századvég
Hiába erőlködik Soros: a magyarok 61 százaléka nem szereti őt
A Századvég Alapítvány decemberi közvélemény-kutatása szerint Soros György amerikai üzletember és a szervezetei által képviselt aktivista, beavatkozó politika is kifejezetten népszerűtlen Magyarországon.Az MSZP ismét a Jobbik sarkában
A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is stabilan vezet a pártok rangsorában, a Jobbik viszont összességében gyengült. Az ellenzéki pártok közül a teljes népesség körében a Jobbikra a választópolgárok 11 százaléka adná szavazatát. Az MSZP erősödni tudott, jelenleg 10 százalékon áll, azaz újra megközelítette a Jobbikot.Alaptörvény-módosítás - A Jobbik saját táborának elvárásával is szembe ment
A magyarok többsége az országra nézve kockázatosnak tartja, hogy az ellenzék nem szavazta meg a kötelező betelepítési kvótákkal kapcsolatos alkotmánymódosítást – írja a Századvég kedd délután készült országos közvélemény-kutatásának eredményeire hivatkozva. Mint elemzésükben írják, az ellenzéki erők szembekerültek a választók többségi elvárásaival, a Jobbik esetében pedig saját támogatóik várakozásaival is.68 százalék támogatja az alkotmánymódosítást
A megkérdezettek 54 százaléka elégedett a népszavazás eredményével, és a választók 68 százaléka támogatja az alkotmány módosítását - olvasható a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelynek eredményeit szerdán közölték az MTI-vel.Megvan G. Fodor támadója
Még péntek éjjel vittek be egy 57 éves férfit a rendőrök Pilisvörösvárról. Kihallgatásán beismerte, hogy ő verte meg korábban G. Fodor Gábort, a 888.hu főszerkesztőjét, a Századvég igazgatóját – derül ki a rendőrség szombati tájékoztatásából."Orbán fényévekkel az európai politikusok előtt jár" - GFG-vel értékeltük a kormányfő beszédét
Orbán Viktor szellemileg fényévekkel az európai politikusok előtt jár, így valóban vezeti Európát - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak G. Fodor Gábor, a Századvég elnökhelyettese a magyar miniszterelnök mai tusnádfürdői beszéde után. A politológus és elemző azonban úgy látja, az, hogy a magyar kormányfő az európai emberek mellett áll az elittel szemben, az strukturálisan, intézményesen nem jelenik meg és nem is jelenhet meg. "Orbán Viktor nem az emberek hangja lesz, mint Donald Trump amerikai elnökjelölt, hanem a miniszterelnök már most az emberek hangja" - nyomatékosította G. Fodor Gábor. Szerinte az európai küzdelemben a miniszterelnök jól áll, mert tényleg úgy tűnik, hogy már az európai polgárok is mást gondolnak a kívánatos irányokról, mint az elitjük. G. Fodor úgy látja, az európai elit meg fog bukni. A PS együtt elemezte GFG-vel Orbán beszédét.Ajánljuk még
















