médiaháború
A dollármédia igazán aljas húzása – Huth Gergely írása a Magyar Nemzetben
A választási vereség után kibukott a dollárbaloldal és a magyar demokrácia történetének egyik legsúlyosabb botránya. Szinte természetes, hogy a baloldal csatolt részeként működő dollármédia igyekszik ezt minden erejével elhallgatni. Bár valóban számos kihívással kell megküzdeni a politikai szintéren, a tény, hogy a baloldali sajtó próbálja eltussolni a botrányt, azzal egy három évtizedes vitát sikerült végre lezárni, mégpedig a patrióta-konzervatív oldal kiütéses győzelmével – írja Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Magyar Nemzet Véleményváró rovatában, amelyben ezentúl kéthetente szerdánként jelentkezik majd "A tudatos polgár" című sorozatával."Én csak egy jó műsort szeretnék csinálni" - Jeszenszky Zsolt a Hír TV-n és a PS-en újrainduló Hobbistáról
A PestiTV egyik emblematikus arcát, Jeszenszky Zsoltot senkinek sem kell bemutatnunk, hiszen másfél éven keresztül a csatorna nézői minden hétköznap este találkozhattak vele, amikor többek között Ambrózy Áronnal, Varga Ádámmal, Takács Áronnal és a bájos "kanapés" lányokkal kalauzolták be a nézőket kifordult világunk izgalmas és sokszor megdöbbentő történéseiben. A csatorna megszűnésével viszont nem kell aggódnia a rajongóknak, hogy a csapat eltűnik, hiszen a munkát részben az interneten, a PS-en, részben a HírTV-n folytatja a megszokott csapat. A többi között erről kérdeztük a műsor atyját, Jeszit és arról is, hogy mit gondol a választások utáni médiaátalakulásról, hogy lassan minden felett átveszi az uralmat az internet, amit a balliberális oldal sokszor erősen megszűr.A Polgárok Házában is bemutatják Stefka István legújabb könyvét
Stefka István a Médiaháborúról – Túléltem, mások belehaltak című könyvét június másodikán, csütörtökön, tizennyolc órától mutatják be a Polgárok Házában. A könyv személyes történeteken keresztül eleveníti fel az elmúlt harminckét év médiaátalakulását és azt, hogy hogyan működött annak idején a politikavezérelt magyar sajtó. A könyvbemutató után Alexa Károly, az MTI volt vezérigazgatója, Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója tart kerekasztal-beszélgetést, ahol ismertetik a médiaharcokat és a magyar sajtó jelenlegi helyzetét. A bemutató végén a közönségnek is lesz lehetősége kérdéseket feltenni. A könyv a helyszínen kedvezményesen megvásárolható.Bemutatták Stefka István Túléltem, mások belehaltak című könyvét, amely személyes történetekkel eleveníti fel a médiaháború harminckét évét (videó+képgaléria)
Túléltem, mások belehaltak – Stefka István emlékei a médiaháborúról címmel mutatták be kedden a Pesti TV programigazgató-helyettesének legújabb könyvét, amelyben a szerző saját tapasztalatai alapján írja le, hogyan is működött az utóbbi harminckét évben a magyar sajtó. Beszélgetőpartnerei Alexa Károly irodalomtörténész, az MTI volt vezérigazgatója és Betlen János televíziós szakember, több korábbi aktuálpolitikai televíziós műsor főszerkesztője és szerzője voltak, a moderátor pedig Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője. Stefka István többek között elmondta, hogy most van igazán aktualitása a kötetknek, hiszen információs háború zajlik jelenleg is, a médiának pedig hatalmas szerepe van a választások kimenetelében. Betlen János a beszélgetés során elmesélte, hogy annak idején azért kellett távoznia a köztévéből, mert hitt abban, hogy minden politikai erőnek teret kell engedni, ami az akkori vezetésnek nem tetszett. Alexa Károly egyebek mellett azt a hangulatot festette le, ami a Magyar Távirati Irodánál uralkodott, amikor őt Antall József a szervezet élére tette, miközben a személyzeti vezető ott Kádár János korábbi titkárnője volt.„Féltem, hogy kevesen leszünk” – A többi történelem, a Békemenet összehozta a hazafias magyarságot (Stefka István és a Médiaháború)
