tudomány
Óriásfarkas, dodó, dinoszauruszok, kommunizmus, avagy dolgok, amiket nem szabad újjáéleszteni
Sikeresen újjáélesztették az óriásfarkast (Aenocyon dirus) – jelentette be a dallasi székhelyű Colossal Biosciences biotechnológiai cég. Romulus és Remus a két első olyan élőlény, akiket a kihalásból visszahozott állatokként emlegetnek. Szuper hír, ugye? Hát igen, az eseményt mérföldkőnek nevezik a tudomány, a természetvédelem és az emberiség számára. Csakhogy az emberiség ezen szegletében mi nagyon jól tudjuk, hogy soha nem szerencsés olyan dolgokat, állatokat, ideológiákat újraéleszteni, amik valamiért már kihaltak vagy eltűntek – ez ugyanis valószínűleg jó okkal történt. Az arabok találták fel a repülést, amikor lezuhantak egy szikláról? – The Right Brothers
A feketék építettek mindent, beleértve a japán kultúrát, de egy új tanulmány azt is kimutatta, hogy az arabok találták fel a repülést. Ezt úgy tették meg, hogy tollakat aggattak magukra, és leugrottak egy szikláról, így ez már tulajdonképpen hivatalos. Miközben a „hiteles” történészek igazságot tettek, a Google titokban levette a kizárólag fekete embereket rajzoló AI-alkalmazását, ami hatalmas botrányt váltott ki, az angolok pedig bevallották, hogy a magyaroknak igazuk volt, valóban léteznek no-go zónák Londonban. Ne sértsük meg a földönkívülieket azzal, hogy UFO-nak nevezzük őket! – Dezse Vű
Abban a tudatban, hogy egy ellenséges intergalaktikus cirkáló lebeg a fejünk felett az már nem lesz érdekes, hogy az USA szándékosan robbantotta fel az Északi-Áramlatot, ezzel a világtörténelem legnagyobb gazdasági terrorcselekményét elkövetve. De még az sem érdekes már, hogy mit művel az USA Ukrajnában és hogyan teszi tönkre szándékosan Európát. Arról nem is beszélve, hogy egy űrből érkező fenyegetésnek megvannak az előnyei, mármint politikailag. Hiszen azonnal meg lehet alakítani egy világkormányt az USA vezetésével, be lehet vezetni egy kijárási tilalmat, de tulajdonképpen bármit be lehet vezetni erre hivatkozva, amitől az emberek “biztonságban érzik majd magukat”. De mi van akkor ha tényleg földönkívüli űrhajókat lőttek le az amerikai vadászgépek? Hát akkor, ahogy említettem már, mindenképpen hatalmas nagy szarban vagyunk, mert nem gondolom hogy egy űrutazásra képes szuperfejlett faj tolerálni fogja ezt. Nekünk vajon milyen érzés lenne, ha a Veszprémi Állatkertben lenne egy csimpánz, aki parittyával megöl néhány látogatót? Mit tennénk? Arról meg már ne is beszéljünk, hogy mennyire megbánthattuk az érzéseiket azzal, hogy “azonosítatlan repülő tárgynak” neveztük őket, miközben biztos van rendes nevük. Képzeljük el mi lenne, ha egy transznemű nőt valaki nyilvánosan “azonosítatlan nemű férfinak”, vagy “nem meghatározható mentális állapotban szenvedőnek” nevezne? Enrico Fermi olasz Nobel-díjas fizikus egyébként 1950-ben kifejtette a gondolatait arról, hogy miért nem jönnek ide földönkívüliek. Az egyik elmélet szerint simán lehet, hogy az intelligens idegenek hallgatnak, mert attól tartanak, hogy a kozmikus szomszédokkal való kapcsolatfelvétel a saját leigázásukat vagy megsemmisülésüket vonhatja maga után. Rettegünk Elon Musk agyba szerelhető csipjétől – The Right Brothers
2023 első Right Brothers-adásában Elon Musk a fő téma. De nem kell megijedni, ezúttal nem a Twitterről beszélünk Georg Spöttlével, hanem a jövőről, Musknak ugyanis van egy zseniális, hihetetlen, ugyanakkor rendkívül ijesztő projektje, a Neuralink. Ez tulajdonképpen egy csip, amit ha az ember agyába ültetünk, akkor fantasztikus képességekkel ruházza fel a felhasználót, összeköti az agyát számítógépekkel, telefonokkal, az egész internettel, vagy mások agyával, ami az emberi evolúció egy új fejezetét nyithatja meg, amennyiben nem pusztítja el önmagát tisztelt fajunk a technológia segítségével. Természetesen egy kis politikával is foglalkoztunk, Svájc ugyanis egy olyan törvényt tervez meghozni, amivel korlátozhatja örökre az illegális bevándorlást, és mindezt a klímavédelem álruhájába bújtatva. Egyszerűen zseniális. Az univerzum szubatomi szinten transznemű és “queer” – legalábbis egy kék hajú, leszbikus kvantumfizikus szerint
Mivel egyre nehezebb dolguk van a haladó, liberális neokommunistáknak, hogy tudományosan is rendszerezzék azt a sok arcolvasztó hazugságot, amit a transzneműséggel és a nem bináris emberi őstermészettel kapcsolatban próbálnak lenyomni a normális világ torkán, ezért új eszközhöz nyúltak: felkértek egy kvantumfizikust, hogy magyarázza el, hogy miért queer és miért transznemű az univerzum, és miért csodálatos a nem bináris szubatomi világ, aminek mi a szerves részei vagyunk. Dr. Jessica Esquivel, a magát mexikóinak, feketének, queernek azonosító tudós elmondta, hogy valójában az univerzum csodálatos szivárványos transznemű részecskékből épül fel, nyilván annak reményében, hogy az átlag ember olyan keveset tud a kvantummechanikáról, hogy majd úgysem fog vele vitatkozni. Kedves Jessica, bár valóban nem értünk hozzá, mégis tudjuk, hogy Ön sem, ahogy azt is, hogy rengeteg hülyeséget beszél, és a csillagok állásából kiderítettük továbbá, hogy a világmindenség Önnel ellentétben tök normális, és ha erre járna egy földönkívüli űrhajó, akkor valószínűleg maga miatt irányítanák a romboló mezonágyút a bolygónkra. Köszi. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.