlet hátterében. A tárgyaláson az is elhangzott, ha az olajmaffiózót más ügyben már nem ítélik el, nyolc év múlva szabadulhat.Maffiaháború: Portik állítja, nem akarta megöletni az ismert hajtót, Lakatos Csabát
Tagadta bűnösségét a magyar alvilág egyik vezérének tartott, jelenleg jogerős szabadságvesztését töltő Portik Tamás a Lakatos Csaba elleni merényletkísérlet ügyében tartott előkészítő ülésen szerdán a Fővárosi Törvényszéken. Portikot azzal vádolja az ügyészség, hogy 1996. november 13-án az ő parancsára lőtt rá az alapügyben már jogerősen elítélt Tanyi György az ismert hajtóra. Lakatossal azért akarhattak végezni, mert az Energol-vezér a rendőri kapcsolatain keresztül megtudta, hogy Lakatos összefüggésbe hozta őt Prisztás József meggyilkolásával.Lövések az ügetőn: újra bíróság elé áll az olajmaffia egykori vezére, Portik Tamás
Szerdán ismét bíróság elé áll a magyar alvilág egyik legrettegettebb figurájának tartott Portik Tamás, miután az ügyészség azzal vádolja az olajszőkítési botrány miatt elhíresült cég, az Energol Rt. egykori igazgatóját, hogy az ő felbujtására akarták megölni több mint húsz évvel ezelőtt az ismert hajtót, Lakatos Csabát. A vád szerint a hajtóval azért akartak végezni, mert az Energol-vezér a rendőri kapcsolatain keresztül megtudta, hogy Lakatos összefüggésbe hozta őt Prisztás József meggyilkolásával.Leszámolás az ügetőnél: Az ügyészség az ismert hajtó elleni merénylettel is megvádolta Portik Tamást
Vádat emelt a Lakatos Csaba hajtó elleni merényletkísérlet ügyében Portik Tamás ellen az ügyészség – írta a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményében Ibolya Tibor, a Fővárosi Főügyészség vezetője. A vád szerint 1996-ban Portik utasítására próbálta megölni az ügyben már elítélt Tanyi György a vállalkozót. A férfivel azért akartak végezni, mert az Energol-vezér a rendőri kapcsolatain keresztül megtudta, hogy Lakatos összefüggésbe hozta őt Prisztás József meggyilkolásával.Leszámolás az ügetőnél: jogerősen is tizenegy évet kapott Tanyi György
Jogerősen is tizenegy év szabadságvesztéssel sújtotta pénteken a Fővárosi Ítélőtábla Tanyi Györgyöt, a bíróság szerint biztos, hogy az éjszakai élet egykori erős embere akarta megölni 1996 őszén Lakatos Csaba hajtót a budapesti ügetőpályánál. A döntés indokolása kizárta, hogy a történteknek bármi közük lenne Prisztás József néhány nappal korábbi meggyilkolásához. Bár korábban számos kétely vetődött fel az ügy koronatanúja, Radnai László szavahihetőségéről, a táblabíróság szerint a kecskeméti maffiaper kulcsfigurája igazat mondott, és számos alkalommal jelentősen módosított beszámolói hátterében nem vádalku áll.Leszámolás az ügetőnél: megismételt perben tisztáznák magukat Tanyi Györgyék
Hatályon kívül helyezés, felmentés, vagy súlyosabb büntetés – számos kimenetele lehet a Tanyi György és társai ellen a budapesti ügetőnél huszonegy éve elkövetett merénylekísérlet miatt indított büntetőper másodfokú eljárásának, amely szerdán kezdődött a Fővárosi Ítélőtáblán. Tanyiék szerint a korábbi döntés alaptalan állításokból vont le rossz következtetéseket, és igenis tisztázni kell: kik, és miért akarták megölni 1996 novemberében Lakatos Csaba hajtót. A védelem szerint a 2014-ben nagy erőkkel újrakezdett vizsgálat egy koncepciós perhez vezetett. A táblabíróság januárban hirdet ítéletet az ügyben.Lövések az ügetőn: néhány hét múlva eldől Vizoviczki verőemberének sorsa
Hamarosan a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik az alvilág hírhedt verőemberének, Tanyi Györgynek és három társának a pere - tudta meg a PestiSrácok.hu. Az egykoron Vizoviczki László védelmét is ellátó férfit és társait azzal vádolják, hogy több mint húsz évvel ezelőtt, a budapesti Kerepesi úti ügetőn meg akarták ölni Lakatos Csaba hajtót. Tanyi első fokon tizenegy évet kapott, de az ügyészség és a védelem is fellebbezett a döntés ellen, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára. A gyilkossági kísérlet része volt annak a 90-es években dúló magyar maffiaháborúnak, amelynek során több mint száz robbantással, valamint fegyverrel elkövetett merényletet hajtottak végre.Súlyosabb büntetést kér az alvilág hírhedt verőemberére az ügyészség
Jóval súlyosabb büntetést szabna ki a budapesti éjszakai élet hírhedt alakjára, Tanyi Györgyre és két testvérére a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. Az alvilág rettegett verőemberét júniusban a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni merényletkísérlet miatt ítélték el nem jogerősen tizenegy éves fegyházbüntetésre. Az áldozatot három helyen is találat érte és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy túlélte a támadást.Ajánljuk még