uránia
Mutassa meg diákjainak, hogy mire képesek a kommunisták, nézzék meg az Urániában A halál népbiztosát!
A kommunista diktatúrák áldozatai emléknapja alkalmából februárban és márciusban lehetőség nyílik Stefka István A halál népbiztosa című, felrázó és látványos dokumentum-játékfilmjének csoportos megtekintésére és az alkotókkal készülő pódiumbeszélgetés meghallgatására Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a kulturális intézmény jóvoltából. Várják pedagógusok és intézmények jelentkezését a még szabad időpontokra! Hozza el diákjait, hogy ők is átérezhessék a kommunista eszmék veszélyét, és átélhető, játékfilmes jelenetek, illetve hiteles történelmi és dokumentumháttér révén megismerhessék az 1919-es vörösterror borzalmait és lényegét!Húsvétkor újra az Uránia díszteremében látható a Szétszakadt Magyarország!
Használják ki a lehetőséget, hogy egy alkalommal ismét az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében, nagyvásznon lesz látható a Szétszakadt Magyarország című dokumentumfilm, amely megrázó kordokumentumok és unikális felvételek, visszaemlékezések alapján mutatja be, hogyan írta meg az állampárt a rendszerváltozás kottáját és hogyan vertek tudatosan éket a formálódó ellenzéki egységbe. Nagyszombaton, 2017. április 15-én, 17.00 órakor lesz látható Huth Gergely dokumentumfilmje, amelyre IDE kattintva lehet helyet foglalni az Uránia oldalán!Ajánljuk még