vezető
Nem először enged szabadon idő előtt kegyetlen gyilkosokat a bíróság
Kedden jelentette be a Szegedi Törvényszék, hogy nem jogerősen feltételes szabadságra bocsátotta az életfogytig tartó fegyházra ítélt skálás gyilkost, Bene Lászlót. Bene és bűntársa négy emberrel végzett, köztük egy rendőrrel és egy fiatal egyetemistával. Nem ez az első eset, hogy egy kegyetlen elkövetőt idő előtt szabadon enged a bíróság, hiszen tavaly nyáron kisétálhatott a börtönből Szögi Lajos egyik hóhéra, de egy évvel korábban a Cozma-gyilkosság harmadrendű vádlottját, Sztojka Ivánt is hazaengedték, igaz, ő olyan jól visszailleszkedett a társadalomba, hogy hamarosan újabb bűncselekményt követett el, így két hónappal ezelőtt ismét hűvösre került. Legutóbb a győri családirtás borzolta a kedélyeket: egy apa két gyermekét ölte meg, majd magával is végzett. A férfit 2017 decemberében emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt öt év fegyházbüntetésre ítélték, ám ő is hamarabb szabadulhatott. Nem sokkal később bekövetkezett a tragédia. Kihűlt nyom: hat éve nem találják a Lehel úti bankrobbantót
Hat éve nem tudni, ki és miért robbantott 2014 januárjában a Lehel úti CIB Bankfióknál. A detonáció ereje hatalmas volt, beszakította a bankfiók ajtaját, és szétszakította a közelben lévő ATM-et. A titokzatos motoros felkutatására a Nemzeti Nyomozó Irodában 135 fős nyomozócsoport alakult, de a tettes azóta sincs meg. Nem ez az első ilyen eset, hiszen Magyarországon 1989 óta összesen csaknem száz robbantásos merényletet tartanak számon. Pár éve két rendőrt robbantottak fel a Teréz körúton, a maffiaháború miatt pedig négy ember halt meg az Aranykéz utcában. A rejtélyes esetek közé tartoznak az 1998-as választásokat beárnyékoló politikai robbantások, melyekkel kapcsolatban évekkel ezelőtt egyébként megszólalt egy MSZP-s belső ember, aki szerint Gyurcsányék nem sokkal a bukásuk előtt piszkos alkura készültek és elsimították volna a bérgyilkos, Jozef Rohác ügyeit, ha azt hazudja, a Fidesz rendelte meg a pártszékházak elleni robbantásokat. Kádárt félreállítottuk, ideje megtömni a zsebeket – Medgyessy, Grósz és az aranycsempész Kovács Mihály titkos története
1988 tavaszán az aranycsempész, agrobankos Kovács Mihály londoni farmján pihent meg Grósz Károly, amikor egy népes küldöttséggel Londonba utazott. Grószt a pénzügyes, külügyes kör jelentős része elkísérte, így a későbbi milliárdos Kapolyi László és Bartha Ferenc, valamint az impexes vezetők java. Ez az éhes társaság már pontosan tudta, hogy a kommunizmusnak vége, a mameluk Kádárt félreállították, ez már az üzletelés és a tökéletesen sikerült hatalom-átmentés időszaka volt. Bár Grósz úgy tett, mintha akkor találkozott volna először Kováccsal, az angol-magyar milliomos már évek óta alkalmazta Grósz fiát, a kevéssé tehetségesnek nevezett Grósz Ivánt, aki később állítólag meggazdagodott ebből a kapcsolatból. Maga Grósz Károly is segített Kovácsnak akkor, amikor utóbbi villát akart vásárolni Budán a nyolcvanas évek közepén, a Pénzügyminisztérium ingatlanmutyija idején, amelyben az OTP és Medgyessy Péter is benne volt. Utóbbi is közeli kapcsolatba került Kováccsal, ahogyan az ismert értelmiségiek közül Popper Péter, Jancsó Miklós vagy éppen a színész Bálint András. Erre a csoportra mindig számíthatott az aranycsempész, amikor perbe fogták, a liberális-balos társaság elment tüntetni a tárgyalásaira, cikkeket írtak, nyomást gyakoroltak a bíróságra. Tény, hogy aki bekerült ebbe a körbe, az mind sokra vitte. Londoni útja során Grósszal az a Pintér Dezső készíthetett interjút, aki egyszerű bűnügyi riporterként kezdte, majd a rendszerváltás után a TV2 elnöke lett. Ő a vezető kommunista politikusok mikrofonállványából lett milliárdos. Hálózati, pénzügyes kitérő, avagy a média lenyúlásának története (15. rész). Rejtélyes eltűnés: négy év után sem találják a szocialisták piszkos ügyeit ismerő MSZP-s politikust, Sápi Attilát
Már négy éve nyoma veszett az MSZP zuglói képviselőjének, Sápi Attilának, aki az eltűnése napján egy több mint százmillió forintos adóssággal rendelkező céget hagyott maga után. Noha a rendőrség továbbra is eltűntként keresi a férfit, ismerősei azt valószínűsítik, a honatya már nem él. Sápi Attila eltűnése tavaly szeptemberben került elő utoljára, amikor Várnai László ex-LMP-s zuglói politikus egy Facebook-posztban cáfolta meg Karácsony Gergelyt azután, hogy a főpolgármester a róla kiszivárgott hangfelvétel ellenére letagadta, hogy őt és családját Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke megfenyegette. Várnai szerint Karácsonynak igenis volt félnivalója, majd megemlítette, hogy Sápi Tóth bizalmi embereként sokat tudhat a helyi MSZP piszkos ügyeiről, ezért érdemes volt őt „elásni”, nehogy beszéljen. Ajánljuk még
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok
Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást. Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos
Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba. Hoppá! Brüsszel megtanult nemet mondani Brüsszelnek
Volt is mire: az Európai Bizottság elnöke kétszázmilliárd eurónyi befagyasztott vagyont adott volna át Ukrajnának. Kuleba elszökött Ukrajnából, vajon most már mást gondol a rezsimről?
Ha süllyed a hajó, a patkányok menekülnek. Ha az olvasó úgy gondolná, hogy ezzel lepatkányoztuk a volt ukrán külügyminisztert, akkor nem téved, Dmitro Kuleba ugyanis gondolt egyet és lelépett hazájából, mert a rezsim most éppen őt pécézte ki, mint hazaárulót.