németország
A németek többsége elégedetlen a kormány teljesítményével
Elégedetlen a lakosság többsége Németországban a kormány munkájával – mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés, amely abból az alkalomból készült, hogy hivatali ideje feléhez érkezett Angela Merkel negyedik kormánya. A Bild am Sonntag nevű lapban közölt adatok szerint a lakosság ötvenkét százaléka rossznak vagy nagyon rossznak értékeli a kormány munkáját, míg az elégedettek aránya országszerte negyven, a keleti tartományokban, a volt NDK területén pedig csupán harminchét százalék.Bekeményített Németország, szigorítják a határellenőrzést
A német szövetségi rendőrség vezetése utasítást adott az ellenőrzés megerősítésére az országhatár valamennyi szakaszán; az egységek feladata az illegális határátlépés és a határokon átívelő bűnözés elleni intenzívebb fellépés, és az embercsempészek új módszereinek feltárása – jelentette pénteken a Der Spiegel című hírmagazin.A német kormány lefelé módosította a 2020-ra adott gazdaságnövekedési előrejelzését
Lefelé módosította a német gazdaság 2020-as növekedésére adott előrejelzését a német szövetségi kormány: csütörtökön bemutatott elemzése szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt 1,5 százalék helyett 1 százalékkal bővülhet jövőre. A 2019-re adott 0,5 százalékos GDP-növekedési előrejelzésen nem változtattak.A német hatóságok szerint nincs terrorista háttere a Limburgban történt teherautós ütközésnek – A tettes egy szír férfi
Nem találtak terrorizmusra utaló jeleket a németországi Limburgban a múlt héten történt teherautós ütközés ügyében – jelentették kedden német hírportálok az illetékes rendőrkapitányság szóvivőjére hivatkozva.Beismerő vallomást tett a Halléban szerdán történt lövöldözés gyanúsítottja
A 27 éves német állampolgár az előzetes letartóztatását elrendelő karlsruhei szövetségi legfőbb bíróságon tett vallomásában elismerte, hogy antiszemita indíttatásból meg akarta támadni Halle zsinagógáját a legfőbb zsidó ünnep, az engesztelés napja alkalmából tartott szertartás alatt.Seehofer: Antiszemita és szélsőjobboldali hátterű lehetett a hallei lövöldözés
Antiszemita indíttatásra és szélsőjobboldali háttérre utalnak a németországi Halléban szerdán történt lövöldözés körülményei; a cselekményt egy ember követte el – közölte Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter.Lövöldözés Halléban, több halott, az elkövetőt üldözik a rendőrök (frissítve!)
Lövöldözés volt szerdán a németországi Halle városában. A helyi rendőrség első adatai szerint többen meghaltak; a Bild című lap szerint tüzet nyitottak egy zsinagógánál és kézigránátot hajítottak egy zsidó temetőre. Az elkövetőt a rendőrök üldözőbe vették.Pintér Sándor: A migrációs válság nem oldódik meg a bevándorlók szétosztásával
A migrációs válság nem oldódik meg a bevándorlók szétosztásával, az csak részprobléma – mondta Pintér Sándor belügyminiszter az M1 aktuális csatorna híradójának Luxemburgban. A tárcavezető közölte: a valódi probléma az, hogy Európa meg tudja-e védeni határait. Ezt Magyarország megtette, és aki menekült, azt befogadta, aki nem az, annak viszont semmi keresnivalója nincs az unióban – jelentette ki. Németország után Ausztria is meghosszabbítja a határellenőrzéseket a szlovén és magyar határszakaszokon májusig – közölte Wolfgang Peschorn ügyvezető osztrák belügyminiszter kedden az uniós belügyminiszterek luxembourgi tanácskozásán. A bejelentés előzménye, hogy Németország szeptemberben közölte: november 11-től újabb hat hónapra meghosszabbítja a migrációs válság miatt négy esztendeje ideiglenesen visszaállított ellenőrzést Ausztriával közös határszakaszán.Ajánljuk még

















