Pesti Srácok

magyar orvosi kamara

Hadüzenet? - A fideszeseket halálba altatni kívánó Dombóvári csapata "Jediként" térne vissza

Magyar ugar 2018 november 27.
Barátai körében, a hírhedt milliós béremelést követelő teammel "jelentkezett újra" az az aneszteziológus, akinek gyalázatos, obszcén és fenyegető kijelentései országos botránnyá dagadtak a közelmúltban. Dombóvári Zalán, aki a kormánypárti politikusok napi szintű becsmérlése mellett arra is büszke, hogy "túl tudná altatni a fideszeseket", boldogan ölelkezik az ajkai kórházban felmondott kollégáival azokon a fényképeken, amelyek pénteken este készültek az egyik helyi kocsmában. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy a doktorok, akik előbb irreális béremelésért zsarolták a kórházigazgatót, majd beadták csoportos felmondásukat, ezúttal "összetartás bulit" szerveztek, melynek vezéralakja az Orvosi Kamara Etikai Bizottságának vizsgálata alatt álló Dombóvári Zalán volt. De több kórházi dolgozót is meghívtak: jelen volt két traumatológus, köztük az, akit a Facebookon bujtogatott Dombóvári, mondván, "most ti jöttök!", egy szülész-nőgyógyász orvos, több műtős és nővér is. Kórházi forrásunk szerint az összejövetelt egyértelmű üzenetnek szánta az ajkai kórház működését szabotáló team. Bár távozásuk meg sem rengette az intézményt, hiszen néhány héten belül pótolták őket kiváló szakorvosokkal, nem adták fel. Egyenpólót is készíttettek, amelyet a buliban viseltek, a következő felirattal: "I am a Jedi, a team visszatér." Ebben a pólóban pózolnak a Facebookra feltöltött nyilvános fényképeken.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.