magyar nemzet
Itt a második paktumhajó! – Simicskáék megint összetrombitálták a fél ellenzéket (videóval!)
Simicska Lajos lapja, a Magyar Nemzet pénteken ismét összetrombitálta az ellenzéket, de a januári lebukás után (amikor kiderült, hogy maga Simicska, Vona Gábor, Hadházy Ákos és a "G-huszár" cégtársa, az amúgy rejtőzködő Nyerges Zsolt is ott volt a zártkörű rendezvényen) ezúttal egy másik hajót választottak – tudta meg a PestiSrácok.hu. A lassan vándorrendezvénnyé váló Magyar Nemzet Szalon most a budapesti Vén Hajó Étterembe hívta össze az ellenzéki szereplőket, akik állítólag szociális kérdésekről beszélgettek a meghívott, kellőképpen baloldali előadókkal.A CÖF közleményében hazugsággal vádolja a Magyar Nemzetet
A Magyar Nemzet hazudott az olvasóknak azzal kapcsolatban, hogy a CÖF-CÖKA ellopta tőlük és a Szellemi Honvédelem Alapítványtól az általuk 2014-ig átadott Szellemi Honvédelemért díjat – állítja a CÖF. A szervezet hivatalos közleményben ismerteti álláspontját, hogyan látják ők a történteket, amelyet módosítás nélkül közlünk.Újabb ellenzéki hazugságtorony dőlt le: Nem kapnak ingyen albérletet a menedékkérők
Hetek óta árad az ellenzéki hazugságcunami a magyar migrációs politikáról. Ezerháromszáz suttyomban befogadott migránsról beszéltek, most meg éppen lakáshoz juttatott menekültekről, miközben ők vádolják hazugsággal a kormányt. Egy hétfői sajtótájékoztatón újságíró szájából az is elhangzott, hogy "miféle új kifejezéseket" épített be kommunikációjába a kormány, amikor "oltalmazottakról" beszél. A legfrissebb álhírek szerint a magyar állam már ingyen albérletet is ad a befogadott migránsoknak, akik közül többen ráadásul bűncselekményeket is elkövettek, amit a kormány jól elhallgatott. Ezzel szemben a valóság az, hogy menekültügyi eljárásokról minden adat hónapra lebontva pontosan megtalálható a Bevándorlási Hivatal honlapján. Az is, hogy hányan kértek menedéket, és az is, mikor, hányan, milyen szintű oltalomban részesültek, ha részesültek. Ma kiderült az is, ingyen albérletet senki sem kap, közösségi szállásokon laknak az oltalmazottak, amelyek szintén fel vannak tüntetve a Bevándorlási Hivatal honlapján. Szóval álhíreken pörögnek a haladók.Lázár Márki-Zayról: "aki elfogadja a korábban a város tönkretételére törekvő Gyurcsány támogatását, szememben nem vásárhelyi"
Az a vásárhelyi, aki elfogadja a korábban a város tönkretételére törekvő Gyurcsány Ferenc támogatását, az én szememben nem vásárhelyi. Egy ilyen jelölttel nincs is miről beszélni a város jövője kapcsán - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzetnek adott villáminterjúban.Mocsárba süllyed Simicska Lajos médiacsoportja – Árnyékemberek felelnek a lejáratásért?
