nikki haley
Nikki Haley bejelentette, hogy Donald Trumpot támogatja az amerikai elnökválasztáson
Donald Trump volt elnököt támogatja az amerikai elnökválasztáson Nikki Haley - ezt szerdán Washingtonban jelentette be a korábbi republikánus elnökjelölt, aki utolsóként szállt ki az elnökjelölti előválasztásból.Trump visszakerül a Fehér Házba?
Mi Trumpra tettük fel a zsetonjainkat – mondta Orbán Viktor az amerikai elnökválasztás kapcsán. Magyarorsztág szuverenista politikája, az ukrán háború lezárása, az illegális migráció megállítása mind-mind nagyban múlik azon, hogy sikerül-e Trumpnak győznie. De vajon sikerül? És hogy áll?Dan Schneider amerikai szakpolitikus elmondta, hogy mit tanulhat Trump Orbán Viktortól
"Szuperkedd: a döntés napja" címmel tartott rendezvényt az Alapjogokért Központ. Az egyik téma az amerikai előválasztás volt, ahol mint ismert, Donald Trump fölényes győzelmet aratott ellenfele, Nikki Haley felett. Így a volt elnök lesz a republikánusok egyetlen jelöltje a novemberi választáson. Törcsi Péter megnyitó beszédében hangsúlyozta, az amerikai Legfelsőbb Bíróság megerősítette a jogállamiságot azzal a döntéssel, hogy Trump neve szerepelhet a szavazólapokon. Az Alapjogokért Központ operatív igazgatója kiemelte, Trump győzelme egy olyan erőt mutathat a világnak, ami elhozhatja a békét. Dan Schneider, az amerikai MRC Free Speech America alelnöke az eseményen elmondta, hogy ki lehet a demokrata párt "B terve", amennyiben nem Joe Biden lenne a jelöltjük a novemberi választáson.Nikki Haley tudomásul vette esélytelenségét, így már biztos, hogy Trump lesz a republikánus elnökjelölt
Nikki Haley magyar idő szerint délután négy órakor szülőállamában, Dél-Karolinában állt kamerák elé, ahol bejelentette, felfüggeszti elnökjelölt-aspiránsi kampánytevékenységét, Trump annyira túlnyerte magát. Haley döntése nem meglepő, hiszen már esélytelen volt, hogy megszerezze az elnökjelöltséget.Trump vereséget szenvedett Washingtonban
A BBC arról ír, hogy Nikki Haley legyőzte Donald Trumpot a washingtoni republikánus előválasztáson: Haley a szavazatok 62,9 százalékát szerezte meg a fővárosban, Trump a 33,2 százalékát. Hozzáteszik: Nikki Haley most tudott először győzni a 2024-es republikánus elnökjelöltségért folyó kampányban.Donald Trump győzött a Michiganben és Missouriban tartott előválasztáson is
Donald Trump győzelmét hozták a Michigan és Missouri államban szombaton tartott elnökjelölő gyűlések, amivel a volt elnök tovább növelte előnyét Nikki Haley-vel szemben.A Politico szerint Trump ellenfelének akkor sem lenne esélye, ha a korábbi elnököt elítélik
Meglepő cikket közölt a jobboldalisággal nem vádolható brüsszeli lap, a Politico, amely szerint Nikki Haley volt ENSZ-nagykövet és republikánus elnökjelölt kritikus helyzetbe került. A brüsszeli lap szerint Donald Trump egyik legnagyobb ellenlábasának el kell döntenie, milyen álláspontot képviseljen Trumppal szemben, miután kiesett a versenyből. Ezzel pedig az is kiderült, hogy a liberális oldal egyértelműen Trump győzelmére számít, legalábbis az előválasztáson. Hogy élesben mit vár a balliberális elit, arról pedig árulkodó megállapítás lehet, hogy Trump számára egy esetleges elítélés is szavazókat hozhat.Trump: úton a Fehér Ház felé?
Most nem elsősorban arról lesz szó, hogy ezt szeretnénk-e. Persze, jogos lehet a kérdés: miért is szeretné bárki, hogy vége legyen az ukrán háborúnak, alábbhagyjon az LMBTQ- és woke-őrület, megálljon a migránsáradat, lejjebb menjen az olajár... De nyilván hiba lenne azonnali csodát várni egy embertől. Az viszont egészen biztos, hogy Trump (és az őt támogató politikai körök) a Biden-adminisztrációhoz, és úgy általában a mainstream, globalista amerikai politikai establishmenthez képest egy egészen másfajta, sokkal kevésbé háborúpárti, a megváltozott geopolitikai helyzethez sokkal inkább alkalmazkodni igyekvő, ugyanakkor Amerika tradicionális értékeit és erejét fenntartani akaró irányvonalat képviselnek.Rekordrészvétel mellett győzött Donald Trump a dél-karolinai előválasztáson
Rekordrészvétel mellett Donald Trump korábbi elnök győzelmét hozta a Republikánus Párt előválasztása Dél-Karolina államban. Az Egyesült Államok délkeleti államában tartott választáson a szavazatok csaknem 99 százalékának összesítése alapján Donald Trump 59,79 százalékot, míg Nikki Haley, az állam korábbi kormányzója 39,52 százalékot ért el.Ajánljuk még