nemzeti identitás
Össznemzeti hagyományőrzés és identitáserősítés – Idén harminchatodik alkalommal rendezik meg a Tavaszi Emlékhadjáratot! (PS-exkluzív!)
Napjainkban egész Európa egyik legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvényének számít a Tavaszi Emlékhadjárat, amelyet idén immáron harminchatodik alkalommal rendeznek meg. A szervezők tervei szerint a program nem csupán megőrzi mindazon értékeit, amelyeket az elmúlt három és fél évtized alatt magáénak mondhatott, de újabb eseményekkel is gazdagodik majd. Az emlékhadjárat aktualitásairól Fülöp Tibor Zoltán programigazgatóval beszélgettünk.Antonio Tajani: a muzulmánok soha nem mondanának le vallási hagyományaikról
Kizárólag az erős nemzeti identitással bíró országok képesek más vallású és kultúrájú emberek befogadására – hangoztatta Antonio Tajani olasz miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter, aki a törvényes bevándorlás kritériumairól beszélt szerdán. Kifejtette: az illegális bevándorlást meg kell állítani, de a törvényes keretek között Olaszországba érkező és ott munkát vállaló bevándorlók befogadása sem minden esetben problémamentes.A Tesla-vezér szerint a nemzetek identitását kell erősíteni a migráció helyett
Nem akarjuk, hogy egész nemzetek tűnjenek el a népességcsökkenés miatt, és ha a lakosságot migránsok helyettesítik, az országok elveszítik identitásukat – hangoztatta Elon Musk amerikai vállalkozó, a világ leggazdagabbnak számító embere az olasz jobboldal Atreju című politikai, közéleti találkozóján Rómában, szombaton, amelyen a brit miniszterelnök, Rishi Sunak is vendégként szerepel. Elon Musk egyik kisfiával a nyakában lépett színpadra az Angyalvárnál zajló találkozón.Mit tehetünk a progresszió ellen? – A sikeres magyar modellről írt könyvet az Alapjogokért Központ kutatója
Könyvet írt a magyarokról, a magyar modell sikeréről Shea Bradley-Farrell, az Alapjogokért Központ vezető kutatója, az amerikai Counterpoint Institute agytröszt vezetője – közölte az Alapjogokért Központ szerdán az MTI-vel.Nemzeti identitás és európaiság nem kizárják, hanem erősítik egymást
A nemzeti identitás nem kizárólagos, hiszen létezik mellette helyi, regionális, vallási identitás, így létezhet nemzetek feletti, európai identitás is. A nemzeti identitás nem kizárólagos, hiszen létezik mellette helyi, regionális, vallási identitás, így létezhet nemzetek feletti, európai identitás is - mondta dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Veszprémben, A múltban gyökerező identitás jelene és jövője című konferencián. Európa Kulturális Fővárosában négy napon át 150 előadást hallgathatnak meg a résztvevők. Többek között arról, mit jelent az identitás irodalomban, művészetben, politikában és a mindennapi életünkben.Próbálták megtörni a magyart az elmúlt 1000 évben, de üzenjük, hogy "vagyunk és leszünk!"
Olyan korban élünk, amikor minden, amiben hittünk és hiszünk, megkérdőjeleződik; szükség van-e még nemzetekre, fontos-e a család, csak a nők szülhetnek-e, idejétmúlt-e a kereszténység és lehetne a sort folytatni.Ha azt is sikerül megkérdőjelezni, hogy a magyar erős, büszke nép, van tartása, gazdag történelme, képes ellenállni pusztító eszméknek, akkor nemcsak ellenfeleink kapnak vérszemet, de mi magunk is elbizonytalanodunk a jövőnket, jelenünket illetően.Kalmár Ferenc: identitás nélkül nincs ember, ezért annak védelme az alapvető emberi jogok közé kell tartozzon (VIDEÓ)
Az identitás nélküli ember, aki nem tudja elhelyezni magát se egyénileg, se közösségileg, olyan, mint a hulló falevél az őszi szélben – fogalmazott portálunknak adott interjújában Kalmár Ferenc. A miniszteri biztost annak a magyar kezdeményezésnek az apropóján kérdeztük, amely szeretné elérni, hogy az egyetemes emberi jogok közé tartozzon a nemzeti identitáshoz való jog. A miniszteri biztos portálunknak azt hangsúlyozta, a nemzeti identitás védelméről, mint alapjogról az ENSZ közgyűlése dönthet, ezért is fontos jelentőségű, hogy annak elnökségét a magyar delegáció adja. Kalmár Ferenc kiemelte: ha az elképzelés megvalósul, úgy az a nemzetközi jogalkotásra és joggyakorlatra is hatást fog gyakorolni, amellyel fel lehet venni a harcot azokkal a politikai csoportokkal, akik „egy embertömeget akarnak létrehozni, az identitással rendelkező, öntevékeny értékrenddel rendelkező emberekkel szemben”.Szijjártó: Azok az országok lehetnek csak sikeresek, akik kiállnak magukért
A jelenlegi nehéz időszakban azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek erős nemzeti identitással rendelkeznek és képesek megtartani kulturális, vallási és történelmi örökségüket, jelentette ki Szijjártó Péter a Kulturális diplomáciai értekezlet budapesti nyitórendezvényén. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy éppen ezért "nem fogadjuk el a merjünk kicsik lenni megközelítést". Mint mondta, csak azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek minden körülmények között kiállnak magukért, ehhez azonban stabil alapra van szükség.A nemzeti identitás is legyen alapvető emberi jog - A Kárpát-medencei kisebbségvédelem új dimenziókat nyithat a nemzetközi jogban
Szükség van az identitáshoz való, ezen belül is a nemzeti identitáshoz való jog elismerésére, ma e globális kiszolgáltatottságban láthatóan nem elegendő az emberi méltósághoz való jog, illetőleg az egyenlőség elismerése - fogalmazott portálunknak Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a nemrégiben megjelent Kárpát-medencei kisebbségvédelmi kalauz második, Romániát górcső alá vevő kötete kapcsán beszélt arról, hogy a kisebbségek helyzetének vizsgálata új szempontokra mutat rá az alapvető emberi jogok tekintetében is. A kötetet jegyző Markó Attila jogász, kisebbségjogi szakértő a sajtótájékoztatón többek közt arról beszélt, Románia arról híres, hogy minden minisztere valamilyen reformot akar végrehajtani, ami miatt egymást érik az átszervezések a közigazgatás minden területén. Mint kiemelte, a kisebbségi parlamenti munka ennek köszönhetően évtizedek óta jelentős részben azzal telik, hogy folyamatosan figyelni kell, nehogy az egyes törvénymódosításokkal sérüljenek, szűküljenek a magyar közösség jogai.Ajánljuk még