országgyűlés
A Fidesz kitart amellett, hogy Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat
A kormány részéről fókuszban a családok védelme, a Párbeszéd szerint Orbán Viktor megszorításokra készül. A Fidesz szerint Demeter Márta továbbra is nemzetbiztonsági kockázat, hiszen kisstílű módon, politikai haszonszerzés céljából hozott nyilvánosságra adatokat, melyek ráadásul hamisak voltak. Folytatódtak az Országgyűlés plenáris ülésén a napirend előtti felszólalások.Tajtékzott a DK – populista ellenzéki felszólalások napirend előtt az Országgyűlésben
A hulladékgazdálkodásról, a CEU-ról, a klímaváltozásról és a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetéséről is szó volt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Az MSZP, a DK és a Jobbik is demagóg szólamokkal támadta a kormányt.Felfüggesztette az Országgyűlés a fideszes Simonka György mentelmi jogát
Az Országgyűlés egyhangú döntéssel felfüggesztette Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselő mentelmi jogát hétfőn. A kormánypárti politikus mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozása miatt, a képviselőt ugyanis csak akkor tudják kihallgatni gyanúsítottként, ha nem védi a mentelmi jog.Kizárt képviselők, oktatási fake news, Sargentini-jelentés, jobbikos áfacsalás - Így zajlott az élet hétfőn a Parlamentben
A feltűnési viszketegségben szenvedő LMP-s frakciót kellett rendre utasítania hétfőn az Országgyűlésben Kövér László házelnöknek, aki az ökopárt öt tagját kizárta az ülés hátralévő részéről. Rétvári Bence az LMP-s akcióra reagálva hangsúlyozta, a Jobbik és az LMP ugyanazt az álhírt próbálják erősíteni, egy sohanemvolt Fidesz-KDNP-s kormányzati célt, hogy tandíjat akarnak bevezetni. Hende Csaba felszólalásában arról beszélt, az Európai Bizottság közelmúltban közzétett javaslata a többi között állandó áttelepítési programot, legális migrációs útvonalakat, határmenedzsmentet és a menedékkérelmek brüsszeli elbírálását sürgeti. Kiderült, Volner János, a Jobbik frakciójából kizárt, függetlenként szót kérő politikus egyedüli ellenzékiként megszavazza a kormány előterjesztését a Sargentini-jelentés ellen. Az MSZP-s Szabó Sándor azt kérdezte interpellációjában, hogy hány kilakoltatás történhet a tél beállta előtt. A képviselőt Völner Pál emlékeztette a kormány részéről, hogy nemrégiben ismét meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot. Völner Pált arról is kérdezték, hogy a Jobbik kasszájába jutott-e a lengyel állam kárára elkövetett áfacsalási pénzekből.Csörte a Parlamentben – Az ellenzéket ma az otthonápolás, az idősek és a Századvég foglalkoztatta
A DK az otthonápolásról, az MSZP és a Jobbik az idősekről, a Párbeszéd a Századvég folyóiratról beszélt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.Határozatban utasítanák vissza a Sargentini-jelentést
A Sargentini-jelentés elleni határozati javaslatot terjesztett a Ház elé Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely. A dokumentum elfogadásával az Országgyűlés arra szólítaná fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarország elleni valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben.Módosulhat a bírósági végrehajtási törvény
Gyorsabbá, átláthatóbbá és egyszerűbbé válhatnak a végrehajtási eljárások egy most készülő új törvénymódosítás nyomán, amelyről akár már ősszel tárgyalhat az Országgyűlés; zajlik a végrehajtói állomány megújítása is - írta csütörtöki számában a Magyar Idők.Több, mint ötven törvényjavaslatról döntött a választások óta az Országgyűlés
Összesen ötvennégy törvényjavaslatot és tizenkét parlamenti határozatot fogadott el az Országgyűlés május 8-ai megalakulása óta - közölte az Országgyűlés Hivatala.A biztonságra és a családokra költ a legtöbbet jövőre a kormány
A nyári szünet előtti utolsó plenáris ülésen elfogadta az Országgyűlés a 2019. évi költségvetést. A kormány a korábbinál is nagyobb, 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,7 százalékos inflációval számol. A költségvetés, melyet kormányzati politikusok a biztonsági növekedés költségvetésének neveztek, az ország biztonságára és a családok támogatására költ a legtöbbet jövőre. Szintén a jövő évi büdzsé nyertesei a vállalkozások, hiszen tovább csökkennek a terheik. Ettől a lépéstől a teljes foglalkoztatottság elérését reméli a kormány. Több pénz marad az emberek zsebében 2019-ben, további béremelkedésekkel számol a kormány, amihez az adók is tovább csökkennek. Mindemellett az ország központi költségvetési tartaléka a másfélszeresére nő.Ajánljuk még

















