lehallgatási ügy
Horváth József: a Pegasus-ügy egy hibrid háború része
A titkosszolgálati munka nem egyenlő a lehallgatással – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Horváth József, az elhárítás és a katonai szolgálat egykori műveleti főigazgató-helyettese. Elmondta: olyan korszakba jutottunk, amely veszélyesebb, mint a hidegháború volt, mert nincsenek egyértelmű játékszabályok, és a frontvonalak is elmosódtak. Kiemelte: „ezt hívják hibrid háborúnak. Ennek lényege, hogy látszólag békésen, kibertámadásokkal, pénzügyi manipulációkkal, álhírek kreálásával külső erők egyes országok, nemzetek életét befolyásolják.” Nagy Ervin a Pesti Riporterben: amíg nincsenek bizonyítékok a Pegasus-ügyben, addig ez csak a baloldal politikai lufija (Videó!)
Semmi bizonyítéka nincs a baloldalnak arra, hogy a kormány lehallgatott volna újságírókat, politikusokat, ellenzéki üzletembereket, ahogyan azt a Momentum EP-képviselője állította a hétfői tüntetésen. Donáth Anna ugyanis ezt tényként közölte, ami nemcsak politikai, de jogi kérdéseket is felvet – mondta a XXI. Század Intézet kutatója a Pesti Ripoterben. Nagy Ervin hozzátette: a baloldal egyre többször, mindenféle felelősség nélkül átlépi a jogi határokat, közben olyan elszámoltatásról beszélnek, ami túllép a jogállamiság keretén. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.