tóth bertalan
Az MSZP számára még mindig Horn Gyula az iránymutató
Az MSZP a nyugat felé nyitott, jövőbe tartó magyar nemzetet akar - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szerdán, Budapesten, a Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök emlékére rendezett konferencián.Beszippantotta az időcsapda az MSZP-t, Tóthék Horn Gyulában látják a megerősödésük biztosítékát
Az európai közösség tagjai akarunk maradni, de egy olyan közösségé, aminek az alapértékeiben tudunk hinni, nem pedig egy olyan közösségé, amit Orbán Viktor akar kialakítani és vezetni – mondta az MSZP elnök-frakcióvezetője kedden Sopron határában annál a határkőnél, ahol 1989. június 27-én Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter átvágta a határkerítést, szeptember 11-én pedig több ezer kelet-német indulhatott a Német Szövetségi Köztársaságba.Újra Czeglédy szabadon bocsátásáért tüntetnek a szocialisták
Nem képesek feldolgozni a szocialisták, hogy bár már majdnem sikerült kihozni a rácsok mögül Czeglédy Csabát, a napokban újabb három hónapra meghosszabbították az ügyvéd előzetes letartóztatását. Amikor a Szegedi Járásbíróság első fokon úgy döntött, hogy jóváhagyja a védői indítványt és 50 millió forint óvadék mellett megszünteti az előzetes letartóztatást, lázas gyűjtésbe kezdtek a hívek a "Veled vagyunk Czeglédy Csaba" Facebook-csoportban. Csakhogy a másodfokon eljáró bíró úgy látta, semmilyen enyhébb kényszerintézkedés nem szavatolja az eljárás biztonságos lefolytatását, ezért a törvényszék felülbírálta a járásbíróság határozatát, és egyben az előzetes fogvatartás újabb három hónappal történő meghosszabbításáról is döntött. A hírre az MSZP tüntetést jelentett be Czeglédy Csaba szabadon bocsátásáért szombatra, a Legfőbb Ügyészség épülete elé.Tagadja az MSZP elnöke, hogy ő írta alá a pártvagyon kiárusításáról szóló belső levelet
Állevélnek, hamisítványnak minősítette az MSZP elnöke azt a PestiSrácok.hu birtokában lévő és Tóth Bertalannak tulajdonított üzenetet, amelyben a szocialisták első embere arról értesítette az Országos Választmány tagjait, hogy a vezetőség a párt vidéki ingatlanjainak, valamint a Villányi úti konferenciaközpontnak az eladására készül. A témában szombaton megjelent cikkünk közlése előtt több alkalommal kerestük Tóthot, aki elfoglaltsága miatt nem volt elérhető, egyik munkatársával beszéltünk, de a pártelnök ennek ellenére sem jelentkezett. Az MSZP az állítólagos fiktív belső levél ügyében feljelentést tesz.Kiárusítja ingatlanvagyonát az MSZP egy Tóth Bertalan pártelnöknek tulajdonított belső levél szerint
Eladja ingatlanait, irodáit az MSZP azokon a településeken, ahol a párt helyi taglétszáma nem éri el a harmincat, és eladósorba kerül a Villányi úton lévő konferenciaközpont is – ezt Tóth Bertalan pártelnök közölte csütörtöki, az Országos Választmány tagjainak megküldött üzenetében. Az egyik olvasónk által a PestiSrácok.hu szerkesztőségéhez eljuttatott, Tóth által aláírt levél szerint az elnök egyebek mellett azzal indokolta a kiárusítást, hogy az MSZP anyagi lehetőségei jelentősen beszűkültek, és az áprilisi választások kampányára felvett hiteleket sem fizették vissza. Írásunk megjelenése előtt több alkalommal kerestük az ügyben Tóth Bertalant, de nem sikerült kapcsolatba lépnünk vele; ha elérjük, cikkünket frissítjük.Ugyanúgy oktat történelmet az MSZP, ahogy kormányoz: tudás nélkül
Ha megjelennének a Liverpool, a Juventus meg a Barcelona képviselői tüntetni a Real Madrid székháza előtt bármilyen kamuügyben, akkor eléggé úgy festene a dolog, hogy csak a frusztrációjukat vezetik le, amiért a Madrid túl sok Bajnokok Ligáját nyert az utóbbi években. Ez tehát a válasz arra, hogy mit szerencsétlenkedtek az ifjúszocik a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt. A mindent megelőző üzenet az volt, hogy „cseszd meg, Fidesz, ne nyerjél már annyit!” Semmi többről nem szólt ez az egész, gyakorlatilag nem is számít, mit próbáltak mondani. Mi viszont olyan figyelmesek vagyunk, hogy mégis kielemezzük.Ki nyal? Gyurcsány köpi a képviselői fizetésemelést megszavazó szocikat, Tóth Bertalannak a pénz kell
Elnökségi ülésen veszi napirendre az MSZP azoknak a képviselőknek az ügyét, akik a frakciófegyelmet felrúgva nemmel szavaztak a képviselői fizetésemelést biztosító javaslatra – derül ki Tóth Bertalan a szocialista pártelnök elvtársaihoz írt leveléből. Mint a levél fogalmaz, „olyan nem lehet, hogy valamivel egy képviselő nem ért egyet, de a fizetésemelést »muszáj« hazavinnie” – írja a Magyar Idők. Úgy tűnik azonban, a szocialisták között is élesen széthúzott ezúttal a mezőny, Gyurcsány Ferenc éles szavakkal bírálta a javaslatot aláírókat.Ambrus Csaba: Berci, ez Tusványos, nem a Pride!
Az újraszerveződő baloldal nem adja fel. Láss csodát magyar, az MSZP századjára is kezet nyújt a köztévés transzban rekedt vidéki parasztoknak. Ez aztán a nagyvonalú ajánlat. Sőt, amellett, hogy a szocialisták készek elnézni a végvárak és a külső körzetek népének eddigi gyarló magatartását – frissen beiktatott vezérük révén –, még a határon túl élő fideszes szajháknak is hajlandóak megbocsátani.Ajánljuk még

















