Pesti Srácok

rendszerváltás

Farkas Attila Márton: A NER a harmadik magyar köztársaság egyenes következménye (PS-interjú!)

Arcok 2018 február 4.
Találkozó a Déli pályaudvar egyik eldugott, összecsikkezett, széthugyozott sarkában. Késésben vagyok most is, mint általában. A tömegből kiválva pillantom meg az emberek között rejtőzködő, első ránézésre jelentéktelen prolialakot (olyat, aki épphogy kiemelkedik a kőbányai kocsmarezervátumok szürke arctalanságából). Közelebb érve – ahogyan a tömeg elszublimál – egy kistérségi Lenin, a viharsarok anarchistáinak bájával sandán mosolygó, de virulens férfit, a Ho Si Minh-ösvényről ábrándozó poszthatvannyolcas alakot látok, a félművelt alvilág démonjainak bálványát. Arcközelbe érve inkább tűnik egy örökké varjúhangon károgó csurkista népi értelmiséginek, valami szívhatatlan rózsaszín női cigit indiánmódra pöfékelő népi mozgalmárnak. Olyan arc ez ugyanakkor, aki bármelyik rendszerváltás előtti magyar film jobb sorsra érdemes mellékszereplője is lehetne akár, ha nem Farkas Attila Mártonnak hívnák, aki tulajdonképpen ezek közül egyik sem. Ő a rejtőzködés nagymestere, Puzsér Róbert Buddha-pedellusa, ha tetszik: sith-mestere; az FKGP, az LMP alapító tagja, az egykori Indymedia szerzője, a szélsőközép-mozgalom így-is-úgy-is igazmondója, nyughatatlan kritikus, a 24.hu és a mai Magyar Nemzet állandó szerzője. Gyanakodva néz rám. Talán több okból is. Vagy csak azért, mert késtem. Amiért nem kérek bocsánatot még most sem. Kezet fogunk. Zavartan rágyújtunk. Beszélgetni kezdünk.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?