nagy ervin filozófus
Az elmúlt időszak eseményei is azt bizonyítják, hogy nincs szükség ennyi baloldali pártra
Az április harmadikai választási kudarc óta a baloldali pártoknak nincs más választásuk, mint egymással versengeni, miközben szellemi–ideológiai, szervezeti és vezetési válságba kerültek, így szavazóik tömegesen fordultak el tőlük – hívja fel a figyelmet a XXI. Század Intézet munkatársa elemzésében. Nagy Ervin filózófus kitért arra is, hogy a baloldali pártok helyzete tovább romlik, ugyanis az időközi választásokon is leszerepeltek, de a kata-módosítás elleni tüntetések szervezőinek egy része is elhatárolódott tőlük, pedig nagyon szerettek volna a politikusok a nyakukra ülni. A megújulás hiányát pedig jól mutatja, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal ex-miniszterelnök-jelöltje szépen lassan kúszik vissza a porondra és csak Gyurcsány Ferencnek van esélye arra, hogy egy ernyő alá terelje a balliberális oldalt. Érdemes továbbá azt is megemlíteni, hogy a baloldali tábor képtelen ennyi pártot fenntartani, így az előttük álló időszak a túlélésről fog szólni. Akár a nagyapja, úgy András is puhára fog esni – avagy miért lett kínos momentumosnak lenni?
Fekete-Győr elvtárs ugyan őszinte hajlandóságot nem mutatott a párttal szemben elkövetett bűneiért való felelősségvállalásra, ám önkritikát gyakorolt és politikai hibáit nyilvánosan elismerte, így a párt vezetésétől – érdemei elismerése mellett – más fontos megbízatást kapott. Mint egykor a kommunista funkcionárius nagypapa, úgy – bármennyire is kínos ez a Momentumnak – most András unoka is puhára esik, miközben megy a bla-bla. Méghogy a történelem nem ismétli önmagát?! Méghogy nem öröklődik a hatalomhoz való viszony?! Ó, dehogynem! Ahogy a múlt tagadása és a következménynélküliség, úgy a hatalomhoz való feljogosítottság érzése is bele van kódolva a hazai internacionalista baloldal DNS-ébe. Fekete-Győr András kilenc hónap alatt háromszor bukott meg, de ami ennél lényegesebb: néhány év leforgása alatt elérte, hogy a Momentumról a kivagyiság és az üresfejűség jut először eszünkbe. S mivel a jelentéktelen Gelencsér Ferenc finoman szólva sem a legélesebb kés a fiókban, így aki tud, az inkább menekül(jön). Nem kell már a klíma, mert kopogtat a klímakatasztrófa, Karácsony pedig mindent leteker
Nagyot ment a héten, s végül csak beállt a főpolgármester is a hibbant eurofil politikusok hosszan kígyózó sorába. Hétfőn jelezte, hogy hajlandó végrehajtani a brüsszeli direktívákat, azaz a fűtés–hűtés letekerését. Kedden jó magyar ballib szokás szerint megszorításokról beszélt, szerdán letagadta, majd a közösségi oldalán hadat üzent az orosz gáznak és majdnem Putyinnak is. Csütörtökön ismét elmondta, hogy minden a kormány hibája, végül péntekre az is kiderült, hogy a klímakatasztrófáról Orbán tehet, illetve mindenki agyalágyult, aki azt hiszi, hogy ő tényleg letekeri majd a fűtést Budapesten. De hol van már a nyelvvizsgabotrány, a Városháza eladásának kísérlete, vagy a zuglói parkolási mutyi; ki foglalkozik már a metróklímával, mikor Budapesten is kopogtat a klímakatasztrófa? Mert mindig van ok a pótcselekvésre. EU-tagjelölt lett Ukrajna... No hiszen, egy lépéssel közelebb kerültünk a békéhez!
