úzvölgyi katonasírok
A román táblabíróság megerősítette: el kell takarítani a meggyalázott úzvölgyi katonatemetőből a törvénytelenül felállított betonkereszteket
Alaptalannak ítélte a Bákó Megyei Táblabíróság pénteken az úzvölgyi katonatemető egyik perében benyújtott fellebbezést, és megerősítette a Csíkszentmártonnak kedvező alapfokú ítéletet.Állati eredetűek azok a csontok, amelyeket az úzvölgyi katonatemetőben 150. román katonának tulajdonítottak
A román hatóságok szerint állati eredetűek azok a csontok, amelyeket román nacionalista szervezetek az Úzvölgyén eltemetett 150. román katona földi maradványainak tekintettek. A csontokat a jászvásári (Iasi) Törvényszéki Orvostani Intézet vizsgálta meg; a vizsgálat eredményeiről a moinesti-i ügyészség tájékoztatta Árus Zsoltot, a Székely Figyelő Alapítvány elnökét. Árus az egyik közösségi portálon tette közzé az ügyészség válaszát.Úzvölgyi katonatemető – A hősi halottak révén érintett országok véleményére vár a román védelmi minisztérium
A román védelmi minisztérium azoknak az országoknak a véleményére vár, amelyeknek halottai nyugszanak az úzvölgyi katonatemetőben, ezért késik egyelőre a román és a magyar hadisírgondozó hivatal újabb tárgyalása – közölte szerdai számában a Krónika erdélyi magyar napilap.Újabb hazugság lepleződött le: egyetlen román katona sincs az úzvölgyi temetőben
A napokban újabb fordulat történt az úzvölgyi katonai temető ügyében - írta meg a nagyhaboru.blog.hu. A román hatóságok által román katonaként azonosított hősi halottak többségéről nemrégiben kiderült, hogy magyar állampolgárok voltak és magyar honvéd gyalogezredekben szolgáltak. A blog szerkesztői azonban további adatokat is szereztek ezekről a katonákról és egy szintén románként azonosított orosz katonáról. A korábbi hatalmas számok végül tehát 7 román katonára korlátozódtak, azonban most a kutatások során sikerült rávilágítani arra és bebizonyítani, hogy ez a hét katona sem volt román.Román hatóság: Tizenegy román katona nyugszik az úzvölgyi sírkertben
A román Nemzeti Védelmi Minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) összegzése szerint tizenegy román katona nyugszik az úzvölgyi katonatemetőben, és mind Csíkszentmárton, mind pedig Dormánfalva önkormányzata az ONCE jóváhagyása nélkül alakította át a temetőt.Úzvölgyi katonatemető – Tovább halogatja Bákó megye prefektusa a dormánfalvi polgármesteri hivatal beperelését
Bákó megye prefektusa – a korábbi bejelentésétől eltérően – még mindig nem támadta meg a közigazgatási bíróságon azt az építési engedélyt, amelyet a dormánfalvi polgármesteri hivatal állított ki maga számára az úzvölgyi katonatemető átalakítására. A prefektusnak egy hónap sem volt elegendő arra, hogy közigazgatási pert indítson a temető átalakítása miatt, noha több állami hivatal jelezte a törvénytelenséget. Ezzel szemben Hargita megye prefektusa május 29-én egyetlen nap alatt összeállította és benyújtotta azt az iratcsomót, amellyel megtámadta Csíkszentmártonnak a temető bezárására vonatkozó határozatát.Szijjártó Péter: Elvárjuk az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának helyreállítását
Az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának helyreállítását, a kegyeletsértés és a sírgyalázás felszámolását várja el a magyar kormány a román hatóságoktól – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a parlamentben. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint Magyarország folyamatosan kereste a kommunikáció lehetőségét: a magyar katonai emlékezet és hadisírgondozó igazgatóság nevében számtalanszor keresték meg a román nemzetvédelmi minisztériumot, de mindannyiszor elutasították őket.Sajtóklub: Lesz-e nemzetközi botrány az úzvölgyi szervezett pogromból?
Állandó lelki próbatétel, hogy az ember barátságosan gondoljon Romániára – jelentette ki Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a Hír TV Sajtóklub című műsorának legutóbbi adásában. Az újságíró Gajdics Ottóval, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztőjével, Szentesi-Zöldi Lászlóval, a Demokrata főmunkatársával és Huth Gergely műsorvezetővel együtt vitatta meg az úzvölgyi katonatemetőben történt eseményeket. A műsorban nem mentek el szó nélkül Kálmán Olga színeváltozásai mellett sem, valamint szóba került az is, hogy szó sincs arról, hogy a Fidesz letette volna a fegyvert az Európai Parlamentben, hiszen világos logika alapján taktikázik a magyar kormánypárt annak érdekében, hogy kulcspozíciót szerezhessen a döntési folyamatban.Németh Szilárd: Ismét megnőtt a migrációs nyomás a déli határokon - Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb helye
Nyáron ismét megnőtt a migrációs nyomás délen, ezért a honvédek június 1-jével visszatértek a határra, segítve a rendőröket - mondta többek között Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek. Az államtitkár az interjúban kitért a magyar hadiipar újjászületésére, az úzvölgyi katonatemető barbár meggyalázására és ennek következményére a magyar-román viszonyban.Ajánljuk még