pesti központi kerületi bíróság
Hivatali visszaélés miatt elítélték Demeter Mártát
Bűnösnek mondta ki a bíróság Demeter Mártát. Az elsőfokú ítélet szerint az LMP-s országgyűlési képviselő hivatali visszaélést követett el, ezért a bíróság 1,8 millió forint pénzbírságot rótt ki rá, amiért korábban hamisan azt híresztelte, hogy a Magyar Honvédség törvénytelenül szállította a miniszterelnök lányát egy katonai repülőn.Czeglédy-ügy: Budai Gyulának adott igazat a bíróság Kunhalmi Ágnes ellen
Budai Gyulának adott igazat a bíróság Kunhalmi Ágnes ellen abban a perben, amelyben az MSZP társelnöke azzal vádolta a fideszes képviselőt, hogy egy televíziós interjúban arról beszélt: a több milliárd forintos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba pénzt adott Kunhalmi Ágnesnek a szocialisták budapesti kampányának finanszírozásához. Budai szerint a pénznek a DK és az MSZP kasszájában kell lennie.Börtönre ítélték azt a férfit, aki zsebkéssel fenyegetett egy taxisofőrt (Videó)
Gyorsított eljárásban két év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki egy hete zsebkéssel nyomatékosítva kért kölcsön pénzt egy taxistól – közölte Jakubász Attila megbízott fővárosi főügyészhelyettes kedden az MTI-vel.Nem hozott parázs vitát Ihász Sándor büntetőperében barátja, Gyárfás Tamás meghallgatása
Ihász Sándor barátja, Gyárfás Tamás tanúskodott pénteken a Fővárosi Főügyészség, majd a Fellebbviteli Főügyészség egykori vezetője ellen hivatali visszaélés miatt indított büntetőperben. Ihász szerint azok a dokumentumok, amelyeket Gyárfás adott át neki több mint négy éve, a történtek idején nem tűntek relevánsnak a Fenyő-gyilkosság ügyében, így az ellene felhozott vád is alaptalan. Bár a vádlott, a védelem és Gyárfás is zagyvaságoknak titulálta a bizonyítékokat, azt a tárgyaláson nem sikerült tisztázni, hogy a volt úszóelnök miért vonakodott feljelentést tenni, miután zsarolni kezdték a Fenyő-gyilkosság másik vélt felbujtójával, Portik Tamással folytatott beszélgetéseivel.Ihász Sándor hamarosan a bíróságon találkozik barátjával, Gyárfás Tamással
Továbbra is következetesen tagadja bűnösségét Ihász Sándor, a Fővárosi Főügyészség, majd a Fellebbviteli Főügyészség egykori vezetője azonban még nem adott magyarázatot arra, hogy miért nem indított hivatalból vizsgálatot, amikor barátjától, Gyárfás Tamástól megkapta azokat a dokumentumokat, amelyek alapján aztán Gyárfásnak a Fenyő-gyilkosság feltételezett felbujtójaként kellett bíróság elé állnia. Ihász és védője a hivatali visszaélés miatt indított büntetőper szerdai tárgyalásán számos olyan körülményt igyekeztek kibogozni, ami alapján kiderülhet, hogy a vádirat mely részei alapulnak tényeken, és melyek következtetéseken. Az eljárásban pénteken új szerepben debütál Gyárfás Tamás, akit tanúként hallgat majd meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság.A Horthy-szobor leöntése belefér a véleménynyilvánítás szabadságába
A bíróság ítélete szerint belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, hogy a Hazatérés Templomának zárt lépcsőjén felállított Horthy-szobrot vörös festékkel leöntve okoz valaki 80 ezer forintos kért egy egyházközség számára – számol be az infostart.hu.Fenyő-ügy: kiderült, Ihász Sándor írta alá a Gyárfás lehallgatását elrendelő határozatot
Korábbi, írásbeli vallomásának felolvasásával folytatódott a hivatali visszaéléssel vádolt egykori fővárosi, illetve fellebbviteli főügyész, Ihász Sándor elleni büntetőper a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt rója Ihász terhére, hogy 2017 októberében barátjától, Gyárfás Tamástól egy, a Fenyő-gyilkosságról szóló hangfelvétel-leiratot vett át, és bár látnia kellett volna, hogy az 1998-as bérgyilkosság felbujtójára nézve új bizonyíték került elő, mégsem jelzett az ügyben nyomozó rendőröknek, ezzel pedig szerintük hivatali visszaélést követett el. Ihász – aki amúgy a Demokratikus Koalíció igazságügyi szakértője – egy korábbi tárgyaláson boszorkányüldözésnek tartotta az ellene indított eljárást.Egymásnak szegült a baloldal: a momentumos polgármester kirúgta a koalícióból az MSZP-s képviselőt
Soproni Tamás terézvárosi polgármester Facebook-posztban számol be arról, hogy a kerületet irányító ellenzéki koalíció egyik MSZP-s tagja, Bálint György képviselő rosszhiszeműen járt el, és ha nem lépnek, tizennégymillió forinttal károsította volna meg az önkormányzatot. Ezt erősítette meg – írja a momentumos polgármester – elsőfokú ítéletével a Pesti Központi Kerületi Bíróság.Nem válaszol az ügyészség kérdéseire a hivatali visszaéléssel vádolt volt főügyész
Nem hajlandó válaszolni az ügyészség kérdéseire a hivatali visszaéléssel vádolt Ihász Sándor – jelentette ki az egykori fővárosi, illetve fellebbviteli főügyész perének hétfői tárgyalásán. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon megkezdett bizonyítási szakasz első tárgyalási napján Ihász tett vallomást, felszólalásában élesen bírálta a vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészség munkáját. Ihász Sándort azzal vádolják, hogy a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjeként egy, az 1998-as Fenyő-gyilkosságról szóló hangfelvétel-leiratot vett át az ügyben később felbujtással megvádolt barátjától, Gyárfás Tamástól, akit meg akartak zsarolni a felvétellel. Az ügyészség szerint Ihásznak tudnia kellett, hogy az adatok új bizonyítékokat jelentenek a leszámolás ügyében, mégsem jelezte ezt a nyomozóhatóságoknak, ezzel pedig hivatali visszaélést követett el.Ajánljuk még

