Valami nagyon nincs rendben az unióban, valami hibádzik jó néhány politikus fejében. Moralizálnak, utópiát álmodnak, miközben lábon lövik Európát. Komolyan hisz bárki is abban, hogy előremutató az, amit a tegnap véget ért uniós csúcson kiötlöttek? Ha letekerjük az orosz gázt, télen meg befagy a fenekünk, akkor valóban beköszönt a világbéke? Ha gyorsan búcsút mondunk az olcsó fosszilis energia korszakának, akkor fegyvernyugvás lesz? Ha bevesszük az ukránokat az uniós klubba, pontosabban beengedjük őket az előszobába, akkor tényleg együtt vágtatunk majd az örök béke irányába? És itt, ezen a pacaszerű ponton merül fel a miértre vonatkozó kínzó kérdés. A Parizeus Gyurcsány felé tart, ahogy Debreczeni József is egykori MDF-vezetőből lett a DK alelnöke
Vannak viseltes, tragikus következményű történelmi minták, amiket újra és újra írnak olyanok, akik sem a másik, sem a saját hibáikból nem képesek tanulni. Ilyen a Jobbik árulása, ilyen Jakab Péter döntéseinek következménye. Az MDF-ből először Csurkáék léptek ki, időben hosszabbat lépve a politikai centrumba, majd balra húzott a rendszerváltó párt, végül egyeseknek a DK-ba, másoknak a semmibe vezetett az útjuk. Ahogy Toroczkaiék is kiváltak a Jobbikból, ahogy az MDNP is középpárt akart lenni, ahogy voltak nevetségessé vált Fidesz-sértődöttek akkor is, és végül, ahogy Debreczeni József, úgy Jakab Péter is Gyurcsány mellett találta meg a helyét. (Ahogy Pusztai Erzsébet is az MDF-ből jutott el Karácsony Gergely mozgalmáig.) Az okos a másik, a buta a saját kárán (sem) tanul, a tök hülye pedig észre sem veszi, hogy mekkora gödörbe lépett. A Jobbik exelnöke, aki képtelen az önreflexióra, az utóbbi kategóriába tartozik. VV Péter Gyurcsánynak sem kell már, hát kiszavazták a Villányi úti villából
Olyan volt a Jobbik elmúlt hónapja, mint egy ócska valóságshow utolsó szériája. Végjáték vagy rosszul sikerült epilógus. Minden bekamerázva, hisz valamennyi vita kiszivárgott, volt veszekedés, szex, buli és erőszak, és egymás után szavazták ki a másikat a „villalakók”. A legutóbbi párbajt Jakab Péter vesztette el, az elnökség többsége ugyanis úgy döntött, hogy számára a játék véget ért. A tét nem kevés, hisz a végén csak egy marad, a győztes pedig egymilliárd forinttal lesz gazdagabb. A kérdés már csak az, hogy kit látna szívesen a párt élén Gyurcsány Ferenc, mikor ismét integrálni kezdi a baloldalt? Trianon – nem felejtünk, mert nem felejthetünk!
Ha eltemetjük a múltat, ha nem tudunk emlékezni s emlékeztetni, akkor nem fogjuk tudni a jövőt sem alakítani. Isten a történelem ura, sorsunkat kapjuk, de kapunk mellé ajándékba szabad akaratot, amely a döntés jogának hatalmába emel minket. Dönteni a jó és a rossz között azonban felelősség is egyben. A teremtett lény lehetőséget és jogot kapott arra, hogy alakítsa saját és közösségének jelenét és jövőjét. Mi magyarok vagyunk, mi magyarnak születtünk – ez a sorsunk. Ám a jövőnkről, ha elég okosak, kitartóak és bátrak vagyunk, akkor mi magunk dönthetünk. Ez a saját felelősségünk. Június 4-e van, a trianoni békediktátum évfordulója, a Nemzeti Összetartozás Napja. A magyarság golgotája, ugyanakkor a feltámadás lehetősége. Emlékezzünk és emlékeztessünk hát a mai napon arra, hogy mi, mindannyian egy vérből valók vagyunk; és arra is, hogy mi történhet akkor, ha restek vagy igénytelenek maradunk, ha félünk teli torokkal kiáltani: nem, nem, soha! Te is fiam, Brutus? - Gyurcsánynak ott volt az Apró–Dobrev-klán hálózat, MZP-nek semmi, még Kész is kész
Márki-Zay Pétert olyan mélyen hátba szúrták „legjobb képességű” szövetségesei is, hogy aligha marad politikai értelemben életben. Ugyan láttunk már nagy visszatéréseket, de azokat össze sem lehet hasonlítani azzal, ami most történik a Kapitánnyal. Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnökből alig tíz év alatt ismét baloldali vezér lett, Orbán Viktor pedig – aki 2002-ben került padlóra – szemünk láttára formálja rendületlenül most is a saját nevével fémjelzett korszakot. De mindkettő politikusnak volt mire építenie, MZP-nek viszont nincs. Gyurcsánynak ott volt az Apró–Dobrev-klán hálózata, a Demokratikus Koalíció nevű szekta és a hosszú évek alatt „tisztességes munkával” felhalmozott tömérdek pénz; Orbán pedig évekig építette a polgári köröket és a Fidesz holdudvarát, miközben intellektuális fölényével és politikai képességeivel tartotta fenn a jobboldali közösségben a reményt. Márki-Zay Péternek viszont sem társadalmi támogatottsága, sem politikai képessége, sem intellektuális fölénye, sem szövetségese sincs már. A pénzt pedig, nagyon úgy tűnik, hogy a reménnyel együtt elégette.