A Fidesz 2010-es győzelme és a kései rendszerváltás után olyan támadás zúdult Magyarországra, amely addig példátlan volt. A nagykoncertet külföldről vezényelték, a zenekarban benne voltak a szokásos magyarországi felforgatók és zajongók, a vádak egyszerre voltak komikusak és felháborítóak. Antiszemitizmus, nácizmus, jött az összes szokásos bélyeg és egy idő után azt mondtuk: elég. Megszerveztük a Békemenetet, amely 2012-ben összefogta a hazafias, patrióta magyarságot, olyan tömeg gyűlt össze, amely önmagában hordozta az üzenetet: nem kérünk sem a hazaárulókból, sem a brüsszeli okostojásokból. Nagy idők voltak. Stefka István és a Médiaháború, 36. rész. Mert az Öreg nem felejt.Csurka már 2010 előtt látta: a Jobbik a balliberális pártok fantomszervezete volt – Stefka István és a Médiaháború
Miután Gyurcsány megbukott és lemondott, jött a „klónkormány” – Bajnai Gordon vezetésével. A Magyar Hírlap továbbra is megírta az igazságot, ez már az egykori maoistának, Demszky Gábornak is sok volt és ő is bojkottot hirdetett. Aztán jött 2010 és az új korszak. Orbán Viktorék kétharmada megteremtette az esélyt egy új Magyarország létrehozásának. Bár a Jobbik akkor még antikommunistaként és hazafias pártként hirdette magát, Csurka Istvánt nem tudták átverni. Már akkor megírta, hogy a Jobbik csak az MSZP és az SZDSZ fantomszervezete volt. Igaza volt? A választ ma látjuk igazán. Stefka István és a Médiaháború, 35. rész. Mert az Öreg nem felejt.Amikor Gyurcsány nekitámadt a Magyar Hírlapnak – A sajtószabadság igazi ellensége a „hibbant Néró”, azaz Fletó volt – Stefka István és a Médiaháború
A Gyurcsány-kormány ámokfutása idején végre megerősödött a Magyar Hírlap, amely számtalan korrupciós és egyéb ügyet leleplezett. Célpont is lett: a szokásos balliberális banda a Der Stürmerhez hasonlította az újságot, elővéve a jó öreg antiszemita kártyát. A saját népére lövető Gyurcsány Ferenc bojkottot hirdetett, amivel a legnagyobb jót cselekedte: akkoriban harmincezerre emelkedett a példányszám. Közben olyan csapat jött össze a Hírlapnál, ami példátlan volt a jobboldalon. Jobbnál jobb nevek, és egy tökéletesen összerakott szerkesztőség. Médiaháború 34. rész. Mert az Öreg nem felejt.Para-Kovács helyett Bayer Zsolt – Így alakítottuk át a szélsőliberális Magyar Hírlapot – Stefka István és a Médiaháború
A kétezres években egyértelművé vált, hogy a Fidesznek és a nemzeti erőknek semmi esélyük nincs, ha nem szereznek nagyobb szeletet abból a tortából, amit magyar sajtónak nevezünk. Ekkor jött el a Magyar Hírlap felemelkedésének és az Echo TV elindulásának a pillanata. Mindkettő mögött Széles Gábor állt. A feladat egyik helyen sem volt egyszerű: mind a lap, mind a tévé tele volt olyan emberekkel, akik titokban, vagy egészen nyíltan Gyurcsányék szekerét tolták. Hosszú volt az út addig, amíg a szélsőliberális Para-Kovácsok és az ex-titkosmunkatárs Várkonyi Tiborok eltűntek a laptól. Médiaháború, 33. rész. Mert az Öreg nem felejt.Lelepleztük a Szemkilövetőt – A Hír TV és a Magyar Nemzet sajtótörténelmet írt 2006-ban
A kétezres években kezdett kiépülni az a jobboldali, nemzeti média, amely valamennyire ellensúlyozni tudta a posztkommunista fölényt és hazugságáradatot. A Magyar Nemzet és a Hír TV rengeteget tett azért, hogy a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai hármas vezette rablógárda visszaéléseit megismerje az ország, már aki nyitva tartotta a szemét. A nagy idő 2006-ban, az onnantól Szemkilövetőnek is gúnyolt és félt Gyurcsány Ferenc ámokfutása idején jött el. A Hír TV-s Császár Attila és társai tudósításai nélkül sohasem derült volna ki az igazság, az, ahogyan Gyurcsányék Kádárékat idézve törtek saját népükre. „Fletó” még mindig itt rontja a levegőt, de az Öreg nem felejt, Médiaháború, 32. rész.Ajánljuk még