Újabb újságírók, rovatvezető-helyettes és lapigazgató is távozott a Simicska-médiabirodalom süllyedő gályájáról - tudta meg a Kreatív.hu. Miközben Simicska Lajos kedélyesen trágár feliratokkal pingálja ki környezetét, cégcsoportja milliárdos veszteségekkel küszködik. A bajt csak tetézi a szerkesztőségen belül a fejét felütő morális válság, amelyet a Jobbikhoz való látványos közeledés okoz. Nem véletlen, hogy a pénzember a magyar médiapiac iránt amúgy is érdeklődő amerikai befektetőkkel tárgyalt a portfólió eladásáról. A PestiSrácok.hu közben arról értesült, hogy a Magyar Nemzetnél és a Hír TV-nél nagy felháborodást váltott ki bizonyos "árnyékemberek" munkába állítása, akik az ellenfelek, célszemélyek magánéleti titkait és kapcsolati hálóját dolgozzák fel az "újságírók" számára.Szél Bernadett: Polt Pétert el kell mozdítani, a Soros-birodalom léte egy sci-fi, Ron Werber-féle kampányt mindenki észre fogja venni
Az LMP társelnöke azt tapasztalja, az "embereknek kezd elegük lenni", és bár egy darabig lehet szédíteni a magyarokat, történelmünk is azt mutatja, hogy eljön az a pont, amikor "köszönjük, ebből többet nem kérünk". Szél Bernadett a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban elismerte, a Fidesz által megteremtett családi adókedvezmény rendszere jó, de azért hozzáteszi, "nem ilyen módon kellene megvalósítani".Esélytelen, végső harcra készül a Jobbik-zsoldba szegődött Magyar Nemzet
Bizonytalanság uralkodik a Magyar Nemzet szerkesztőségében a lap jövőjének kérdésében, miután a kedden állítólag önként lemondott D. Horváth Gábort a Kaya Ibrahim-botrányból ismert Schlecht Csaba váltotta a főszerkesztői poszton. A lap újságíróinak egy része úgy véli, D. Horváth egyik rossz húzása volt, hogy a G-nap után nem konzervatív szemléletű, hanem a balliberális sajtótól érkező emberekkel töltötte fel a távozók helyeit, majd hamar bizalmi pozíciókba emelte őket. A Simicska Lajos által a G-nap után a Magyar Nemzetbe, a Lánchíd Rádióba és a HírTV-be pumpált tízmilliárd forint már elfogyott, miközben a három média folyamatos össztüze sem okozott komoly változást a Fidesz, és a kormány munkájának társadalmi megítélésében.Hivatalosan is Jobbik-pártlap lett a Magyar Nemzet, Simicska milliárdokat költ a bosszúra
A céges gazdálkodásban mutatkozó hiányosságok mellett személyi ellentétek is közrejátszhattak a Magyar Nemzetnél kedden bejelentett vezetőcserében, amelynek következtében D. Horváth Gábor főszerkesztőt Simicska Lajos bizalmasa, a Kaya Ibrahim-ügyből jól ismert cégfantomizáló üzlettársa, Schlecht Csaba, a Lánchíd Rádió vezetője váltotta. A 2015 februári, emlékezetes „G-nap” után a Fidesszel szakító, és egyre inkább a Jobbikhoz közelítő napilap irányvonalában információink szerint már nem lesz változás, és lehet, hogy D. Horváth valóban önként állt fel, aminek hátterében nem politikai, szakmai nézeteltérések, hanem Faragó Csaba, az ÁPV Zrt. és az MVM Zrt. korábbi vezetőjének érkezése áll, aki kedd óta a Magyar Nemzetet kiadó cég mellett a Hír TV vezetőjeként is feladatokat kapott. Más sajtóhírek szerint a Simicska Lajos médiabirodalmában lefolytatott vezetőcserék hátterében az áll, hogy a Magyar Nemzet és a Hír TV ezentúl azokra a politikai erőkre koncentrál, amelyek képesek legyőzni a jövő évi választásokon a Fideszt, Simicska ennek zálogát pedig egyedül a Jobbikban látja.Teljes sorcsere a Simicska-birodalomban – Schlecht Csaba a Magyar Nemzet új főszerkesztője (Frissítve!)
Azonnali hatállyal távozik posztjáról a Magyar Nemzet főszerkesztője, D. Horváth Gábor, akinek helyét a Lánchíd Rádió ügyvezető-főszerkesztője, Schlecht Csaba veszi át – derül ki a HírTV Zrt., a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. és a Lánchíd Rádió Kft közleményéből. Távozik az MN kiadócégének ügyvezetője, Simicska Ádám. Schlecht a bejelentést követő első interjújában máris a Jobbik és Vona Gábor mellett tette le a voksát. Frissítés! Közben nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak a napilap főszerkesztő-helyettese, Szerető Szabolcs.Ajánljuk még

















