szdsz
Az SZDSZ a helyzetről, a teendőkről és a Jobbik státuszáról
Akkora káderhiány sejthető a balliberális oldalon, hogy már tényleg mindenkit csatasorba kell állítani. Nem elég, hogy az MSZP-ben újabban bármilyen kávéfőző Gizike pártkarriert csinálhat, a jó zsidó (orbángyűlölő bolsevikok) – rossz zsidó (Köves Slomó, Benjamin Netanjahu, stb.) párhuzamára megalkották a jó náci – rossz náci fogalompárt is, hogy becsatornázhassák a némi szavazótáborral kecsegtető Jobbikot a progresszív vezetékbe. Látszólag Kis János, az SZDSZ alapító elnöke is segíteni jött a legújabb Magyar Narancsos nagyesszéjével, amelyben megjósolta az Orbán-rendszer közelgő bukását, valójában viszont a legszebb Bitó-szalonos hagyományt éltetve kiosztotta a munkát az ellenzéki képviselőknek.Ennyi volt: megszüntették a nyomozást az SZDSZ csalási ügyében
Megszüntette az SZDSZ csalási ügyében évekkel ezelőtt indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – tudta meg a PestiSrácok.hu. A korábbi gyanú szerint az Országgyűlésből 2010-ben kiesett liberális párt csaknem félmilliárd forint adósságot halmozott fel, amit aztán nem fizettek vissza. Gyanúsítottat a rendőrség négy év alatt sem talált, így ez az ügy is a kukában landolt. A felelősök pedig köszönik, jól vannak.A velünk élő SZDSZ, avagy az élősködő "magánegészségügy"
Sokan emlékeznek rá, hogy 2008. március 9-én volt az úgynevezett háromigenes népszavazás. Ennek eredménye az lett, hogy a magyar választók 82 százaléka elutasította a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Lényegében eldőlt, hogy Magyarországon nem lesz totális magánegészségügyi rendszer: mind a kórházak, mind a társadalombiztosítás állami kézben maradnak. A magyar nép így döntött, amit egy demokráciában a győztesnek és a vesztesnek is illik tudomásul venni, még a 24.hu-nak is.Íme, az SZDSZ nyolc legfőbb bűne
Nyolc pontban foglalta össze a 888.hu az SZDSZ által elkövetett legnagyobb bűnöket az egykori párt harminc évvel ezelőtti létrejötte alkalmából.Dömötör Csaba: A Jobbik beszivárgott az SZDSZ által hagyott résekbe
A DK szerint a kormány elárulta a határon túli magyarokat, a kormány szerint azonban a Gyurcsány-pártnak nincs joga számonkéréshez – hangzott a napirend előtti felszólalások alkalmával a Parlamentben. A Jobbik az '56-os forradalmárok követeléseit kérte számon a kormányon, a Miniszterelnökség államtitkára szerint a Jobbik beszivárgott az SZDSZ által hagyott résekbe.Demszky visszatérne a politikába, szamizdattal nyerne választást
"Ha Orbán azt mondja, hogy mocskos migránsok, mi azt mondjuk, nem, a k*rva anyádat, félre a migránsozással, nekünk Európa a fontos!" - fogalmazott Demszky Gábor a 24.hu-nak adott interjújában. Az egykori főpolgármester arról is beszélt, gondolkodik azon, hogy ismét beszáll a politikába, mint független.Az SZDSZ-es szektavezér az amerikai nagykövetnek akar panaszkodni a „sátáni” Orbán-rezsimről
Iványi Gábor, a történelem szemétdombjára került SZDSZ egykori parlamenti képviselője találkozni akar az új amerikai nagykövettel, hogy neki is előadhassa közepesen ismert rágalmait Orbán Viktorról, az itteni zord viszonyokról és az általa vezetett szekta hányattatásairól. Bár az SZDSZ – félmilliárdos adósságot a magyarok nyakába akasztva – szerencsére kimúlt, itt felejtett politikusai révén az SZDSZ-es tempó, a Magyarországot külföldieknek följelentő-rágalmazó sunyiság, a hazaárulás köztünk él.Négy év után sincs felelőse az SZDSZ félmilliárdos csalásának
Már több, mint négy éve tart, de még mindig nincs gyanúsítottja annak a különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt folyó nyomozásnak, amit a már megszűnt SZDSZ tartozásai ügyében rendelt el a hatóság. Az Országgyűlésből 2010-ben kiesett liberális párt ugyanis csaknem félmilliárd forint adósságot halmozott fel, amit aztán nem fizettek vissza.Ajánljuk még
















