Pesti Srácok

pesti központi kerületi bíróság

Enyhe büntetése ellenére is fellebbezett a Dózsa György úti kabriós, M. Richárd (Videóval!)

Bokor Gábor Az alvilág titkai 2020 október 1.
Szerdán hoztak ítéletet a Dózsa György úti baleset miatt elítélt M. Richárd ügyében. Mint ismert, a kecskeméti maffiaperben is elítélt férfi három éve 140 km/órás sebességgel csapódott bele a vele szembe haladó, szabálytalanul kanyarodó Citroënbe, amelyben ketten életüket vesztették. A Citroën vezetője is megsérült a balesetben, de túlélte azt, őt a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. M. Richárdról kiderült, hogy a baleset időpontjában nem volt érvényes jogosítványa, kimutatták, hogy korábban kokaint is használt, ráadásul míg a sebességhatár többszörösével közlekedett, épp a barátnőjével videotelefonált. Szerdán hosszas tárgyalássorozat után két ügyben összevont ítéletet hoztak: M. Richárdot négy év fogházbüntetésre ítélték, az ügyészség súlyosításért, míg M. és ügyvédje enyhítésért fellebbezett. M. és társai korábban az Astoriánál vertek meg fényes nappal egy biciklist. Annak az ügynek a háttere az volt, hogy a luxuskabriójukkal veszélyesen közel haladtak el a biciklis mellett, aki emiatt rácsapott az autóra, az abban ülő két férfi – köztük M. Richárd – emiatt félreállt, majd szidalmazták és megverték a biciklist, aki feljelentette őket. Meglepő, hogy a bíróság már M. Richárd bűnügyi felügyeletét sem tartotta fent, így az alvilágban is jól ismert férfi szabadon mozoghat, igaz, az ügyészség ezt megfellebbezte.
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.