statisztika
Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért. Lerántjuk a leplet a PsTV YouTube-csatornáról!
Ahogy már megszoktátok, minden hónapban bemutatjuk nektek, hogy hol tart a PsTV, most azonban csavartunk egyet a történeten. A feliratkozók, a nézettség és az egyéni nézők mellett most olyan adatokat is mutatunk, amelyek annak ellenére, hogy publikusok, valószínűleg még sosem találkoztál velük így, ebben a formában. Most megtudhatod, hogy honnan néznek minket leginkább, és azt is, hogy hány évesek a nézőink. Spoiler alert: meg fogsz lepődni. Ajánljuk még
Magyar Péter ismét megcsillogtathatta színészi és rendezői képességét
Azok az olvasók, akik még kíváncsiak a "mindenhez is értő" politikus eszmefuttatására, alább informálódhatnak Péter újabb (le)szerepléséről. Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója
A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek." Esőt fakaszt, gyermeket nemz, megtisztítja a levegőt - Magyar Péter Pannonhalma dombjáról kinyilatkoztatott
Meg kellett néznem a Pannonhalma Pride-ot, azaz Magyar Péter augusztus 20-i megnyilatkozását. Megtört beszámoló következik életem leghosszabb két órájáról. Hangfelvételen, hogyan zsarolnak egy nőt a tiszások
Azt tudjuk jól, hogy Magyar Péterék hogy bánnak a nőkkel: bántalmazzák, zsarolják, megfélemlítik őket.