sváby andrás
Megy a demagógia ezerrel: Svábyék és a baloldal együtt siratják a családi pótlékot és a szegényeket
2002 és 2010 között a szocialista kormányok tovább folytatták az elődeiktől örökölt politikát. Nyakra-főre vették fel a hiteleket az IMF-től, az Európai Uniótól, ami a segélyosztás egy új formája volt. Akkor lényegében a baloldal lélegeztetőgépre tette a magyar társadalmat. Azt üzenték: lesz kaja, pia, csak annyi van, hogy életed végéig törlesztesz cserébe, úgy, hogy félretenni nem tudsz. Ez volt az ajánlatuk! 2010-ben aztán jött a Fidesz és azt mondták, hogy ahhoz, hogy a gépről le tudjunk jönni, ahhoz el kell zavarni az IMF-et, Surányit és a többieket. Miután ez sikerült, és magához tért a magyar gazdaság és a középosztály, a baloldal most akcióba lendült: sajnálják a szegényeket, újra segélyt osztanának, kezdetnek megemelnék a családi pótlékot. Az ATV-ben Sváby András is beleállt a családipótlék-emelésért folytatott harcba. Szem nem marad szárazon. Majdnem meglepődtünk: Krekó Pétert Gyurcsány ügyvédje védi
Az elmúlt hetekben komoly közfelháborodást okozott Krekó Péter nyilatkozata, a politikai elemző szavai miatt még petíciót is indítottak a CitizenGo oldalán. A Political Capital ügyvezetője még decemberben adott interjút a Politiconak, a brüsszeli lapban a vakcinákkal kapcsolatban fejtette ki álláspontját. Krekó úgy fogalmazott: "a tét magas. Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor Orbánnak kell viselnie a politikai következményeket.” Mindezt később félrefordításnak nevezte és közölte, hogy szándékosan vette őt célkeresztbe a kormányközeli média, majd arról beszélt, hogy rágalmazás miatt indít pereket, többek között Menczer Tamás államtitkár, valamint Bayer Zsolt publicista ellen. Ezekben véletlenül Gyurcsány Ferenc ügyvédje képviseli, a Tűzfalcsoport pedig arról ír, hogy a háttérben Sváby András televíziós műsorvezető és az ügyvéd barátnője is feltűnik. Nézzük, miről is van szó. Sváby: Nem volt elfogult a bulinegyedes riportunk, de a hányást takarítsák föl a falatozóm elől
Színes-szagos riportot sugárzott a fővárosi „bulinegyedről” az ATV-n a Sváby András-féle Heti napló. Ami önmagában nem baj. Sőt. Ám az elfogulatlanság látszatát sajnos nem sikerült fenntartani, és a műsor inkább a vendéglátósok pártjára állt a hányásszagban sínylődő, emberszart kerülgető erzsébetvárosi lakókkal szemben, de méginkább az egyrészt-másrészt pártjára, ahol tulajdonképpen mind a két fél ártatlan és jót akar, csak hát a körülmények. Persze, a hangsúlyok érthetőek, a műsorvezetőnek magának csinos kis falatozója van a térségben (Paneer néven), ami nappal klasszikus street food helyiség, míg éjszaka tulajdonképpen etetőként funkcionál két itató között a részeg hordák számára. Egyrészt-másrészt.