orbán viktor
Gyurcsánynak döntenie kellett: "Pride, vagy Orbán".
Szerkesztőségünk egy pillanatra azt hitte, Bruti a Kétfarkúaktól kapcsolt rá a humorfaktorra, de kiderült, Kapitányunk érkezett meg a fedélzetre. És úgy tűnik, hogy elfogyott közben a rum is, pedig még csak szerda van, és hátramaradt még négy nap a hétből. De mi már éreztük a kocsmatúra szagát, amint Gyurcsány bejelentette nagyratörő lakókocsis ötletét. És valahogy azt is, további kellemes perceket hoz majd puttonyában a DK vezére. Azt viszont nem gondoltuk, hogy ilyen hamar. Gyurcsány szerint ugyanis „Nincs középút. Vagy Pride, vagy Orbán". Nincs mese, választani kell. Ő maga megtette. Nem bírja a fényt az "árnyékhadsereg"!
Évszázadok óta kénytelenek voltunk “megbékélni” azzal, hogy olyan magyarul beszélő, magyarnak is látszó, magukat annak mutató emberekkel éljünk együtt, akik nem a nemzet, a Szent Korona, hanem más úr szolgái és azért vannak itt, hogy minket kordában tartsanak. A labancok előtt is voltak ilyenek és a a labancokat a másik világháború után elkergető kommunisták sem voltak mások, mint olyan labancok, akik ezúttal éppen nem nyugatra árulták az országot, hanem keletre. A közszeméremsértés és a ripacskodás nem jog! - Itt az idő, hogy a homoszexuálisok is megtanuljanak erkölcsi normák szerint élni - Libz of TikTok PODCAST
Már meg is jelent az Országgyűlés honlapján „A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról” szóló kormánypárti javaslat. Emlékezetes, Orbán Viktor miniszterelnök idei évértékelő beszédében fogalmazott úgy, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével, mert az „kidobott pénz és idő”. A frissen benyújtott törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki azzal, hogy tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért. Ennek kapcsán beszélgettünk Bálint Botonddal arról, hogy a közszeméremsértő és ripacskodó vonulás korlátozásával a kormány gyakorlatilag jót is tesz a valóban normális életre vágyó homoszexuálisokkal, akik ezentúl tényleg az erkölcsi normák betartásával nyugodtan, békében élhetik mindennapi életüket Magyarországon. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.