new york
Szijjártó Péter: teljességgel elfogadhatatlan, hogy a világ számos részén nincs tiszta ivóvíz
Elfogadhatatlan, hogy a világ számos részén nincsen tiszta ivóvíz még az egészségügyi intézményekben sem, ennek biztosítása érdekében globális erőfeszítésekre van szükség, amelyekből Magyarország kész kivenni a részét - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban. A tárcavezető az egészségügyi intézmények vízellátásának és higiéniájának biztosítását célként kitűző csoport (WASH) magyar társszervezésben megvalósuló eseményén azzal kezdte a felszólalását, hogy felidézte, gyerekkorában számtalan alkalommal mondták neki a szülei, hogy mosson kezet, és ezzel az utasítással a koronavírus-járvány alatt is gyakran lehetett találkozni.Halálos áldozata és kilenc sebesültje van egy New York-i koncerten kitört pániknak
Kilenc ember megsebesült és egy meghalt a GloRilla és a Finesse2tymes együttes New York-i rapkoncertjén kitört pánikban, miután a közönség lövöldözéshez hasonló hangokat hallott, és tömegesen menekülni kezdtek a kijáratok felé – derül ki a rendőrség közleményéből – írja az AP. A rendőrségi közleményből kiderült, hogy nem találtak bizonyítékot sem késelésre, sem lövöldözésre, az áldozatok sérüléseit és egyikük halálát a rajtuk keresztültaposó embertömeg okozta. Az este 11 órakor véget ért koncertről pánikszerűen menekült el a nézősereg, a kiérkező rendőrök három súlyosan sérült nőt találtak a helyszínen.Szijjártó Péter: Magyarország és a magyar nép már nagy árat fizetett az ukrajnai háborúért
Magyarország és a magyar nép máris nagy árat fizetett az ukrajnai háborúért, a nagyhatalmaknak ezért a konfliktus elhúzódásának, eszkalációjának kockázatával járó lépések helyett végre a béketeremtésre kellene fókuszálniuk – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtöki nyílt vitáján.Szijjártó Péter New Yorkban: háborús retorika helyett a béketeremtésre kellene fókuszálni
A nemzetközi közösségnek háborús retorika helyett a béketeremtésre kellene fókuszálnia, az ukrajnai fegyveres konfliktus elhúzódását, eszkalációját kockáztató intézkedések helyett mielőbb párbeszédre lenne szükség – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, New Yorkban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésére érkezve üdvözölte és időszerűnek nevezte, hogy a testület a nap folyamán nyílt vitát tart a béketeremtésről és a béke fenntartásáról.Iszlamista indíték miatt támadhatott rendőrökre bozótvágó késsel a New York-i ámokfutó
Emberölési kísérlet vádjával tartják őrizetben azt az amerikai férfit, aki december 31-én New Yorkban a szilveszteri ünneplő tömegben bozótvágó késsel támadt meg rendőröket, és vizsgálják az iszlamista indítékot is – közölték a hatóságok hétfőn.Robert De Niro lakásából akart karácsonyi ajándékokat lopni egy tolvaj
Robert De Niro manhattani lakásából akart karácsonyi ajándékokat lopni egy tolvaj, akit a rendőrség hétfőn hajnalban tetten ért. A hatóság közleménye szerint a sorozatos betöréseket elkövető Grincset követték, és akkor csaptak le rá, amikor hajnali három óra előtt besurrant A keresztapa és a Nagymenők sztárjának lakásába.El kell tűnni a nagyvárosokból! – The Right Brothers
Nemrég még azt vártuk, hogy repülő autókon közlekedhessünk a teljesen önfenntartó, levelekkel borított szuperépületek között, a városok sorsa azonban egészen más irányt vett. Nyugaton már szinte lakhatatlanok lettek az egykor ikonikus települések: hajléktalanság, szegénység, rablások, gyilkosságok, kosz és bűz lepte el az utcákat, ahol senki sincs biztonságban, és főleg, ahol az embernek szinte lehetetlen jól éreznie magát. A The Right Brothers-ben ezúttal két brutális példát néztünk meg és megpróbáltuk megjósolni, hogy vajon mi lesz Budapest sorsa, ha továbbra is az ellenzék lesz hatalmon a fővárosban, de persze arról is beszéltünk, hogy mit szeretünk a legjobban a városi életben.Amint nem a republikánus államokban vannak, máris problémásak lettek a bevándorlók
Mégsem Isten ajándékai és csillogószemű atomtudósok a bevándorlók Washington számára, amint demokrata államokba kerülnek. Történt ugyanis, hogy a határmenti republikánus vezetők által tovább küldött migránsok miatt New York polgármestere szükségállapotot rendelt el. Furcsa módon addig, amíg a bevándorlókat Texasban tervezték letelepíteni, az összes hasonló lépést kirekesztőnek és rasszistának ítélték.Ajánljuk még

















