legfőbb Ügyészség
Elképesztő hibát vétve inszinuálta az ügyészség a Czeglédy-ügy tanúit és a PestiSrácok.hu-t
Vezető cikkben harsogta el a szebb időket látott HVG.hu, hogy a PestiSrácok.hu "tálcán kínálta fel az informátorát a hatóságoknak, csak hogy vesszen Czeglédy Csaba". A valóságban a hatmilliárd forintos adócsalással és bűnszövetkezetben elkövetett más súlyos bűncselekményekkel vádolt szocialista politikus folytat hadjáratot az ellene valló tanúkkal szemben, ebbe illeszkedik a balliberális újság írása is, amelyből az is kiderül, hogy a Legfőbb Ügyészség elképesztően hanyagul kezelte Füssy Angéla bejelentését, és határozott kérése ellenére kiszivárogtatta a vádlottak védőinek az ügy egyik kulcsfigurájának információit és kolléganőnk levelét. A tanú és kolléganőnk inszinuálása ráadásul egy olyan bejelentéssel összefüggésben történt, amely a Czeglédy-ügy politikai szálaira, a vád szerint elcsalt milliárdok egy részének kampánycélú felhasználására világított rá, és amit a vádhatóság a nyilvánvaló tények ellenére sem tett a vádirat részévé. FRISSÍTÉS: az ügyészség közleménye szerint a PS és a HVG is téved, az ügyészség mindenben a törvényeknek megfelelően járt el. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.