szabad európa rádió
Borvendég Zsuzsanna sorozata: A kommunisták a családodat is megkínozzák, ha érdekükben áll
A kommunista titkosszolgálatok jelentős energiát fordítottak arra, hogy az emigrációba menekült értelmiséget behálózzák. Az ellenségesnek minősített személyeket igyekeztek lejáratni, hitelteleníteni, illetve mindent megtettek azért, hogy a kialakuló emigráns csoportokat bomlasszák, a tagokat egymás ellen fordítsák. Voltak azonban olyanok is a nyugati magyarság soraiban, akikről úgy gondolták, megengedőbb hangnemben gondolkodnak a szovjet megszállás alatt álló szülőföldről, honvágyuk és gyökereik olyan erősek, hogy könnyen találhatnak egy gyenge pontot, amelynek felhasználásával a közelükbe férkőzhetnek. Sorost előbb Pozsonyból, aztán Prágából zavarták el, de milyen újságíró-kartotékok tűnhettek el a budapesti vonatút alatt? (Videóval)
Maróth Gáspárral beszélgettünk csütörtök este a Pesti TV-n. A kormánybiztost megkérdeztem a szerintem is elég primitív és talán kontraproduktív „sorosozásról” is, amire szerinte azért van szükség, hogy meg lehessen mutatni a hálózatot. Az adás végén Maróth elmesélt egy érdekes, de sajnos korántsem megdöbbentő történetet. Akkor történt, amikor a Szabad Európa Rádió archívumát megvette Soros György és Münchenből – Prága közvetítésével – Budapestre költöztette. A CEU-val együtt. Maróthnak az a cseh ember, aki végigkísérte a költöztetést, azt mondta, a vonaton megjelentek a CEU emberei egy listával és kiemelték azokat az újságíró-kartotékokat, amelyeket fontosnak tartottak. Ekkoriban történt, hogy a CEU-t előbb Pozsonyból, majd Prágából is elküldték, így jött képbe Magyarország – amelyet ugye 1994-től a Soros és Amerika „szívéhez” legközelebb álló SZDSZ irányított, az MSZP erős partnereként. Egy beszélgetés és egy cikk, amelyből ráláthatunk a sorosozás hátterére. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.