nato
Míg a NATO egyenlő félként tekint ránk, addig Brüsszel gyarmatként tekint Magyarországra
Bár a felvétel időpontjában még nem tudtuk, de már sejteni véltük, hogy Karácsony Gergely, ha orrhosszal is, de megtartja a főpolgármesteri pozícióját, a Fővárosi Közgyűlésben azonban biztosan nem lesz többsége. Beszéltünk az EP-választás eredményéről és annak súlyáról is. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár magyarországi látogatása a hét egyik talán legfajsúlyosabb történése, Magyar Péter aktuális hisztirohama azonban erről is sikeresen elvitte a fókuszt – de nem nálunk, mert mi erről is részletesen beszéltünk. Ami pedig a legfelháborítóbb az összes közül, az a Magyarország ellen elkövetett merénylet, amit az Európai Bíróság hajtott végre. Megállapítottak egy 200 millió eurós (!!!) bírságot, amiért nem nem fogadjuk el azt a kvótát, amiről a baloldal a mai napig azt állítja, hogy nem is létezik. Emellett napi 1 millió eurót (!!!) kellene fizetnünk mindaddig, amíg nem táncolunk úgy, ahogyan Brüsszel fütyül.Orbán Balázs azt üzente Pressmannak: kutya hazugságnak eb a hitele
A magyar miniszterelnök politikai tanácsadója a Facebookon reagált arra, hogy David Pressman amerikai nagykövet azt nyilatkozta: a magyar kormány hazudott, amikor azt állította, a NATO védelmi szövetség helyett támadásra készülő szervezetként viselkedik, és magyar katonákat akar küldeni Ukrajnába.Finnország ad otthont a NATO új szárazföldi parancsnoki egységének
Finnország ad otthont a NATO katonai szövetség új szárazföldi parancsnoki egységének - közölte Antti Hakkanen finn védelmi miniszter pénteken a szövetség brüsszeli ülését követően.Mit jelent Jens Stoltenberg NATO-főtitkár magyarországi látogatása? – Politikai Pankráció
Az ember azt hinné, hogy a választások után kicsit elcsitul a közélet, miközben politikusok elemzik az eredményeket és a mögöttük álló kampányt. A valóság azonban mást mutat. Budapestnek még mindig nincs főpolgármestere (a gyakorlatban eddig sem nagyon volt), a Tisza Párt alelnöke botrányt botrányra halmoz, a NATO-főtitkár pedig Magyarországra látogat. Számunkra ez persze egy kedvező állapot. Unalmasak is lennének a vitaműsorok, ha az állatkertben született kecskegidákról kellene vitázunk, így a mai Politikai Pankrációban Huth Gergely és Varga Etele az imént említett eseteket vitatta meg. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!Orbán Viktor: Soros György bírósága hozta meg a Magyarországot elítélő döntést (VIDEÓ)
A Magyarországot sújtó nyolcvanmilliárd forintos bírságról, az európai parlamenti választások eredményeiről és Magyarország NATO-ban beöltött szerepéről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország sem katonát, sem fegyvert, sem pénzt nem ad a NATO ukrajnai missziójába
Magyarország sem katonát, sem fegyvert, sem pénzt nem ad a NATO ukrajnai missziójába, azonban nem is blokkolja azt – erősítette meg a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött csütörtöki videójában.GEOrgPOLITIKA – Világos nem a NATO-főtitkárnak
Magyarország az orosz–ukrán háború kapcsán garanciát kapott arra, hogy az ország területén kívül nem kell részt vennie katonai akcióban, és nem kell se pénzt, se embert adnia a háborúhoz, továbbá Magyarország területét nem lehet felhasználni a háborúba történő bekapcsolódás céljából – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.Jens Stoltenberg: a katonai eszközök átadásában keletkező késedelmeknek következményük van a harctereken
Fel kell számolni az Ukrajnának szánt segítségnyújtás hiányosságait és a katonai eszközök átadásának késedelmeit, azoknak ugyanis következményeik vannak a harctereken – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön, Brüsszelben.Megérkezett a cáfolat: senki nem akarja kizárni Magyarországot a NATO munkacsoportjából
Mint ismert, korábban felmerült az ötlet, hogy kizárják Magyarországot a NATO Bukaresti Kilencek munkacsoportjából amiatt, hogy a magyar kormány megvétózta a szervezet Ukrajna támogatásával kapcsolatos döntéseit. Legalábbis erről jelentek meg találgatások, amelyeket most Klaus Iohannis román államfő határozottan cáfolt – számolt be a Mandiner.Ajánljuk még

















