marc tarabella
Hasznos idiótáknak és katonáknak becézett tagjai is voltak a brüsszeli korrupciós ügynek
Egyre több részlet lát napvilágot az eddigi legnagyobb brüsszeli korrupciós ügyben, melynek érintettjei közül vannak, akik ellen vádat emeltek, és vannak, akik most is a parlamentben ülhetnek. Kiderült azonban, hogy a rendszer úgy működött, hogy voltak, akik csak tudtak a szervezett korrupcióról, de olyanok is akadtak, akik kötelességüknek érezték, hogy részt vegyenek benne. Ujhelyi István nemcsak Eva Kailit, hanem a másik letartóztatott szocialista EP-képviselőt is jól ismeri
A kezdetektől tagadni próbálja Ujhelyi István, Gyurcsány Ferenc szövetségese, hogy kapcsolatban állna a brüsszeli korrupciós botrány érintettjeivel, ezt azonban újabb bizonyítékok támasztják alá. Decemberben tagadta Ujhelyi, hogy ismeri Eva Kailit, de kiderült: nemcsak, hogy ismeri, hanem együtt is szerveztek konferenciát. Most kiderült, hogy a korrupciós ügy újabb letartóztatottjával is jó viszonyban volt. Marc Tarabella és Ujhelyi is tagja volt az EP-frakciók közös sportcsoportjának, és a fotók tanúsága szerint barátok.