nemzetközi nőnap
Idén sem a háború ellen tüntettek a feministák a kommunista nőnap alkalmából
Anyukám annak idején azt tanította a nőnapról, hogy kommunista ünnep, nem kell virág, és különben inkább legyen az, hogy néha önszántamból elmosogatok magam után, meg legalább hetente egyszer kitakarítok a szobámban, és anélkül is leviszem a szemetet, ha tele van, hogy kérnie kellene. Ebből is látszik, hogy anyukám teljes életet élt, és mindig is normális volt, vagyis nem gondolkozott hülyeségeken. Nem úgy, mint azok a nők, akik szombaton dühöngeni mentek ki az utcára Európa-szerte, egyenlő jogokat követeltek, miközben senki nem nyomja el őket, félmeztelenül rettegtek a közelgő fasizmustól, és a patriarchátus lebontását követelték, miközben Ukrajnában (amit elvileg nagyon támogatnak) éppen a felvonulásuk közben is férfiak ezrei haltak meg. Lehet, hogy az egyenlőség kapcsán arra gondoltak, hogy szívesen mennének ők maguk is a lövészárkokba, de igazából bármit is akartak elérni, megint nem tudta senki komolyan venni őket. Pedig egyébként követelhetnének hasznos dolgokat is.Szentkirályi Alexandra: egy nő sem érdemli azt, hogy Magyar Péter módjára bánjanak vele
Egy szál virágtól még senki nem fogja elfelejteni, hogy hogyan bánik Brüsszel embere a nőkkel – jelentette ki a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője szombaton, a Facebook-oldalán közzétett videóban.Amerikából kívánt boldog nőnapot Orbán Viktor (Videó)
Orbán Viktor amerikai útja miatt a szokásostól eltérő módon a tengeren túlról kívánt boldog nőnapot a Hölgyeknek. A Facebook-oldalára feltöltött videón Donald Trump is megszólalt.Boldog Nőnapot kívánunk, ha már a többi nap a nyugati világban a nők elnyomásáról szól (Videó)
Ezúton szeretnénk a PestiSrácok.hu nevében boldog nőnapot kívánni minden kedves női olvasónknak. És megragadva ezt a remek alkalmat, el kell mondanunk: annak ellenére, hogy sokakban nemtetszést vált ki a nemzetközi nőnap, soha nem volt fontosabb és aktuálisabb, mint manapság. Egyrészt azért, mert tudjuk: az emberi jogi fundamentalisták mindent elkövetnek azért, hogy ellenségképeket kreáljanak és „felszabadítandó” kisebbségek jogaiért küzdjenek. Ilyenkor, nőnap alkalmával például a nőket akarják szembefordítani a férfiakkal, amit természetesen nem hagyhatunk. Másrészt azért is fontos ez a nap, mert bár a nőnapot sokan egy eredetileg munkásmozgalmi eredetű, harcos, kicsit kommunista ünnepnek tartják, de napjainkban éppen a kommunistáknak a szivárványos utódai azok, akik a nőket a legkellemetlenebb helyzetbe hozzák, és éppen megpróbálnak lerombolni mindent, amiért a nők az elmúlt évszázadokban harcoltak.Európa Tanács: a mesterséges intelligenciát a nemek közötti egyenlőtlenség felszámolására kell használni
Meg kell ragadni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket a nemek közötti egyenlőtlenség szakadékának áthidalására – jelentette ki Marija Pejčinović Burić, az Európa Tanács főtitkára a nemzetközi nőnap alkalmából csütörtökön.A transznőket felköszöntötték, a valódi hölgyek hoppon maradtak – Grund a nőnapi genderizmus jelenségéről
A Grund legutóbbi részében Hoppál Hunor Kurmai Kornéllal és Varga Ádámmal járta körbe a nőnap társadalmi jelentőségének és napjainkban tapasztalható genderesedésének a kérdését. A három srác hölgyek nélkül próbálta megfejteni azt, hogy minek tudható be ennek az ünnepnek a szélsőséges feminista elit alakulatok általi kiforgatása.Mi a kapcsolat a csokoládé, a szexuális aberráció és a nemzetközi nőnap között?
A világ rendkívül komplikált, és valószínűleg nincsen senki, aki átlátná az egész rendszer minden részletét, de a jó hír, hogy vannak nagyon egyszerű dolgok, amik egyben a legfontosabbak is. Ilyen például az a tény, hogy az emberek semmi másra nem vágynak, mint egy hagyományos, egyszerű csokira, ami tényleg csak simán egy csokoládé, nincsen benne ideológia, vagy szexualitás, nem hordoz semmilyen üzenetet, egyszerűen csak létezik, finom, leginkább csokoládé íze van, ideális esetben hűtött helyen tárolták fogyasztás előtt, és ennek következtében épp a megfelelő pillanatban olvad el az ember szájában. Mert a csokoládénak tulajdonképpen ez a dolga. Ez most biztosan nagyon furcsán hangzik, de mindjárt elmagyarázom, hogy miről van szó, és hogyan kapcsolódik ez a nemzetközi nőnaphoz, a kommunistákhoz és Woke-ideológiához. Ha kíváncsiak, olvassanak tovább.Ha a transz nőket is ünnepelni kell ma, akkor tulajdonképpen a nőnap egy férfinap
A világban 106, Magyarországon 75 éve ünnepeljük a nőnapot, ami eredetileg a nők egyenjogúságáról, emberi jogaikról és a szabad munkavállalásáról szólt. Az eddig ismert hagyományok szerint ezen a napon a nőket virággal, esetleg csokoládéval köszöntik a férfiak. Az LMBTQ-lobbi azonban ebbe is beleszól, hiszen ők nemcsak a született nőket, hanem a transz nőket is ünnepelnék ilyenkor. Mindeközben történelmi pillanathoz értünk, ugyanis végre valamiben egyet kell, hogy értsünk Gyurcsány Ferenccel, aki szerint férfivilág van. E tekintetben valóban, hiszen a transz nők az igazi nőktől ellopnák a nőnapot.A magyarok többsége egyetért az édesanyák támogatásával
A magyarok többsége (87 százalék) egyetért azzal, hogy támogatni kell az édesanyákat a munkaerőpiacon és segíteni kell szülés után a munkába visszatérő nőket - derült ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) nemzetközi nőnap alkalmából publikált kutatásából.Ajánljuk még