legfőbb Ügyészség
A lassan őrlő uniós malmok hagyják még futni a moszkovita Kovács Bélát
Az OLAF 2012 óta harminc igazságügyi ajánlást és négy jelzést tett az ügyészségnek, amely valamennyi ügyben nyomozást rendelt el, csak azokban nem, amelyekben már korábban eljárás indult - hangsúlyozta Fazekas Géza szóvivő azon a háttérbeszélgetésen, amit a sajtó munkatársainak szerveztek kedden a Legfőbb Ügyészségen. A vádhatóság a beszélgetésen ismét cáfolta azt a médiában megjelent híresztelést, hogy "baráti tűz" végzett tavaly októberben Bőnyben Pálvölgyi Péter őrnaggyal. A Legfőbb Ügyészség szóvivője a PestiSrácok.hu-nak arról is beszélt, hogy hiába szeretné már több mint fél éve az ügyészség költségvetési csalás miatt is kihallgatni a kémkedéssel gyanúsított Kovács Bélát, addig "meg van kötve a kezük", amíg az Európai Parlament nem függeszti fel a jobbikos EP-képviselő mentelmi jogát.Jó az OLAF és a Legfőbb Ügyészség kapcsolata
Giovanni Kessler, az OLAF főigazgatója magyarországi látogatása alkalmával úgy nyilatkozott, jó kapcsolatot ápolnak a Legfőbb Ügyészséggel, szoros együttműködést folytatnak fontos vizsgálatokkal kapcsolatban, és a jövőben is számítanak Polt Péter támogatására az unió pénzügyi érdekeit sértő csalások és korrupciós cselekmények felderítésében, az ilyen ügyekben induló büntetőeljárásokat illetően, így biztosítva az elkövetők felelősségre vonását.Ajánljuk még

















